Szokásához híven a Suzuki nem szereti, ha idő előtt napvilágot látnak az új modelljei, ezért például a következő generációs SX4-est is a teljes karosszériát beborító vastag takaróval tesztelik a közúton. Azonban a mindent elfedő álcán is kellett néhány nyílást vágni, ami azért elég sokat elárul a változásokról.

A legszembetűnőbb újdonság, hogy immár nincs dupla A oszlop, az irányjelzőket is tartalmazó külső tükrök az ajtókra kerültek. Jobban megformálták az autó elejét is, a V alakú motorháztető és a sárvédők között jól látható a törés, a fényszórók is mintha nagyobbak lennének.

A vastag takarón keresztül nézve mintha a Kizashira hasonlítana a megjelenés, de azért az első lökhárító alján kivillanó ezüst betét arra utal, hogy itt épp a szabadidő-autós megjelenésű változatot látjuk. Egyelőre nem biztos, hogy újra lesz személyautó kivitel is, ha az Ertiga eljut hozzánk, akkor már nem lesz szükség a személyautós egyszerű modellre. Az utastérről készült fénykép is azt mutatja, hogy az eddiginél komolyabb, feljebb pozicionált autóval van dolgunk.

Az esztergomi gyártási darabszámokat növelheti a Fiat-változat, amely rokonságnak több új erőforrást is köszönhetünk majd. A második generációs Suzuki SX4-esnél a dízelmotor az 1,6 literes Fiat blokk lesz 90-125 lóerő közötti teljesítménnyel, és valószínűleg az olaszok 1,4-es benzines turbómotorja is bekerül majd a motortérbe. Utóbbi egyébként már csak azért is valószínű, mert a Suzuki újra megpróbálkozik majd az autó észak-amerikai forgalmazásával, és a Fiat ezt az erőforrást már felkészítette az ottani követelményekre. A Párizsi Autószalonon várható az új Suzuki SX4-es bemutatkozása, a forgalmazás is megindulhat már 2013 elején.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!