A déjÀ vu magyarul leegyszerűsítve annyit tesz: láttam már. A vadonatúj Audi A6-os menetpróbáján pedig többször is hatalmába kerített ez a furcsa érzés. Nem kell különösebb jóstehetség hozzá, hogy kitalálják, első ízben akkor, amikor megpillantottam az autót.
Szemből ugyanis szinte megszólalásig hasonlít az A7 Sportback néven megismert ötajtós kupéra a felső-középkategóriás limuzin, összességében pedig az A8-as zászlóshajó kicsinyített mását sem nehéz belelátni.
Kifejező forma: az A6-os csúcstechnikát rejt
Ha tüzetesebben szemügyre vesszük a formatervet, felfedezhetjük a részletekben rejlő finom különbségeket. A fényszórók metszése szigorúbb, a single frame hűtőmaszk pedig fenyegetőbb, mint valaha, s mindehhez az orrköténybe vágott oldalsó beömlőnyílások/ködlámpafészkek szolgálnak drámai körítésként. Határozottan ível a tetővonal, és a csomagtérfedél spoilerszerű élével és a lendületes rajzolatú lámpatestekkel kifejezetten sportosra sikerült a klasszikus, lépcsős hátsó rész is.
Véleményem szerint az A5 Coupé után ez az Audi legjobban sikerült designja, tökéletesen egységes és minden részletében harmonikus, amiben az A6-os jól eltalált arányai is közrejátszanak. Az első tengelyt például 71 mm-rel előretolták, ami rövidebb túlnyúlást eredményez, fontosabb azonban, hogy a súlyelosztásra is kedvező hatással van. Ha már itt tartunk, az új A6-os lényegesen könnyebb a korábbinál! A karosszéria több mint 20%-a alumíniumból készült, így hozzávetőleg 80 kilót sikerült faragni a tömegből. Az ingolstadti mérnökök büszkén újságolták, hogy a négykerékhajtású A6 3.0 TDI quattro éppen annyit nyom a mérlegen, mint a „hátsókerekes” BMW 530d! Visszakanyarodva a méretekre: hosszában 12 mm-rel rövidebb ugyan az autó, de szélesebb (+19 mm) és hajszálnyival laposabb (-4 mm) is elődjénél, tengelytávolságát pedig 69 mm-rel toldották meg.
Mindez annyit tesz, hogy az utastér helykínálata leheletnyivel szellősebbé vált – csupán a csomagtartó kisebb( -16 l), 530 literes befogadóképességével azonban továbbra sem szűkös. Beülve ismét elfogott a déjÀ vu érzés, ami persze nem csoda, hiszen a technikai alapokkal együtt a berendezés is az A7 Sportbacktol származik. Értelemszerűen a két Audi között hátul van a lényegi különbség, a második sorba ugyanis kényelmesebb beszállni, s „fejben” itt nagyobb a tér. Egyébként a belső hangulat sportosan komor (sötét színek, alumínium díszítőelemek) és otthonosan elegáns (világos színek, natúr tölgyfa dekoráció) is lehet, a kifogástalan minőség viszont közös pont.
Széria a Drive Select menetdinamika-szabályozó
Nagyvonalú az A6-os szériafelszereltsége, ha pedig a leendő tulajdonos hajlandó jó mélyen a pénztárcájába nyúlni, jobban felszerelheti autóját, mint egy A8-as luxuslimuzint. Az elektromechanikus szervokormány alkalmazása lehetővé teszi, hogy a megfelelő parkolóhelyre automatikusan betolasson az autó (akár párhuzamosan, akár merőlegesen), az aktív sávtartó berendezés képes „belenyúlni” a kormányzásba, így a forgalmi sávban tartani a kocsit, amikor irányjelzés nélkül közelítünk a felfestéshez, továbbá a lényeges információkat a szélvédőre vetítő head-up display is elérhető hozzá. Tulajdonképpen az A6-oshoz mindent meg lehet rendelni, amit manapság az autóipar nyújtani tud: táblafelismerés, éjjellátó rendszer gyalogos felismeréssel, ráfutásos balesetveszélyre (elöl-hátul) figyelmeztetés, holttérfigyelés, radaros sebesség- és követésitávolság-tartás, intelligens fényszóró (akár full LEDes), csúcsminőségű Bang&Olufsen hifi (15 hangszóró, 1300 watt), Google Earth-alapú navigáció és fedélzeti Wi-Fi internetkapcsolat – ez utóbbi nyolc eszköz fogadására képes egy ötszemélyes autóban…
Akár 19%-kal takarékosabb elődjénél
Persze mindez már ismerős az A7 Sportbackből, ahogy javarészt a motorpaletta is, az egyedüli újdonságot a 2.0 TDI jelenti. A 177 lóerős dízel kellemesen gyorsítja az 1,6 tonnás limuzint, s tisztességes menetteljesítményeket biztosít neki, ritkán érezni, hogy nincs benne elég „kraft”. Bár az A6-os utastere végtelenül csendes, azért a négyhengeres dörmögése néha beszűrődik, de sohasem tolakodó. Pillanatnyilag katonásan megvezetett és pontosan kapcsolható, hatfokozatú sebességváltó tartozik a kis dízelhez, de később CVT fokozatmentes automata is kérhető majd helyette. A súlycsökkentés és számos más trükk mellett az összes modellben start-stop rendszer, valamint fékenergia-visszanyerés zabolázza a fogyasztást. Rövid távon sikerült is teljesíteni a 4,9 literes gyári átlagot – igaz, lejtőn lefelé…
Persze a 3,0 literes TDI-vel igazán megnyerő az autó: a V6-os felettébb kifinomult, selymesen jár és komolyabb gázadásra szépen gurgulázik. Már a 204 lóerős változat is erélyesen húz (választható első- és négykerékhajtással), a 245 lovas csúcsdízel pedig egyenesen fölényes. 5,1 másodperc alatt ugrik százra, csúcssebességét 250 km/órában korlátozza az elektronika, míg a quattro hajtáson (alaphelyzetben 40:60 arányú a nyomatékelosztás) kívül hátsó sportdifferenciál és a kerekek célzott fékezése segíti a kanyarodásban.
Ennek megfelelően szemtelenül jól fogja az utat, semlegesen és végtelenül stabilan fordul. Éppen ezért kár, hogy az egyébként pontos és közvetlen kormányzás meglehetősen steril és kevés visszajelzéssel szolgál. Sportosan feszes hangolása ellenére a futómű magabiztosan vasalja ki az úthibák többségét, csupán a nagyobb keresztbordákkal nem tud mit kezdeni – ezen az opciós légrugózás sem segít.