Már az új Mini feltámasztásakor is kikérte a BMW Mike Cooper, az apja által alapított műhely vezetőjének a véleményét arról, hogyan lehetne fokozni az új modell tudását. Ennek az eredménye egy feláras extracsomag lett, majd 2008-ban lett a kínálaton belül külön modell a JCW, azaz John Cooper Works. Utóbbiból eddig 43 081 példányt értékesítettek, aminek közel fele (19 864 db) a klasszikus háromajtós változat volt.
Fotó: Lővei Gergely és BMW Noha a harmadik generációs Mini esetén sokkal több a felépítmények száma (az ötajtós már elérhető, hamarosan bemutatkozik a hatajtós Clubman kombi, ami novemberben érkezik hazánkba), csak háromajtós karosszériával lesz majd elérhető a JCW, mert a gyár szerint igazából csak ez illik ehhez a sportos változathoz – a Countryman JCW-re vonatkozó kérdésemre az volt a válasz, hogy az egy másik műfaj. Ami viszont nem idegen a piacnak ettől az igen szűk szegmensétől, az az automatikus váltó.
A kiskunlacházi repülőtér gurulóútján bójákkal kijelölt pályán is csak ilyennel próbálhattuk az újdonságot, aminek nagyon egyszerű az oka: még nem indult el a kézi váltós példányok sorozatgyártása, azok csak június végétől lesznek elérhetőek. Az alapvetően városi használat miatt vásárlók túlnyomó többsége amúgy is ilyennel választja Minijét, és az igazat megvallva a próba után nem is nagyon merül fel az emberben, hogy ez hátrány lenne. Önmagától is gyorsan pakolja a fokozatokat a hatfokozatú Steptronic, és miután az ember az autót és a váltót külön-külön Sportba kapcsolja, nem csinál semmit a sofőr beavatkozása nélkül, azaz hagyja leszabályozáson reszelni az erőforrást addig, amíg a váltó mögötti fület vagy az előválasztókart nem pöcköli meg az ember.
Szóval háromajtós karosszéria, automatikus váltó és egy nagy sebességűnek mondott útszakasz, amelynél az egymástól négy lépés távolságra lévő kapukat úgy jelölték ki, hogy azokat még bő 120 km/órás tempóval is kényelmesen lehessen venni. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy egymástól minimális távolságra kell haladni a hat autóval, amelyek közül az elsőben az instruktor foglal helyet. Ha valaki lelassul, akkor mindenki megvárja, egyébként pár tíz méteres távolságban követjük az előttünk lévőt. Nekem is ezért nem jött össze az igazán gyors kör, amikor már vagy 140 km/h-s tempóval haladtam volna – a tempót vezetőcsere után, az anyósülésből olvastam le, amíg váltótársam vezetett.
Maga az autó a ránézésre virsligumik ellenére egyébként jól követi az utasításokat; a repülőterek jobban tapadnak a közutaknál, de igen poros az alig használt kiskunlacházi beton, úgyhogy nagyjából egálban lehetnek a viszonyok. A 231 lóerőből eredő sportos viselkedést enyhén durrogós kipufogóhanggal fejeli meg a JCW, amíg alig hallható az üvöltő motor mellett – a hétköznapi forgalomban ez aligha fog gondot okozni. Mindehhez még hozzájön a Mini márkára egyébként is jellemző, felettébb hosszú extralista, a 8,2 millió Ft-os alapárral rendelkező tesztautókban elhelyezett papír tanúsága szerint azokért több, mint 12,5 milliót kell fizetni. Már rendelhető az új Mini John Cooper Works a hazai márkakereskedésekben.
A másik feladaton, a meglehetősen szűre szabott kikerülési manővernél és az azt követő szlalomnál még a régi, azaz 1,6 literes, 218 lóerős motorral és összkerékhajtással – de ugyanúgy automatikus váltóval – szerelt Paceman és Countryman JCW-ket terelgettünk. A pár centivel magasabb építés ellenére ezek is nagyon pontos reakciókat nyújtanak, elsőre még egy kicsit óvatosan estem bele a kijelölt kapuba, aztán úgy voltam vele, repüljön csak a bója! Végül csak egy kicsit pöcköltem odébb, mert még 70 km/h tájékán is meglepően pontosan reagál a kormánymozdulatokra a szabadidő-autónak mondott Mini.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
