Az Insignia indította el az Opel márka megújulását még 2008-ban, és nagyon itt volt már az ideje a külső frissítésnek. Nagyobb méretű és a korábbinál lejjebb helyezett hűtőráccsal, fekete betétes, szélesebb fényszórókkal és szintén széltében elnyújtott ködlámpafészkekkel igyekeztek új karaktert adni az autónak.

A négy- és ötajtós modelleknél bumerángszerűen nyúlik be a lámpa a csomagtérfedélre, a kombinál laposabbak a lámpák és itt nagyon is szembetűnő, hogy a korábban a hátsó szélvédőt lezáró krómcsík lejjebb került. Frissebbnek hat az autó kívülről, de belül leegyszerűsítették a dolgot.

Kevesebb a gomb középen, de a kormányt elárasztották a kapcsolók

Digitális átállás csak felár ellenében

Míg az alapmodellben még hagyományos műszerek informálják a vezetőt, a menetpróba alkalmából csupa olyan autóban ülhettem, amelyekben már monitor helyettesíti ezeket. A grafikával megpróbálták felidézni az analóg órákat, de furcsa, hogy a mutató vége által rajzolt „fénypont” kis lemaradással követi csak a mozgást. Egyébként csak jót tudok mondani erről a megoldásról, nem tükröződik a kijelző, és mindenféle érdekes menüt, vagy akár a navigációt is elő lehet itt hívni. Ahány gombot megspóroltak a középkonzolon, azt rárakták a kormányra: a bal küllőn a vezetési segédek (köztük a tempomat), a jobb oldalon a szórakoztató elektronika vezérlőit találjuk. A vezetőnek így könnyebben megy az autó irányítása, míg az utas nyugodtan kalandozhat az érintőképernyős menüben, hogy megtalálja a megfelelő beállítást. S akkor még itt van a hangvezérlés, meg a váltókar mögött elhelyezett érintőfelület is, tehát összesen négyféle módon lehet vezérelni a fejegységet.

Rengeteg kiegészítő információt tud előhívni a sofőr, az érintőpad lehetne nagyobb is, de nem muszáj használni

Műszakilag a legfontosabb változás, hogy végre-valahára sikerült lecsendesíteni a 2,0 literes dízelt. A 4-5 fokos, csípős reggelen beindított EcoFlex a megszokott dízelzajjal kezdett, de ahogy bemelegedett, úgy el is némult. Az Insignia-vásárlók több mint 70%-a választja a dízelt, és ők most a bőség zavarával küzdenek: 110, 120, 130, 140, 163 és 195 lóerős teljesítménnyel érhető el a motor. A 110 lóerős az alap, a 120 és 140 lóerős a szupertakarékos EcoFlex (4 és 5 ajtósként 3,7 l/100 km, kombiként 3,9 literes átlag), a 130 lóerős automatikus váltóval kérhető, a 163 lóerőshöz már automatikus váltó, összkerékhajtás, vagy akár ezek kombinációja is kérhető, ahogy a 195 lóerős biturbóhoz is. A benzinesek között a legnagyobb újdonság a szentgotthárdi gyártású 1.6 SIDI megjelenése, amit hatfokozatú automatikus váltóval vezettem. A nagyon hosszú áttételezéssel még a turbó ellenére is küzd a motor, de legalább végig csendes marad. Arra nagyon ügyeltek, hogy észrevétlenül kapcsoljon a váltó, épp ezért padlógázon a fordulatszámok kiegyenlítése miatt érdekes módon lassabb a kapcsolás, mint amikor egy kicsit visszaveszünk a gázból – a kényelmes vezetők ideális választása ez a kombináció. De a modellfrissítés egy régi-új modellt is hozott, mégpedig a kalandos megjelenésű kombit.

Erdőben is jól mutat a Country Tourer, de azért vigyázzunk az aljnövényzettel, lényegében nem lett magasabb az autó

Nem tévút: aszfalthoz kötött szabadidő

Nem először van az Opelnek kifejezetten zord útviszonyokra kitalált kombija, a 70-es, 80-as években kínált Pirsch modelleket kifejezetten vadászoknak készítették, emelt hasmagassággal, motorvédő lemezzel, önzáró differenciálművel és könnyen mosható csomagtér-burkolattal, no meg spéci zöld színnel. Ezzel ellentétben a mai autó inkább csak látványra terepjárós, és a csomagtér finom burkolatát se arra találták ki, hogy a lelőtt vadat ott szállítsuk. A Country Tourernek sokkal inkább az autópálya a terepe, még a korlátozás nélküli német szakaszon is otthon érzi magát, hiszen csak a típus legerősebb motorjaival választható: 2.0 literes dízel egy turbóval és 163 lóerővel, két turbóval és 195 lóerővel, illetve 2,0 literes benzines egy turbóval, 250 lóerővel. Utóbbit tudtuk kipróbálni, és hamar összebarátkoztunk. Csendes és nyomatékos, de ha kell, pörgetni is lehet. Annak ellenére, hogy nem egy sportkocsival van dolgunk, bizony lehet vele meglepetést okozni. Akár kanyarban is, hiszen a normál Insigniához képest mindössze 13 mm-rel emelték meg a hasmagasságot, tehát ez is jól fekszik az úton, és forszírozott tempóban számíthatunk még a nyomatékot hátul oldalanként is elosztani képes összkerékhajtásra.

Bumeráng-szerű hátsó lámpáiról ismerni fel a frissített modellt

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!