Ez volt szakújságírói pályafutásom első menetpróbája, ahol nem ülhettem volán mögé. Teljes mértékben megértettem, elfogadtam a szervezők szempontjait: még nem fejeződött be a Gránátos fejlesztése, sok kézi munkával készített szerkezeti elemű, a végleges kivitelig még számos ponton megváltoztatható prototípusokat hoztak el bemutatni a Hungaroring belső off-road pályájára.
A műszerfalból nagy piros forgógombok álltak ki, ezek csak az utolsó beállításokhoz kellenek, majd eltűnnek, és az egyelőre műanyag gépháztetőt, első sárvédőt masszív fémpanelek váltják fel, amelyekre rá lehet lépni bakanccsal, gumicsizmában. Tehát úgy is felfogható, hogy véleményünk megtudakolásával mintegy bevontak minket a készre csiszolás folyamatába. De volt prózaibb indok is: egy-egy ilyen jármű hallatlanul értékes (170 ezer euróról hallottam suttogni), csak válogatott profikra merik rábízni, nehogy egy ügyetlen, vagy túl merész zsurnaliszta kárt tegyen benne. Mindezek ismeretében szép tőlük, és a magyar piac komolyan vételéről tanúskodik, hogy egyáltalán megszervezték a programot.
Példaképéhez, a Land Rover Defenderhez hasonlóan a Grenadier is nagyon masszív jármű, első-hátsó (lengőkarokkal megvezetett, csavarrugós) merev tengellyel. Persze alapkérdés, hogy milyen akadályok leküzdésére szánták. Expedíciókon, terepmunkákon (földmérés, távvezeték-, csővezeték-építés, olajbányászat) általában nem bravúros mutatványokról van szó, hanem rossz földutak elviseléséről, éveken keresztül. Ám katasztrofális időjárásban, eltévedéskor előfordulhatnak helyzetek, amikor emberéletek múlnak az autó képességein. Jól megnézve a Grenadiert, alá is pillantva, egyértelmű, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Előre sajnálom a tehetős stüsszik kezébe kerülő példányokat, amelyek csak a vadászházig mehetnek el, a magasleshez már az erdész romos UAZ-ával viteti ki magát a fényezést féltő gazdájuk…
Kevesen tudják, hogy a Hungaroring belső, vízmosásokkal szabdalt, erdős területén van egy komoly tereppálya. Első buckái még egy kissé magasabb padlólemezű személyautóval is bejárhatók, de aztán meredek emelkedők, lejtők, szűk horhók, erősen hullámzó szakaszok, keskeny fahidak következnek. Néhol magasan állnak ki sziklák a talajból, de mélyen kijárt keréknyomok is adnak lehetőséget elakadásra. Esős napok után sárból sem volt hiány. Amelyik jármű jól vizsgázik itt, megérdemli a terepjáró nevet.
A jobb egyben ülve figyeltem a pilótákat és az autót. A benzinmotoros modellt Michaela vezette, a dízelt az osztrák Werner. Az autók mozgásában, kaptatók legyűrésében nem volt érezhető különbség a két verzió között, megfelelően nyomatékos a benzines is, mindkét hajtómű magabiztosan, az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül teljesítette a feladatokat, az automatikus sebességváltó pedig bársonyos simasággal kapcsolgatott. A futómű jól kirugózta a huppanókat, csak egyszer-kétszer koppant fel. A komforthoz hozzájárultak a textilhuzatú Recaro ülések, jól támasztanak, nem csúsznak, semmi szükség kapaszkodni. Nem egy helyen erős csavarásnak teszi ki az autót a pálya, máshol hajlító igénybevétel dominál. Nyekergést, zörgést sehol sem lehetett érezni, rendesen van összerakva a Gránátos.
Mint tudjuk, a terepjárás harmadában-harmadában múlik az autón, a gumin és a vezetőn. A bütykös profilmintájú BF Goodrich All-Terrain T/A abroncsok rendesen fogták a néhol síkos talajt, nem forogtak túl a Grenadier gázlómélységéhez képest nevetségesen sekély vizű dagonya kihajtó betonrámpáján sem. Ezen a tereppályán kiütközött a Gránátos hátránya: testes autó, sokszor csak (szó szerint) milliméterekkel tudott elhúzni a keréknyomot szegélyező, néhol ferdén álló fák mellett. Már egy pici megcsúszás sem jött volna jól. A hosszú tengelytáv miatt nagy a fordulókör, a pálya két helyén is csak tolatással lehetett ráfordítani horhóra, hídra. Ahol simán elfér egy Lada Niva vagy Suzuki Jimny, ezzel centizni kell, tehát nem afféle „ügyes” terepjáró, hanem inkább komoly felszereléssel utazó profiknak, világutazóknak való.
S hogy milyen aszfalton? Ezt Michaela mutatta meg, a Hungaroring szervizútjain. A cseh amazon kezében ment, mint a golyó – mármint ágyúgolyó. Utasát az üléstámlába nyomva gyorsul, semlegesen kanyarodik (nem kellett kormányzással korrigálni az íveket), és úgy fekszik az úton, ahogy 2,5 tonnája leszorítja. Semmit sem lehetett érezni a bütykös gumik várt kásás viselkedéséből, egzaktul reagálnak, jól tapadnak, és nem is különösebben hangosak. Jól állíthatták össze a gumikeveréküket. Persze itt is érvényesült a mackós alkat: egy szűkebb kanyar előtt Michaela bocsánatot kérő arccal lassított le, kifejező gesztusokkal érzékeltetve, hogy könnyebb autót itt a kézifékkel fordítana keresztbe… Persze senki sem várná, hogy szlalomversenyt nyerjen a Grenadier.
Azzal az érzéssel szálltam ki, hogy az autózás és a terepjárás történetébe aranybetűkkel beírt Land Rover Defender méltó utódja az Ineos Grenadier. Ha netán létezik lélekvándorlás autók között, itt a példa! Masszív, strapabíró benyomást keltő, terepen és kiépített úton meggyőzően mozgó jármű, átgondolt koncepcióval a piacon kapható legjobb komponensekből összerakva. Még ilyen, nem teljesen kiforrott állapotban is hitelesen jelezte, hogy munkában, kedvtelésben nyugodtan rábízhatja magát az ember.
Patinás stafétabot
A Grenadier terepjáró megvalósításának ötlete Sir Jim Ratcliffe fejéből pattant ki, miután a Land Rover befejezte az ős-Defender gyártását. Az Ineos vegyipari óriás cégcsoport milliárdos, ambiciózus feje a grazi Magna Steyrre bízta az új típus fejlesztését, a hajtáslánc komponenseit a BMW-től vásárolja, az autók összeszerelését pedig a fennhatósága alá került egykori Smart-gyárba, a francia-német határnál található Hambachba telepítette. A típus a londoni Grenadier pubról kapta a nevét. Idehaza a Gablini cégcsoport a forgalmazó.
