Mindkettő olyan, mintha valami mondából lépett volna elő, de össze ne tévesszük őket: nagymértékben különböző karakterek. Szellemtan, Rolls-Royce módra! Ahogy ott állnak a Lánchíddal szemben a Four Seasons hotelnél, még az elitautókhoz hozzászokott pestiek is előkapják a mobiltelefonjukat, hogy hazavihessenek, megoszthassanak néhány fotót. Hát persze, nem sűrűn adódik alkalom egyszerre látni efféle materializálódott kísértetet (Wraith) és fantomot (Phantom). Csakhogy a képeken nem látszik a Rolls-Royce-história, a legendát tápláló sokféle történet, pedig ugyanúgy hozzájuk tartozik ez, mint óangol kastélyhoz az éjszakánként kísértő szellem. Lépjünk be a bűvkörbe és adjuk át magunkat egy sajátos hangulatnak!
Sokat mesélnek a Rolls-Royceról. Például hogy titok a motor teljesítménye, csupán annyit árulnak el, hogy „elegendő”; hogy az utastérben a leghangosabb zaj a műszerfali óra ketyegése; hogy mindmáig kézzel kalapálják ki a karosszéria idomait; vagy hogy aki megkérdezi az árát az már szóba sem jöhet vevőként. Egyik sem igaz, valóság viszont, ami most következik.
A modern felszerelésekkel együtt is jól adja az óangol hangulatot a Phantom Coupé. Fotó: Hilbert Péter és Lővei Gergely
A mai vevők többsége saját maga teremtette meg az anyagi hátterét, és igenis kíváncsi, mire és mennyit kell kiadnia. Gazdag emberekről van szó, de részben azért lettek gazdagok, mert odafigyelnek a pénzre. Egyikük például tudni akarta, mibe kerül egy féktárcsa. Az első négy évben ingyenes a karbantartás, felelték neki. De őt akkor is érdekli. Utánanéztek, az illető pedig megvette a kocsit. A Rolls-Royce mottója emígy hangzik: „Amikor már rég elfelejtették az árat, még mindig változatlan lesz a minőség”.<kep255079>
Ritka, hogy egyedüli autóként legyen valakinek Rolls-Royce-a. A legtöbb tulajdonos garázsában sokféle jármű áll – van, akinél 200! De olyan nemigen fordul elő, hogy valaki birtokoljon egy Wraith és egy Phantom Coupé modellt is, mert a kettőnek eltérő a célcsoportja. Az előbbi az ötvenes, az utóbbi inkább a hatvanas korcsoporté. Az előbbi vérbeli autózásra, az utóbbi reprezentálásra termett. Tehát aki golfozni és üzleti vacsorára nem ugyanazzal a kocsival megy (snassz is lenne), az napközben a Wraith volánja mögé ül, este pedig típustestvérébe, a négyajtós Ghostba. Kicsit idősebb, vagy tekintélyesebb klubtársa pedig a Phantom kupét váltogatja a limuzinnal.
Tessék helyet foglalni a plüssbetétes piknikpadon
Gyárilag sokféle szín közül lehet választani. Van egy okostelefonos alkalmazás: kihívom a képernyőre a kocsit, és mindenfelé forgatva jól megnézem, melyik színben tetszene legjobban. S ha egyikben sem? Akkor a telefonnal lefotózok például egy virágot, kijelölöm a szirom egy részét, és máris annak a színében látszik az autó. Ezt el lehet küldeni a gyárnak, és olyanra fényezik az autót. „Nem ízlésrendőrség vagyunk, az ügyfél kérése nekünk parancs” – hangzik a márka álláspontja.
Impozáns jelenség a lendületesen elrajtoló óriáskupé
Először a rangosabb Phantomé a figyelmem. Ebben a sötét színben van némi fenyegető aurája, sokan érzik úgy, hogy nem kéne ujjat húzni a gazdájával. Akinek a bőrébe bújva most beállítom magamnak az ülést, a tükröt, a navigátort és a rádiót. Kissé felvonom a szemöldököm: ejnye, a kormányt szívesen állítanám mélyebbre, de már koppanásig lement (persze elektromosan), nem lehetett volna ezt jobban megoldani? Motorindítás nyomógombbal – és tényleg, de igazán csak a műszerfal megelevenedéséből venni észre, hogy beindult, mert hallani és érezni abszolúte semmit sem lehet. Mielőtt kimanővereznék a monstrummal a szálló elől, megnyugtató rápillantani az autót felülről mutató madártávlati kameraképre. A forgalomban játszi könnyedséggel dirigálható a bő öt és fél méteres, két és fél tonnás jármű. Míg a közlekedés többi résztvevője robog, ez méltóságteljesen siklik. Egy-egy német szuperautóban gyakorta érezni mások irigységét, ellenszenvét, most viszont ösztönös tiszteletadással és előzékenységgel találkozom – mintha ez is benne volna a 150 millió forint körüli vételárban.
Egészen más stílus és hatás, de szintén a legmagasabb szinten
Kinn az autópályán csúnya zúgás zavarja meg a hangrendszerből áradó Vivaldi-muzsikát. Jobbról jön, már 90 km/órás sebességtől. Az első oldalablak a bűnös, nincs jól bepasszítva! Azt a hétszázát, ezt nem várnám, még egy Suzukitól sem. A Phantom mentségére szolgáljon, hogy bemutatókocsiként járja az országokat, kézen-közön akármi történhetett vele, a gyárat vélhetően nem így hagyta el.
Mennyei utastér a csillagos égboltot utánzó tetőkárpit alatt: Rolls-Royce Wraith. elképesztően nagyot tol a biturbó V12-es
A Mátra kanyarjaiban, úton a fotóhelyszínül szolgáló parádsasvári kastélyszálló felé, megnyomom az S-gombot, aminek hatására feljebb csúsznak a váltási pontok, és erélyesebben lát munkához a 460 lóerő. Húzósan megy a hatalmas autó, úgy gyors, hogy nem látszik rajta. Tiszta íveket rajzol, nem csikorog a gumi, alig dől a karosszéria. Hát a praktikum? A hátsó ülésre az elsők előresiklása könnyíti meg a beszállást, de azért másodrendű hely ez, kutyusnak viszont éppen megfelel. Kettőnél több fő esetén tessék a Phantom limuzint elővenni! A csomagtartó nem túl nagy, de hasznavehető méretű, a padló alatt külön rekesszel, fedelének hátrahajtható része piknikpadként szolgál, másfél mázsa a teherbírása. Végső soron egy élhető, a mindennapokban használható autó ez? Igen – de azért nem árt melléje néhány másik.
Csak előrecsúsztatott első ülés mögött ekkora a hely
A Wraith más. Nem elsősorban azért, mert 40 centivel rövidebb és két mázsával könnyebb, hanem mert más a kisugárzása. Mintha szmoking helyett blézert öltöttem volna. Van olyan elegáns, hogy bárhol az autópark dísze lehet, de nem annyira ugrik ki a többi közül. A Phantomba beülök, hogy előkelő elzárkózottságban elvigyen, ez körülvesz engem, hogy általa mozoghassak. Könnyedebb, kezesebb, élénkebb. 632 paripa viszi, finoman poroszkálva, vagy tüzesen vágtatva. Négy és fél másodperc alatt százra – ezt inkább csak kipróbálja néha, mintsem rendszeresen kihasználja a deresedő halántékú úriember. Egy-egy előzés persze kurta szökkenéssé redukálódik. A csúcssebessége ennek is elektronikusan határolt 250 km/óra, de azt sem valami sokszor lehet kihasználni, elegendő a tudata. Az mindenesetre vicces, amikor valami kis sportos verda mellett simán elsiklunk, fél méterrel magasabbról pillantva le az ámuló vezetőjére. Az átlagsebességet persze rontja némiképp, hogy gyakori megállásokra kényszerít a 20 literes fogyasztás – mintegy jelezve az anyagiakkal nem törődő nagyvonalúságunkat.
Akár sportosan is hajtható a könnyedén gyors Wraith
Ez lenne a tökély? Olyan szerencsére nincs, mert akkor mit tökéletesítenének a következő típuson? A Wraith futóműhangolása mesteri, de a rugózása egy picit sprődebb, mint vártam, talán nem eléggé sebességfüggő a csillapítás. Lehet persze, hogy a menüben bele lehetne nyúlni, de a rövid menetpróba alatt nem nyílt lehetőség kísérletezésre. Ami viszont fixen beépített hiba, az a vetített kijelzés keretének zavaró tükröződése a szélvédőben, ha szembe süt a nap. Igaz, ezt az extrát nem muszáj megrendelni.
Wraith vagy Phantom Coupé? Életkortól függ, a biológiai óra járásától. Én még fiatalnak érzem magam hozzájuk, de még eljöhet az idő…
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
