Amikor a Honda 2015-ben piacra dobta a HR-V második generációját, mindenki azt gondolta, hogy ha már az első nemzedékből (1998-2006) nem készült sportmodell, akkor itt a nagy alkalom! A japánok azonban megvárták a frissítést, és csak most jelentkeztek a hiánypótlónak tekinthető turbós benzinmotorral és a hozzá társuló látványos körítéssel. A blokk lényegében a Civicből és a CR-V-ből ismert 1,5 literes, négyhengeres VTEC, 182 lóerős teljesítménnyel.
Már az első métereken feltűnik, mennyire finom technikával van dolgunk, halkan jár, jól veszi a gázparancsot és ami jelen esetben fontos, a gyorsulás egészen más dimenzió a 130 lóerős szívómotoroshoz képest. Nyilván nem arról van szó, hogy egy-egy gyorsításnál kapaszkodni kell a kormányba, de ezzel a teljesítménnyel szabadidő-autó létére nagyon is jól szedi a lábát a HR-V, ráadásul élvezetesen is vezethető. A hatgangos manuális váltó olyan, mint ami a nagykönyvben meg van írva, rövid utakon mozgatható, pontos szerkezet, az pedig hab a tortán, hogy a Sport változat kerek váltógombja a Civic Type R-ére hajaz. A CVT-váltós kivitel azért más tészta. Városban vitathatatlanul kényelmes, és a takarékosság szempontjából jól teszi a dolgát (nagyon alacsonyan tartja a fordulatot), de amint sportosra vennénk a figurát, azért kiütközik, hogy a dinamikus vezetés fogalma és a fokozatmentes váltó még mindig távol állnak egymástól. Van viszont valami, ami egyértelműen mellette szól. A fokozatmentes szerkezettel autópályán jóval kevesebbet forog a motor, 130-nál 3300 helyett csupán 2500-on áll az automatikus változat fordulatszámmérője, így a tesztkör végén a CVT-s verzió fogyasztása volt alacsonyabb! Szintén érdekes, hogy a Performance Damper lengéscsillapító rendszer (két dugattyú dolgozik a szárban) a közvetlenebbre hangolt kormánnyal együtt nagyon is támogatja a sofőrt a sportos haladásban. A magas építésű karosszéria ellenére nincs számottevő dőlés, forszírozott tempóban is jól tartja az ívet.
A technika persze csak egy a sok összetevő közül, a Honda a külsőségeken is dolgozott. Nincs semmi meghökkentő vagy túlzó a Sport átdolgozott részleteiben, inkább csak diszkrét optikai tuningról van szó. Az újdonság a fekete betétes hűtőmaszkról, a szintén fekete koptatóról, no meg a dupla kipufogóról ismerhető fel – hátulnézetből egészen vagány a HR-V Sport. A váltógombot leszámítva belül már ne keressünk különösebben sok egyedi részletet, az enyhén a vezető felé fordított középkonzol és a csíkszerű légbeömlő miatt így is megvan a sajátos karakter. Viszont nem kell égimeszelőnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön, hosszabb utakon jól jönne egy, a combokat jobban támasztó ülés, az ülőlapok túlságosan rövidek. Szintén nem jár dicséret az idejétmúlt központi rendszer és a navigáció miatt, a Honda a sorozatos negatív kritikák ellenére valamiért mégis kitart mellette. Ez persze nem változtat azon, hogy a 4,3 méteres hossz ellenére nagyon tágas a hátsó sor, és a Magic Seat jóvoltából (felhajtható ülőlap) magasabb álló tárgyak is szállíthatók az autóban. A 448 literes csomagtér szintén mutatja, hogy praktikum terén meglehetősen erős a modell.
A HR-V Sport nem olcsó mulatság, a 8,5 milliós indulóár miatt bennem azért ott bújkálna a kisördög, hogy 7,8 milliótól már be lehet ülni egy 173 lóerős, szintén elsőkerék-hajtású, kézi váltós CR-V-be. Még akkor is, ha a HR-V Sport vásárlója egy kétségkívül élvezetes és praktikus autót kap a pénzéért.
