Bandura Ádám hároméves volt, amikor a szülei vásároltak egy egynapos fehér Škoda 120L autót. Az első tulajdonos csak átvette a debreceni Merkur-telepen a kocsit és másnap már gazdát is cserélt. Az így vásárolt Škoda 1999-ig volt a családnál. Amikor az eladására sor került, Ádámnak még két éve volt a jogosítvány megszerzéséig, így fel sem merült, hogy megmaradjon a fiúnak. Amikor meglett a jogsi, Ádám olyan baráti társasággal lógott, akikkel autóversenyekre is jártak. Mint mesélte, a Lada volt a kedvenc, mindenki olyat akart a csapatból, ő azonban inkább kötődött a Škodához. Mint mondta, nagyobb kihívásnak érzi a farosból egy komolyabb autót építeni. Elsősorban fehéret akart a családi emlékek miatt, de csak gyári fényezéssel és rozsdamentesen, továbbá fontos kitétel volt az ötfokozatú váltó is. Hosszabb keresésre számított, de végül még abban az évben, decemberben talált egyet Mezőkövesden. Elmentek, megnézték, megvette, hazavitték.
Egy nagy lélegzetvétel után elkezdődött az autó személyre szabása, mégpedig az első rugó vágásával, hogy ne legyen az „égben” az eleje. A rugóhoz keményítették a lengéscsillapítókat is, majd következett a sportkormány és a Recaro sportülések beszerelése. Felkerültek szélesített lemezfelnik és nyomtávszélesítők is. Kicsit a motort is megpiszkálták, egy nagyobb fokolású Gaal SP3-as vezérműtengelyt építettek be, valamint a 100-as Škoda hengerfejét a kisebb égéstér miatt (nagyobb lett a kompresszió), és felkerült egy Wartburg karburátor is (mert az kéttorkú). Nem sokra rá egy téli estén a szakadó havas esőben Ádám kátyút fogott az autóval és két felni gallyra ment. Elfogta a méreg és rendőrt hívott, hogy a felnik árát a biztosító kifizesse (ma már ő is nevet a dolgon). Jól kitolt magával, mert a helyszínelő rendőr észrevette a nyomtávszélesítőt, amiről nem volt átalakítási engedély. El is vették a forgalmit – ez volt 2004-ben.
Pihenő következett és gyűjtés a következő etapra. A másfél év alatt legalább volt ideje utánanézni, miként lehet engedélyeztetni az átalakításokat. Nem akart úgy járni, mint annak előtte, s mivel akkoriban a közlekedési hatóság rugalmasabban állt a kérdéshez, sikerült megszerezni az engedélyeket.
Elkezdődhetett hát a munka, minimális lakatolás után újrafényezték a kasztnit. Ádám vett egy Favorit motort, hozzá Szuromi vezérműtengelyt, négyleömlős kipufogót és egy škodás körökben száraz futónak nevezett hátsó futóművet. Nagy szerencsével talált 15 colos ATS Classic alufelnit is, ami nagy ritkaság, mert a Škoda osztóköre csak a régi VW Bogáréval egyezik meg. A Recaro üléseket négypontos övekkel felszerelt, csővázas kagylóülésre cserélte, természetesen mindent engedéllyel. A kocsi eredményesen vette a műszaki vizsgát is, nagy volt tehát a boldogság, Ádám pedig teljes nyugalommal tudta használni az autót közúton. Eljárt vele találkozókra és néha kisebb versenyekre is, például a Kakucsringre, vagy Visontára. Később továbbfejlesztette a motort, két 40-es Dellorto karburátort szereltek fel.
Pár évig így ment ez, de utána gondolt egy nagyot, hogy megvalósítja az álmát: a Škoda 130LR/H B-csoportra szánt versenyautó szélesítéseit akarta felrakni. A 15 colos felniket lecserélte, maradt az ATS Classic modellnél, de 8×13-as méretben. A hátsó tengelyre tárcsafékes futóművet vett. A karosszériát szerette volna szerkezetileg megerősíteni, ehhez talált is lakatost – elsősorban a futóműbekötéseknél dolgoztak. Bukócsövet nem akart, mert továbbra is műszakis utcai autót szeretett volna. A lakatos lassan haladt a munkával, ezalatt legalább befutottak új dolgok is: sperdiffis versenyváltó, kemény szilentek, állítható keménységű Bilstein gátlók, Toyo R888-as sportgumik és gyorsoldású kormánykerék.
Azonban eltelt időközben hat év és a kasztni csak 60%-os szinten készült el. Az évek alatt viszont a hatóságok szigorítottak és már nem adtak ki engedélyeket átalakításra. A szélesítéssel a legális műszaki vizsga esélytelenné vált. Vissza kellett alakítani a karosszériát gyárira, de ezt már nem az a lakatos csinálta, aki elkezdte. Így felpörögtek az események, gyorsan kész is lett a kasztni, és mert az autó teljes fényt kapott, darabokra lett szedve. Ádám garázsa tele volt cuccal, így a fényezőnél a műhely egyik sarkában kezdték el az összeszerelést. Pár hónap múlva a műhelyt megszüntette a tulajdonos, így menni kellett. Ekkor egy márkatárs felajánlotta, hogy az ő műhelyébe átvihető az autó: úgyis ő csinálta a kábelezést, ami nem volt kis munka, mert a motort injektorosra cserélték, amit VEMS motorvezérlő igazgat.
Négy évbe telt az autó összerakása, mindent nagyon precízen végeztek, minden csavart és alátétet horganyoztak, a futómű-alkatrészeket szinterezték. Idén júliusra mehetett vizsgára a kocsi, csak a központi zár és az új stabilizátor beszerelése maradt hátra. A felújítás óta még keveset futott a kocsi, de Ádám benne ülve elfelejt minden problémát, ami az átalakítással járt. Csodálatos érzés számára vezetni a Škodát, hallani a hangját, vagy éppen csak állni mellette a parkolóban.
