Négy, egymással szemben elhelyezkedő, sőt elterpeszkedő felnőtt teljesen kinyújthatja a lábát, szétterítve olvashatja az újságot, és ha nem mozog az autó, akár – meghajolva ugyan, de mégis – felállhatnak, hogy helyet cseréljenek. Ilyen mozgási szabadságról, ennyire fejedelmi helyviszonyokról csak álmodozhatnak egy Volkswagen Phaeton utasai… A klubatmoszférát kínáló Multivan viszont csak egy jobb Passat árának másfélszeresébe, 12,5 millióba kerül, sőt az alapkivitel már 8,5-ért kelleti magát. Igaz, ha Business változatban rendelik meg, továbbá belerámolnak minden lehető extrát, akkor 40 millió fölé kúszhat az ára, szóval e tekintetben is hallatlanul széles skálán játszó művészről van szó. Éppen ez az, ami egy kicsit zavarba ejti az embert: voltaképpen kinek és milyen célra is való a sokféle változat, illetve esetünkben a konkrét, tesztelt kivitel?
Vérvonal
A fentiek alapján azt mondhatnánk, hogy a világ egyik legjobb és legjutányosabb luxuskocsija a Volkswagen Multivan – és van is valami e vélekedésben. Ám ha elindulunk vele, árnyaltabbá válik a kép. Nem mintha a gyorsítással, az előzési rugalmassággal, a „természetes utazósebességgel” (ez 150-160 körül van), vagy akár az elérhető legnagyobb tempóval volna valami hiba, ezek tökéletesen megfelelnek minden normál igénynek. Hanem az autópályán, vagy akár húzósabb országúti menetben is állandó kísérőnkké szegődő szélzúgás – amely rontja a beszédérthetőséget és csorbítja az amúgy kiváló minőségű audiorendszer élvezetét – már egyértelműen elárulja, hogy furgonból
“felpucolt” személyszállítóval van dolgunk. Még jobban megerősödik e hatás, amikor a budapesti Thököly út rázópályáján hajtunk végig: itt már végképp elűzi a luxuskocsis érzést a hangos dübörgés. Egyébként is, sajnálatos, de igaz: a praktikum és a presztízs szempontjai ellentétesek a közvélekedésben. Nagyszerű dolog a két tolóajtó, de elegánsnak nem számít, s bármennyire előnyös a hosszanti síneken ezerféleképpen tologatható, forgatható ülésekből adódó variálhatóság, a finnyás vevő szemében ez is csak a haszonjárműves jelleget erősíti. Akárcsak a külső forma, amely modern, ötletes és egyéni ugyan, mégis a Transporterrel mutat rokonságot.
Köbméterek, kilók
A felület és a térfogat egyszerűen lenyűgöző, aligha képzelhető el olyan helyzet, amelyhez ne lehetne megfelelően berendezni a Multivant. A bútormozgatás mikéntje hamar megtanulható, mindent masszívan és jól építettek meg, menet közben nem inog, zörög a berendezés, csupán az oldalajtóból és hátulról érkező zörej jelezte, hogy már a közmondásos VW-minőség sem a régi. Meglepően szerény viszont az autó 450 kilós teherbírása (a vezető súlya a jármű saját tömegébe van beszámítva, ennyi tehát az utasokra és a poggyászra jut). Ez hajszálpontosan a hat személyre hivatalosan előírtnak (75 kg/fő) felel
meg – többet vártunk volna egy Transporter-rokontól… Valamelyest szépít a képen a 150 kilós tetőterhelés (persze az össztömegen belül) és a 2,5 tonnás utánfutósúly. Nagy jármű, gyors jármű, valami szerény fogyasztást akkor sem várhatunk tőle, ha történetesen a legkorszerűbb dízelmotor dolgozik benne, derekas, 175 lóerőnyi maximális teljesítményt kifejtve. Csakugyan, 11,8 literes átlagfogyasztást regisztráltunk, ami arányban van a Multivan szolgáltatásaival és képességeivel, sőt a tank 80 literes űrtartalmát figyelembe véve jó hosszú hatótávot eredményez, de olyan nagyon gazdaságosnak azért nem mondható.
Komfortexpressz
Ennek fejében viszont első osztályon utazunk. Karosszékeink kényelmesek, a vezetési pozíció és a kilátás elsőrangú, a Tiptronic automata nem is működhetne jobban, a felszereltség pazar, navigátorral, állóhelyi fűtéssel, kétzónás klímaautomatával, CD-tárral (az utasülés alatt) és mutatós küszöbvilágítással. Multivanunk úgy fekszik az úton, mint az a
bizonyos deszka, nagyon jól kanyarodik és fékez, abszolút biztonságos érzést kelt. Fordulóköre aránylag kicsi, óriási látószögű tükreinél jobbat,
