Erre most nyilván felhördülnek Toyotáék: nemcsak kívülről terveztük át a karosszériát, hanem korszerűbb lett a fülkebelső is! Persze, persze… Csakugyan másképpen néz ki, mint a régi, de a Hiace sohasem a designjával hódított, inkább azzal, hogy a motor megbontása nélkül ment el egymillió kilométert, és úgy általában a tartós megbízhatóság, a zokszó nélküli kötelességteljesítés szobrának számít. Európa-szerte évi 15 ezer darabot vesznek belőle, s 365 ezer példány szolgál gazdája megelégedésére. Ehhez képest vajmi keveset számít egy kis designfrissítés – azt nézzék meg a képeken, s lépjünk is tovább.
Hideg-meleg
Lépjünk be a fülkébe! Na, ott kapunk hideget-meleget. Elsőre is szeretném magamra szabni az üléspozíciót. Kicsit hanyattfekvősen érzem magam, állítsuk csak meredekebbre azt a támlát! Hű, nem megy, ez már a legmeredekebb helyzete! Csak még egy rovátka kéne a meglehetősen durva fokozatonként működő mechanizmuson, de az hiányzik. Na, majd kijjebb húzom a volánt… Azaz húznám, ha nem csupán fel-le lenne állítható. Akkor majd én idomulok a kocsihoz, és mindjárt megpróbálok hozzászokni ahhoz, hogy fura helyre, az ülés és a kormány középvonalába került a fékpedál. Jó pontot érdemel viszont a precízen megvezetett váltókar.
Következő lépés: lakjuk be az autót! Bal ajtózseb: rendben, ital, jégkaparó, térkép elfér benne. Jobb ajtó – semmi! Nincs ajtózseb. Ha megkérdeznék a hétéves unokámat, kellene-e ide is valami rakodóhely, igennel válaszolna. Sajnos, nem őt kérdezték. Kesztyűtartó a szokott helyen szintén nincs, csak a középkonzol aljában, ahol elveszi a középső utas lábterét. Sebaj, oda amúgy se ültessünk senkit, mert nem fér el, ráadásul a biztonsági öve csak kétpontos. Amúgy jobboldalt sem túlzott a lábtér. Szomorkás hangulatunkon csak a szélvédő teljes szélessége felett végighúzódó, lapos polc enyhít valamennyit.
Széles mosoly
Mit tagadjam, kicsit savanyú a hangulatom, mire először nekiindulok. Hanem aztán… Ej, de jól húz ez a motor! Szinte alapjárati fordulatszámtól erős, nagyon rugalmasan viselkedik, könnyedén pörög fel. Másodikból simán elindul üres járművel, városban nem veszi zokon az ötödiket, odakinn vidáman tartja a 140-et, alázza az emelkedőt – nem is emlékeztet a régi motor flegmájára! Szerintem nyugodtan társíthattak volna hozzá hatfokozatú váltót is, én minduntalan feljebb kapcsoltam volna ötödikből. Nem is túl hangos a gép. Végre egy csillagos ötöst is beírhatok a tesztnaplóba…
Mosolyom azonban csak akkor kezd igazán fülig érni, amikor nehéz útviszonyok közé kerülünk. Sikerült jó meredek, néhol sziklás földutat találnom, abból a fajtából, ahol könnyen állva marad az átlagos furgon, mert a mély nyomok között csak billeg az egyik első és másik hátsó kerekén. Ez viszont nem átlagos furgon! A fülkében ugyan egyetlen kar vagy kapcsoló sem utal rá, de összkerékhajtású! Sár, vizes fű, egy kis hajnali jegesedés ki nem fog rajta, minden hűhó nélkül szépen átballag mindenen, a Kiskunság mély homokján éppúgy, mint a Mecsekalja vörös kőszikláin. Ugyanakkor aszfalton semmi jele a 4×4-nek, teljesen alászedett kormánnyal sem érezni kattogást, befeszülést. Igaz, nagyobb a fordulókör, mint az alapkivitelé, de ez minden. Hallatlan biztonságérzetet és magabiztosságot ad a láthatatlanul beépített segítőtárs.
Ezek után nem lepődtem volna meg, ha bekap bő 12 litert. A korábbi motorral így is lett volna, de nem ezzel a közös nyomócsövessel. 9,5 literes átlag jött ki, le a kalappal! Kár, hogy nem nagyobb a tank, de így is elegendő jó 600 kilométerre.
Egyoldalú szerelem
Szóval, ha ez a Hiace a jelek szerint nem is igazán szeret engem, én már szeretem őt, elviselem néhány rigolyáját. Elvégre érdekházasság is lehet sikeres… Az érdek pedig mellette szól. Ennyire jó, összkerékhajtású technikával ellátott, szerény fogyasztású, öt és fél köbméteres rakterű, jó padlóburkolatú, rakományrögzítő-gyűrűs, két tolóajtós furgon ennyi pénzért nem mindenütt terem. Igaz, kézzel kell tekerni az ablakot, és ez pótolja a klímát is, viszont felár nélkül adnak egy extrát, amely talán a legfontosabb: az egymillió kilométer ígéretét…
