Lassan fél éve már, hogy a Párizsi Motorkiállításon bemutatkozott a Yamaha WR 250-es, de az utakon még csak most kezdenek megjelenni az első példányok. A szupermoto (WR 250X) és enduro (WR 250R) változatban forgalmazott szöcske bütykös gumikkal érkezett szerkesztőségünkbe, túlnyomórészt mégis a városi üzemet forszíroztuk, mondván – a budapesti utakra ilyen motor való. Nos, igazunk lett! A testvéréhez képest lágyabb rugóúttal és nagyobb kerekekkel gyártott WR 250R dugóstúl, kátyústúl „felzabálta” fővárosunkat.
Univerzális: mindenhol megállja a helyét
A fehér-ezüst színekbe öltözött, kitűnően összeszerelt masina meseszép, ami nagy szó, hiszen ennél a műfajnál zsebkendőnyi műanyag elemekből kell összehozni valami látványosat. A Yamaha formatervezőinek mindenesetre sikerült, ráadásul úgy, hogy az egy kaptafára készülő vetélytársakhoz viszonyítva egészen egyedinek hat a mű. Külön dicséretet érdemel a gyakorlatilag végtelen élettartammal büszkélkedő, LED-es hátsó lámpa és a pofás kipufogó.
Messziről nem látszik, testközelből viszont azonnal feltűnik, hogy a WR 250 R bizony nem alacsony. Hogy izomhúzódás nélkül emelhessük át lábunkat a 930 milliméter magasra helyezett ülés felett, nem árt lazítani és bemelegíteni kissé. Nekem, 190 centis testmagasságom révén éppen ideális, de aki egy „tízessel” alacsonyabb, annak már csak a lábujjhegyei érnek le a lámpánál. Cserében könnyedén átláthatunk az autók felett, és 30 centis hasmagassággal számolhatunk a padkáknál és az egyéb terepakadályoknál. Szintén az építésmódnak köszönhető, hogy a lehető legkényelmesebb üléspozícióban utazhatunk. A viszonylag széles, ám kissé vékonyan párnázott nyeregtől jó távol esnek a lábtartók, és a kormánymarkolatok pozíciója (szélesség) is tökéletes, így a hátfájást és a combizomgörcsöt elfelejthetjük, még akkor is, ha hosszabb távú kiruccanásra vállalkozunk.
Személyi szállítógép
A precíz kezelőszerveknek és a mérhetetlenül felhasználóbarát habitusnak köszönhetően a kis Yamaha egyike a valaha gyártott legkezesebb jószágoknak. Kis túlzással még a nagymamám is nyugodtan elfurikázhatna vele, holott soha nem volt jogosítványa. A selymes járású, egyhengeres blokk pöccre indul és kettős életet él. Alacsony fordulatszámnál robogós visszafogottsággal, 2-3 literes fogyasztással üzemel, s bár a hirtelen gázreakciókra is azonnal reagál, kiszámíthatóan viselkedik. 8000-es percenkénti főtengelyfordulat felett egészen komoly erőtartalékok kerülnek felszínre, lehetővé téve, hogy terepen se valljunk szégyent. Mindezt a hatfokozatú, könnyen és pontosan kapcsolható sebességváltó koronázza meg.
A WR fordulékonysága egyszerűen elképesztő, úgy kanyaroghat az ember a szűk íveken, akárcsak egy számítógépes játékban, s nem kell testépítőnek lenni a hirtelen terhelésváltásokhoz – a motor önsúlya mindössze 126 kilogramm! A 46 milliméteres, állítható csillapítású, fordított első teleszkópok és a széles tartományban állítható központi hátsó rugóstag révén a legdurvább kátyúk sem billenthetik ki egyensúlyából a motort, még akkor sem, ha kanyarban futunk keresztbordára. Ez azonban csak a kezdet, az igazi élvezet akkor jön, amikor földútra vagy nehéz terepre érkezünk. Itt derül ki, hogy a WR valójában sportmotor, amit teljes lelki nyugalommal kergethetünk mandinertől mandinerig, és megkeményített rugókkal akár a 10 méteres “asztalokat” is átugrathatjuk. Negatívumként egyedül a kissé alulméretezett fék említhető, bár tulajdonképpen ezzel sincs komolyabb gond, amennyiben az ésszerűség keretein belül motorozunk.
A motorosok körében gyakran elhangzik a „bárkinek, bármire” frázis, de ez az állítás még soha nem volt annyira helyénvaló, mint a Yamaha WR 250R esetében. Ez a gép tényleg megfelel az amatőröknek, profiknak, fiataloknak és időseknek – hölgyeknek talán csak a gigantikus ülésmagasság miatt nem. Alacsony fogyasztása jócskán csökkenheti a család benzinkiadásait, mozgékonysága törölheti a dugó fogalmát, futóműve pedig fittyet hány a gyatra útminőségre. Emellett már csak hab a tortán, hogy 140 km/óránál sem szitál a kormány, tehát saját metrónk lehet HÉV, sőt akár vonat is!
