Az 1,4 literes, 75 lóerős benzinmotor sokkal harmonikusabban illik a wolfsburgi kisautóhoz. Először is egyenletesebben szolgáltatja erejét: kényelmes, nyugodt autózáshoz már alacsony fordulaton elegendő teljesítményt nyújt a Polo. Hosszan pörgetve ugyan lendületbe jön, de akkor sem egy rajtbandita, nem az utak réme. A 16 szelepes motor gázreakciói ugyancsak jobbak, hangyányi késlekedést követően válaszol a jobb oldali pedál lenyomására. Amiben a benzines elmarad a TDI-változatoktól, az az előzési rugalmasság és a gazdaságosság. Amikor gyorsan magunk mögött szeretnénk tudni egy pótkocsis teherautót, nem elég határozottabban taposni a gázpedált, hanem ajánlatos egyet-kettőt
visszakapcsolni. Sebaj, az ötfokozatú sebességváltó precíz szerkezet, a váltókar kis erőszükséglettel, katonásan jár a kulisszában. Ha viszont a dinamikus haladás érdekében kihúzatjuk a motort, az bizony a fogyasztáson is érződik – tesztünk során száz kilométerenként átlagosan 6,9 liternyi üzemanyagot égetett el a Volkswagen. Kárpótol mindezért a háromhengeres dízeleknél sokkal kifinomultabb járáskultúra. Vibrációnak nyoma sincs az utastérben, a motorzaj pedig végig visszafogott marad, magas fordulaton enyhén érces tónussal aláfestve.
Komfortfokozat
Gyorsan kialakíthatjuk a kényelmes vezetési pozíciót, hiszen a kormány négy irányban állítható, a Comfortline szinttől pedig a vezetőülés
magassága is szabályozható. Városi forgalomban és parkoláskor a volánt könnyű tekerni, de nagyobb sebességnél határozottabban is csökkenhetne a rásegítés, s szolgálhatna több visszajelzéssel a szerkezet. Persze, emiatt ritkán fáj majd a Polo-vásárlók feje, mert a futómű is inkább a komfortot, mintsem a sportos autózást részesíti előnyben. A kocsi orra kanyarban viszonylag hamar letér az ívről, s finoman megdől a karosszéria. Cserében viszont a legtöbb útegyenetlenséget ügyesen lépi át. Kicsit nehézkesen adagolható, de hatékony a fékrendszer, szériaként azonban csak blokkolásgátló jár hozzá.
Maradékképzés
