A kategória egyik legjobb légellenállási együtthatójával (Cw 0,295) büszkélkedhet a Verso, ami a fogyasztásra és a szélzajra nézve is előnyös. A formaterv viszont lehetne látványosabb…

Miközben a legtöbb autógyártó arra törekszik, hogy folyamatosan bővítse egyterűinek kínálatát, a Toyota módszeresen leépítette európai palettáját. Pedig nem is olyan régen szinte teljes „buszlimuzin-lefedettséget” biztosított a japán márka: a kis Yarisból, a kompakt Corollából és a középkategóriás Avensisből is létezett Verso kivitel, továbbá ott volt még a Previa óriásegyterű. Csakhogy az egyik döntéshozó bizonyára túl sokat nézte a Hegylakó filmsorozatot, és kiadta a parancsot: csak egy maradhat! Így aztán a Toyota egyterűi hullottak, mint a legyek, végül a Corolla Verso lett a kiválasztott. Csakhogy nemrégiben ezt is utolérte a végzete. Utódja pedig többre hivatott, az egykori Avensis Verso értékeit is megpróbálja magáévá tenni.

Minőségi benyomást kelt, de játékosságnak nyoma sincs a műszerfalon

Nagyobb alapterület kompakt mértekkel
Nem véletlen tehát, hogy a vadonatúj Verso arcberendezése az Avensisével mutat rokonságot, s a japán középcsatár tovább nyújtott padlólemezére épül. Jelentős különbség azonban, hogy hátsó futóműve nem korszerű kettős keresztlengőkaros, hanem a Corolla és az Auris mintájára egyszerű csatolt lengőkaros konstrukció. Bár 7 centivel hosszabb és kettővel szélesebb is közvetlen elődjénél, méreteit tekintve a Verso továbbra is a kompakt MPV-osztályba tartozik.
Formaterve ugyan tagadhatatlanul modernebb a korábbiaknál, de az összhatás még mindig túlságosan steril és semleges ahhoz, hogy valódi érzelmeket váltson ki. Szerintem a Verso egyetlen izgalmas stíluseleme az első ajtó aljánál induló, majd a hátsó ajtónál meredeken felfelé, egészen a tetőspoilerig ívelő karaktervonal. Persze nem is a magamfajta egyedülálló fiatalok, hanem a racionálisan gondolkodó családosok alkotják a kategória célközönségét, ők pedig a designnál többre értékelik majd a Verso rugalmas variálhatóságát.

32 különböző ülés­variá­ció alakítható ki
A mérnökök továbbfejlesztették az Easy Flat-7 ülésrendszert, így a két pótszék pofonegyszerűen elővarázsolható a padlóból, s ugyanilyen egyszerű eltüntetni is. A fotózás kedvéért beültem leghátra, de csodák persze nincsenek, ahogy a többi kompakt egyterűben, ez a hely a Toyotában is legfeljebb a csipet-csapatnak elfogadható. Hét személlyel a fedélzeten a csomagoknak sem marad sok hely, dicséretes viszont, hogy a feleslegessé vált takaróroló „nyugalomba helyezhető” a padló alatt kialakított rekeszben.

Középen kényelmes, hátul legfeljebb gyerekeknek ajánlható a Verso

A második sor utasai már sokkal jobb helyzetben vannak: a három egyenrangú ülést 195 mm hosszan, egyenként lehet előre-hátra csúsztatni, s a háttámlák dőlése is szabályozható. Addig trükközhetünk, amíg öten egészen jól elférnek a kocsiban, hiszen a két szélsőnél előrébb tolt középső szék alacsony felnőttnek, vagy gyerekeknek még éppen korrekt. Ilyenkor 155 helyett már 440 liternyi poggyásszal lehet megtömni a Verso bendőjét, ha pedig a szükség úgy hozza, néhány egyszerű mozdulattal (a váll-lapon elhelyezett karok meghúzására a támlák külön-külön síkba dönthetők) közel 1,7 köbméteresre bővíthető.

Szép a tolatókamera képe, de „csipogóval” együtt sokkal hasznosabb lenne

Az utastér tele van a már ismert ötletekkel (szemüvegtartó, gyerekfigyelő tükör, ülés alól kihúzható tálca, felhajtható asztalka, csempészüregek a padlóban, kétszintes kesztyűtartó hűthető felső résszel), továbbá pohár- és palacktartókból, pakolórekeszekből is jutott bőven. Ám a vezetőről mintha megfeledkeztek volna a tervezők… A kormány mögötti és a váltókonzol körüli rész teljesen kihasználatlan, nehéz megfelelő helyet találni a pénztárcának, mobiltelefonnak és kulcscsomónak. Mégsem ez a Verso legnagyobb hiányossága: nemhogy hátul, de még középen sincs szellőzőrostély, az első ülések között pedig egy kemény műanyag lap a kartámasz, ezen hamar megfájdul az ember könyöke. Pedig a felhasznált anyagok egyébként rendben vannak. A műszerfal logikusan felépített és jól áttekinthető, de a középre helyezett és a vezető felé forduló műszeregységet leszámítva elég fantáziátlan.

Jó motorral és felsze­relt­­séggel nem olcsó­já­nos
Az 1,8 literes Valvematic (változó szelepvezérlés és szelepkiemelés) viszonylag korszerű és kifinomult motor. Csendes és rendes, jól reagál a gázadásra és egészségesen pörög fel. Húzós sprinteket persze ne várjunk a Versótól, de a 147 lóerő az esetek többségében elegendő, csak autópályán érezni kissé tompának a rugalmasságot. Igaz, a kényelmes 130-140 km/órás utazósebességen nem is nagyon érdemes túllőni, mert felerősödnek a menetzajok.

A karaktervonal lendületes, az átlátszó lámpabura viszont giccses

Korábban soha nem ajánlottam volna négyhengeres motort fokozatmentes automatával, de vagy a CVT-váltók fejlődtek sokat az utóbbi időben, vagy én öregszem. A 460 ezer forintos, opcióként kínált szerkezet egészen jól alkalmazkodik a vezető stílusához, gyorsításkor folyamatosan emeli a fordulatszámot, s csak padlógázra pörgeti üveghangon a motort. Mivel a nyomatékfolyam sohasem szakad meg, nem beszélhetünk rángatásról, kényelmes és stresszmentes a Toyota vezetése. Ehhez passzol az autó jóindulatúan alulkormányzott viselkedése, semleges kormányzása és kellemes hangolású futóműve is.
Öt üléssel és 1,6 literes, 132 lóerős benzinmotorral a Verso indulóára 5 325 000 forint. Bár a tesztelt 1,8-as változat egyértelműen jobb menetteljesítményeket nyújt, azonos felszereltség esetén a felára súlyos 620 ezer forint – ráadásul kizárólag hétszemélyes kivitelben, 6 310 000 forinttól kapható. A dízelmotort pedig aranyárban mérik a Toyotánál, a 2.0 D-4D (125 LE/310 Nm) verzió alaphangon 6,6 millióba kerül, ha pedig a  plusz 2 szükségülést is szeretnénk, 205 ezer forinttal mélyebben kell a zsebbe nyúlni.