A félidős modellfrissítés után is minden feltűnés nélkül végzi a dolgát a 2005 óta gyártásban lévő családi jármű. A lecserélt lámpatestek, a keskenyebb hűtőrács és az új metálszínek valamelyest feltűnőbbé tették a miniegyterűt, de a fazonírozással együtt sem olyan trendi, mint például a Citroën C3 Picasso, és nincs benne annyi élet, mint a Kia Soulban. Pedig a Note számos területen jól teljesít, gyengéit pedig könnyen el lehet fogadni. A modell egyébként tökéletesen rávilágít arra, miért is olyan népszerűek manapság a miniegyterűek. Méretükhöz képest nagyvonalú helykínálattal rendelkeznek, de a kompakt felépítés miatt szinte ugyanolyan könnyű manőverezni velük, mint egy kisautóval.

Kicsit komor a Note utastere, de tárolóhelyből nincs hiány Kicsit komor a Note utastere, de tárolóhelyből nincs hiány

Meglepetésre fel­ké­szül­ni, kivételes hely­kí­ná­lat!
A 4,1 méter hosszú Nissan az egyik legterebélyesebb modell saját mezőnyében, ami meg is látszik a helykínálaton. A szélesre tárható ajtókon beszállva 190 cm-es magasságú vezető feje felett is jó kétarasznyi tér marad, emellett az oldalszélesség is megnyerő, az első ülések között kellő távolság van. A hátsó sorra sem lehet panaszunk: ha a sínen tologatható pad leghátul van, valósággal fejedelmi a lábtér. Persze ha a csomagtartó méretét teljesen ki kell aknáznunk, már nem olyan jó a helyzet, de még így is teljes értékűnek mondható. Mégis a hátsó sor szélessége a leginkább kellemes meglepetés, három átlagos méretű felnőtt minden gond nélkül elfér egymás mellett.

1,3 m3-ig bővíthető a miniegyterű raktere 1,3 m3-ig bővíthető a miniegyterű raktere
A hátsó ülések sínen tologathatók A hátsó ülések sínen tologathatók

 

 

 

 

 

 

Az alaphelyzetben 280 literes csomagtartó első látásra kevésnek tűnik, de csak addig, amíg ki nem vesszük a két fedőelemet, ekkor ugyanis ezek alatt még jó 20 centis mélységet találunk. Ha az ülések előretolásával elért 427 literes raktér nem lenne elég, 60:40 arányban lehajthatjuk a támlákat, így 1,3 m3-re nő a maximális térfogat. Azonban csak akkor lesz sík a padló, ha az említett fedőelemek a helyükön vannak, ezek hiányában lépcsős a padló. Családi autóhoz hűen a Note utastere bővelkedik tárolórekeszekben – sebességváltó előtti üreg, műszerpult tetején elhelyezett fedett rekesz, nagy ajtózsebek –, s ügyes a kesztyűtartó térképtartója is, ide a fedél lenyitása nélkül is bepakolhatjuk dolgainkat.


Lehajtható asztalka és könyöktámasz hátul Lehajtható asztalka és könyöktámasz hátul

Bár a Note utasterének mérete és praktikussága is megkapó, az ülések formázottsága hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen oldaltartásuk igen csekély, s az ülőlapok meglehetősen rövidek. Ha megpakoljuk az autót, könnyedén el lehet érni a 400 kg-ot alulról súroló terhelhetőséget, ami a csekély önsúly miatt lehet ennyire szerény. A Note 1092 kg-os tömege (az alapváltozaté) 150-200 kg-mal kevesebb, mint a kategóriatársaké.

Éppen elég az 1,4 literes erőforrás
Az 1,4 literes benzinmotortól nem sok izgágaságot várhatunk, hiszen ez a sorozat belépőmotorja. 88 lóerős teljesítménye azonban egyáltalán nem teszi alulmotorizálttá az autót, ami annak köszönhető, hogy nem kell pörgetni az erőforrást, mert már viszonylag alacsony fordulaton megérkezik a nyomaték. Forgatni meg amúgy sem érdemes, számottevően nem erősödik, inkább csak a hangja nő. Amíg egy-két személlyel nem hiányoljuk a plusz lóerőket, öt utassal és csomagjaikkal már nehezebben birkózik meg a kis 1,4-es. Tesztfogyasztása azonban így sem szökött az égbe, a magas építésmód és a kétharmad részben városi közlekedés fényében az alig hét liter feletti érték teljesen elfogadható.
Amiért hiányérzete támadhat az embernek, az a csupán ötfokozatú sebességváltó, egy hatodik fokozat nagyon jól jönne. Mivel tényleg alacsony fordulatról terhelhető a motor, városban is szívesen kapcsolna az ember egy hatodikat, nem beszélve a sztrádás menetekről, amikor már a fordulatszámmérő 4000-es jelzését nyaldossa a mutató. Ezt leszámítva példás a Note vezethetősége, ami főleg a futómű javára írható. Sok kategóriatárssal ellentétben magabiztosan fordul, s nagy tempónál is jóindulatúan alulkormányzott, miközben a kormányzás nem „nyúlós”, hanem meglehetősen közvetlen.
A frissített Note egyik legfőbb vonzereje továbbra is az alacsony indulóár, 3,5 milliónál olcsóbban ebben a kategóriában csak a Renault Grand Modust vihetjük haza. Az árba azonban még a manuális légkondicionáló sem fért bele, így aki jobban felszerelt Note-ot akar, annak a 3,8 millió Ft-tól induló Acenta kivitel jöhet szóba, igaz, ekkor már a konkurensekkel egy árszinten van az autó. Az Acenta csomagban minden fontos tételt megtalálunk: klímaberendezés, oldallégzsákok, elektromosan állítható tükrök, ködlámpa, valamint MP3-as audiorendszer jár az autóhoz.