A teljes hűtőmaszkot körbeölelő krómdíszítés és a matt műanyag betét még a limuzinnál is sportosabbnak mutatja az ötajtós Lancert
Hiába vennék magamra karateruhát tízdanos fekete övvel, attól még teljesen esélytelen lennék Jean-Claude Van Damme vagy Jet Li ellen. Gyaníthatólag egyetlen ütést sem tudnék bevinni nekik, s az első maflástól sírásra görbülne a szám… Hasonló a helyzet Mitsubishi Lancer tesztautónkkal is: szigorú fényszórói és vadászrepülőgépek (esetleg Audik) ihlette hűtőmaszkja mérhetetlenül harcias megjelenést kölcsönöz neki, de a Ralliart és az Evolution verziókon kívül egyik sem képes levadászni Audikat, BMW-ket és Porschékat. Az alapkivitelek már annak is örülhetnek, ha „megfognak” egy hasonló teljesítményű Ford Focust, VW Golfot. Persze, ennek a Lancernek nem is igazán az orrán, hanem a fenekén van a „hangsúly”.
Odabent a kemény és kopogós műanyag az úr. Könnyedén áttekinthető, de nem túl fantáziadús a műszerfal
Mielőtt ugyanis a Mitsubishinél hozzáfogtak volna a kilencedik generációs Lancer fejlesztéséhez, alaposan feltérképezték az európai piac igényeit. Az elemzőknek bizonyára ekkor szúrhatott szemet az a statisztikai adat, mely szerint a kompakt kategória öt legnépszerűbb modelljét (VW Golf, Opel Astra, Ford Focus, Renault Mégane, akkori Peugeot 307) a vásárlók 75%-a ötajtós ferdehátú kivitelben választja. Ebből aztán a gyémántos márkánál levonták a következtetéseket, s a korábbi gyakorlattól eltérően a hagyományos szedán mellett immár nem kombiként, hanem csapott hátsóval kínálják az új Lancert – annak idején a harmadik és a negyedik nemzedékből létezett már hatchback verzió.
Praktikus és jól variálható a Sportback
A Sportback feneke látványosan ereszkedik, míg a tetőívet méretes spoilerrel nyújtották meg. Azért a hátsó lámpatesteknél maradhattak volna a bevált Alfa–Seat stílusgyakorlatnál, mert hátulnézetből engem így inkább egy felspécizett Chevrolet Lacettire, mint olasz, spanyol telivérre emlékeztet.
A szűkös csomagtartóból két mozdulattal a kategória egyik legtágasabbja varázsolható. A padlólap alatt csempészüreget alakítottak k Egyébként az ötödik ajtó magasra lendül, jókora nyíláson keresztül pakolhatunk a csomagtartóba, csak a küszöb húzódik kissé magasan. Alaphelyzetben elég lapos a poggyásztér, szerény befogadóképességgel. Kihasználhatjuk viszont a padlószint alatti üreget is, vagy egy szinttel lejjebb engedhetjük a padlólapot. A kölcsönkért fűszellőztető gép szállításához azonban még több hely kellett, de szerencsére a bővítés pofonegyszerű: oldalanként egy-egy kart meghúzva síkba dől a 60:40 arányban osztott háttámla. Ezek után már 1349 litert képes elnyelni a Lancer Sportback, ami a sereghajtók közül a kategória élmezőnyébe repíti.
Ebből is kitűnik, hogy az utastér tágasabb az átlagosnál, négy felnőtt kényelmesen elfér a kocsiban. A felhasznált anyagok minősége azonban nem elég értékes, a berendezés elég sivár és – a csőműszereket leszámítva – fantáziátlan. Az ideális vezetési pozíció kialakítását nehezíti, hogy a kormány tengelyirányban nem, csak magasságban állítható. Hiányosságait derekas felszereltséggel és praktikus részletmegoldásokkal igyekszik palástolni a Mitsubishi.
Alul kissé nyomatékszegény az 1,8-as, hosszan kihúzatva viszont megjön a hangja Bár méretekben és súlyban a Lancer négy- és ötajtós változata között nincs jelentős különbség, az 1,8 literes, 143 lóerős benzinmotor mégis gyengébb menetteljesítményeket biztosít a Sportback részére. 10,4 másodperces eredményével a százas sprinten 6 tizedes hátrányt szed össze, míg 196 km/órás csúcssebessége nyolccal alacsonyabb – utóbbi a kevésbé áramvonalas formával magyarázható. A változó szelepvezérlés ellenére nem valami rugalmas a motor, alacsony fordulatról nehézkesen pörög fel és kelletlenül húz. Nagyjából 3500 felett kap erőre, de a nyomatékcsúcs még ennél is magasabban van. Ennek megfelelően a négyhengerest pörgetni kell a tempós haladáshoz, az előzéseknél pedig ajánlatos visszakapcsolni egyet-kettőt. Azért ehhez a motorhoz igazán társíthattak volna öt helyett hatfokozatú sebességváltót, ami jobb menetteljesítményeket, kedvezőbb fogyasztást és azonos sebességnél alacsonyabb zajszintet eredményezne. Így azonban 130 km/órás autópálya-tempónál közel 4000-nél cövekel le a fordulatszámmérő mutatója, s hosszú távon fárasztó a motor emelt hangja.
Széria a tetőspoiler, de Intense és Instyle felszereltség esetén 18 colos alufelnik, ködfényszóró és első küszöbtoldatok is járnak a Sportbackhez
A látszat csal: nem kanyarvadász a Lancer
Természetesen nem csak a motor tehet róla, hogy a Lancer korántsem olyan sportos, mint ahogy a külseje alapján várnánk. Kormányzása elég semleges, az első kerekek és az út kapcsolatáról alig szolgál információval, a lágy rugózás miatt pedig kanyarban a kelleténél erősebb karosszériadőléssel fordul, viszonylag hamar alulkormányzottá válik az autó. Azt gondolhatnánk, hogy akkor biztosan kényelmes, ám a feszes csillapítás miatt ez sem maradéktalanul igaz, főleg az élesebb keresztbordák fognak ki a futóművön.
Megegyező motor és felszereltség esetén a Mitsubishi azonos áron kínálja a Lancer Sportback és szedán változatát. Csakhogy előbbihez nem választható az 1,5 literes, 109 lóerős alapmotor, a tesztelt 1,8-as benzinessel pedig a vételára 4 750 000 forinttól indul.
