A Hummer H1-es az amerikai hadsereg mindenen áttörtető terepjáró monstrumaként vált ikonná, s népszerűségét nagyon megdobta, hogy Arnold Schwarzenegger, a Kalifornia kormányzójává avanzsált izomszínész ilyet vásárolt magának. Nem egy excentrikus gazdag ember követte példáját, noha a kolosszális méretű, mégis nevetségesen szűk utasterű behemót körülbelül annyira való városi utcára, mint rinocérosz díjlovagló versenyre. A márka gyorsan kapcsolt, kihozta a valamivel kisebb, immár civil használatra tervezett H2-es modellt, de még az is egyértelműen túl nagy: nem fér be garázsba és parkolóházba, nehézkesen mozog a forgalomban, leparkolni meg leginkább a Hortobágyon lehet. Semmi baj, megjelent a legkisebb testvér, a H3-as, amely még mindig eléggé marcona és hatalmas, de már viszonylag kis kompromisszumkészséggel is használható a mindennapokban.
Behemót, de nem esetlen
A H3-as csak a Hummer egyéb típusaihoz képest a legkisebb, és csak Amerikában számít normális méretűnek – Budapesten nagyon feltűnő jelenség, amire még rátett a tesztjármű élénksárga színe. Vicsorgó fogsort idéző hűtőmaszkjával és lőrésszerű, sötétített ablakaival óhatatlanul agresszív hatást kelt. Ugyanakkor megfelelően kezes viselkedésű, szűk helyeken is elég ügyesen forgolódik, nem túl nagy a fordulóköre, úgyhogy nemsokára cinkosul összekacsintottam vele: jóban leszünk! Igaz, vannak buta dolgai, mint a pedálos rögzítőfék le-lepottyanó kézi kioldó fogantyúja, meg az efféle járműveken elmaradhatatlan fellépő, amely létrának ügyetlen, nadrágkoszolónak viszont felülmúlhatatlan, de az egészet azért áthatja a célszerűség. Ám ezeknél fontosabb, hogy kellően tágas a hely, nagy a poggyásztér, a méretes pótkerék a csomagtartó ajtajára került, minden masszív, strapabíró kialakítású. Elég megemelni az elöl két, hátul egy vonószemet: nem sajnálták belőlük az acélt, tehervagonra is megfelelnének! Ha alánézünk a kocsinak, látjuk azért, hogy jó sok helyet pazaroltak el hátul, ami viszont előnynek számít, ha kiálló sziklák között kell haladni. Az üléseket persze bőrrel kárpitozták, de a nagy teljesítményű klímaberendezéssel ezt is ki lehet bírni.
Jajveszékel, de nem riad meg
Amerikaias a Hummer H3-as abban is, hogy állandóan meg akarja óvni gazdáját valami szörnyű veszedelemtől. Összesen 26-féle jelzőhangot képes kiadni a Driver Information Center, minduntalan sipít, harangoz valami: uramisten, hátramenetbe tették a váltót! Jaj, valaki nincs bekötve! Jesszus, átment előttünk egy gyalogos! Közben pityeg a tolatóradar, néha több figyelmeztetés is szól egyszerre, ami már egyszerűen csak zavaró, idegesítő. Mennyivel jobb a hét hangszórós, MP3-as Monsoon rádiót hallgatni!
Egészen más a hangulat, ha magunk mögött hagyjuk a várost. Kinn a szabadban békés nyugalommal falja a kilométereket a Hummer, jól megfekszi az utat, primitív, teherautós hátsó futóműve ellenére egészen jól kanyarodik, úgyhogy élvezetté teszi a tonnák uralását. Rugózási komfortja kimondottan jó – akármilyen súlyosak a kerekek, a kocsiéhoz képest mégis kicsi a tömegük. Viszont, ha már a tömegnél tartunk: az öt mázsa körüli teherbírás megfelel annak, amit egy ilyen masszív, alvázas járműtől vártunk, de az utánfutó csak 1587 kilós lehet, ami komolytalan. 3,5 tonna lenne illendő!
Ha nincs út, a Hummer H3-as tör magának. 40 centi magas függőleges lépcsőre tud felkaptatni, 61 centi mélységű vízen gázolhat át, szabadmagassága 22 centi, 60 százalékos emelkedőt küzd le, s nem borul fel 40 százalékos oldallejtőn. Koffernyi méretű sziklákon éppoly könnyedén lépked át, mint keresztben fekvő fatörzseken. Ezek persze meglehetősen elméleti jelentőségű képességek, hiszen hol lehet kihasználni őket? Legfőképpen valamelyik mesterséges tereppályán, hiszen másutt bioszféra, élőhely, természeti érték az, ahol a Hummer tulajdonosa kitombolhatná magát. Meg az is kérdés, hogy ki fog bevinni a vízmosásba egy 15 milliós luxuskocsit? Megint ugyanoda lyukadunk ki, mint annyiszor: a lehetőség tudata, a legyőzhetetlenség érzése az, ami számít.
A bő kéttonnás H3-as nagyon fürgén megy, ha kell: 10 másodpercen belül gyorsít százra, s ha jól odalépünk neki, harsány zúgás közepette fekszik bele a hámba a 245 lóerős motor. Mivel azonban az automata csak négyfokozatú, nem éppen takarékos módon jön létre az élvezetes menetdinamika: országúton, lábujjhegyen osonva sem tudunk tízliteres fogyasztás alatt maradni, városban megközelítjük a húszat, átlagban pedig pontosan 16 litert regisztráltunk. Nemcsak árban sok ez, hanem nyersanyagpusztításban és környezetszennyezésben is.
