Rögtön az elején be kell vallanom, szeretem a Jazzt. A New Orleans-ból eredő muzsikát éppúgy, mint a Honda kisautóját, amely különösen azért szimpatikus, mert nem akar többnek látszani, mint ami. Jól variálható utas- és csomagterű városi autó, amely adott esetben bőségesen kielégítheti egy négytagú, gyermekes család minden, autózással kapcsolatos igényét is. Nagyon ritkán kell kompromisszumot kötnünk a Jazz használata során, a „vagy” helyett gyakrabban használjuk majd az „és” szót.
A Honda Jazzt tervező mérnökök számomra azt bizonyították be, hogy a külső méret jelentette korlátokon belül lehet olyat alkotni, ami nem mindennapi, nem megszokott, csupán a variálhatóságot kell megteremteni és a lehetőségeket maximálisan kihasználni.
Új is, meg nem is – nézőpont kérdése
A Jazz második generációja nem teljesen új autó. Kívülről gyakorlatilag alig változott, ami egyáltalán nem hátrány, hiszen formája tetszetős, sikeres volt. Forradalmi változásokat ne keressünk! Sőt, megkockáztatom, hogy az új generáció sziluettje annyira hasonlít az elődére, hogy aki csak egy pillantást vet rá, nem biztos, hogy észreveszi a különbséget. Persze, a Jazz 55 mm-rel hosszabb lett (3900 mm), s 20 mm-rel szélesebb is (1695 mm). A tengelytáv 50 mm-rel gyarapodott, a nyomtáv elöl 35, hátul 30 mm-rel szélesebb. Nem változott viszont az autó magassága (1525 mm).
Belül a térérzet talán egyetlen kisautóéhoz sem hasonlítható, a Jazz e szempontból a kompakt egyterűekkel vetekszik. Nemcsak elöl, hanem hátul is kényelmesen elfér egy átlagos testalkatú felnőtt, akinek térde biztosan nem ér majd az első ülés támlájához. Pakolórekeszből minden utasnak jut, 10 pohár- és palacktartót képeztek ki szerte az utastérben – egy-egy található a műszerfal szélein, kettő a középkonzolban a váltókar előtt, kettő a kézifék karja mögött, illetve mind a négy ajtó zsebében is kialakítottak egyet-egyet. A tálcával felső és alsó rekeszre osztott kétrészes kesztyűtartó is jól kihasználható. Nem szeretem, ha egy autóban a különböző tárgyak ide-oda csúszkálnak, zörögnek, nos a Jazzben a család minden kisebb-nagyobb holmija elfér. Különösen hálásak lesznek majd ezért a kisgyerekes szülők, akik pillanatok alatt rendet tehetnek az autóban – a szanaszét hagyott játékokat, kacatokat elnyelik a tárolóhelyek.
Normális méretű a csomagtér, ám ennél a tételnél be kell írnunk egy fekete pontot a kis japán képzeletbeli ellenőrzőjébe. Tesztautónkat ugyanis mankókerékkel szállították, ami 64 litert vesz el a csomagtartóból. Azért állok értetlenül a megoldás előtt, mert opcióként defektjavító készlettel is kapható a Jazz, s ez sokkal praktikusabb.
A poggyászteret így csak egyféle módon, az ülések ledöntésével növelhetjük meg. Ez a „Magic” rendszernek köszönhetően egyetlen mozdulattal elvégezhető. A 60:40 arányban osztott ülések még akkor is ledönthetők, ha az első ülések a leghátsó helyzetben vannak. Sík padlójú, majdnem 1,8 méteres rakteret kapunk, ami a tágra nyíló oldalsó ajtóknak és az alacsony csomagtérperemnek köszönhetően könnyen pakolható. A variálhatóság itt még nem ér véget, ugyanis ha újra felhajtjuk a hátsó üléseket, az ülőlap a támlával együtt függőleges helyzetbe kerül, így a két üléssor között egy újabb raktér jön létre, amelyben akár 128 centiméter magas tárgyak is szállíthatók. Nagyszerű hely ez egy nagyobb szobanövénynek, a manapság oly’ divatos lapra szerelt bútornak és gyermekkerékpárnak is.
Improvizálás az utakon – könnyű melódiák
A Jazzt kimondottan élvezetes vezetni. Minden irányban jól kilátni az autóból, még az A-oszlop sem zavaró. 2,5 centivel vékonyabb az elődénél, ugyanakkor az első háromszögablakok mérete körülbelül háromszorosa az előző Jazzének, a külső visszapillantó tükrök felülete pedig körülbelül 30 százalékkal nőtt. Jól muzsikált a 100 lóerős, 1,4 literes benzinmotor. Talán sokakban felmerül a kérdés, miért kell ekkora teljesítmény egy városi autóba? Nem kell, szeptemberi menetpróbánk során (AM 2008/20.) meggyőződtünk arról, hogy az 1,2 literes erőforrás is remek partner. De jó, ha van némi erőtartalék a hirtelen sávváltásokhoz, vagy ha olyan településen lakunk, ahol meredek, hegyi utcák is vannak, ha rendszeresen több felnőtt utazik az autóban, illetve városon kívül is lényegesen harmonikusabb benyomást kelt a nagyobb motorváltozat. Tulajdonképpen szomjasnak sem nevezhetjük: tesztünk során 6,49 literes fogyasztást mértünk, ám a megtett út 90 százalékában Budapest dugóiban araszoltunk.
Kellően feszes, a kanyarokban is stabil a Jazz futóműve, mely egyedül a keresztbordákkal tarkított útfelülettel nem tud megbirkózni, hajlamos az elpattogásra. Ezt a negatív tulajdonságot németországi menetpróbánk során nem éreztük, valószínűleg inkább a közútkezelő, mint az autó hibájáról van szó. Városban, alacsony sebességnél példás a kormányozhatóság, ám gyorsabb haladáskor kevésnek éreztem a visszajelzést az útról. Mindezt annak ellenére, hogy rendszert teljesen átdolgozták a Honda mérnökei, megnövelték a középállás érezhetőségét a magasabb sebességtartományban.
Maga a kormánykerék egyébként a Civicből ismerős, jó fogású. Hármas osztású műszeregységet találunk a volán mögött, ami még a legerősebb nappali fényben is jól leolvasható volt. A sebességmérő közepében kapott helyet a multiinformációs LCD-kijelző, amely számos adatot képes megjeleníteni: például figyelmeztet az előre beállított sebességre, mutatja a pillanatnyi és az átlagos fogyasztást, a hatótávolságot, a külső hőmérsékletet. Egyszerű a kapcsolók kezelése, mindent elsőre megtalálunk, nem lehet panasz az ergonómiára sem.
Kétmillió példány kelt el a Jazz 2001-ben bemutatott generációjából, s nem kell különösebb tehetség ahhoz, hogy megjósoljuk, ez a széria is sikeres lesz. Kik fogják nálunk megvásárolni? Akiknek még egy városi autó esetében is fontos a modern, de nem hivalkodó megjelenés, a kategória legtágasabb és talán legjobban variálható beltere, a sok nagyszerű műszaki megoldás és nem utolsósorban a japán összeszerelési precizitás, minőség. A földrajzi tényező azonban hátrány is, hiszen mire Magyarországra ér, megdrágul az autó. A Jazz áráért már a kompakt kategóriából is válogathatunk.
