Az autós újságírás jól bevált kliséi szerint ezt a cikket most azzal kellene kezdenünk, hogy a vadonatúj Bravo a Fiat egyik legfontosabb tömegmodellje lesz, ezért a gyár különös gonddal ügyelt arra, hogy az autó minden ízében tökéletes legyen. Csakhogy tesztautónk esetében nem ez volt a helyzet: nehezen kezelhető váltót ugyan eddig is láttunk már, de minket is meglepett, hogy az egyes fokozat és a hátramenet kapcsolásához mennyi erő kell. Valószínűleg egyedi hibáról van szó, és a teszt során próbáltunk is elvonatkoztatni ettől, de közben ott motoszkált bennünk a kérdés: ugye nem pont ez a darab reprezentálja a Fiat új kompaktját?
Kívül-belül szép
Már csak azért is kár ezért a fiaskóért, mert amúgy kifejezetten jó lenne vezetni a Bravót. A 150 lóerős 1,9-es Multijet dízellel igazi élvezet az autózás, és a motorhoz jól passzol a hatfokozatú kézi váltó is, amiről most inkább nem is írunk többet, talán csak annyit, hogy a javítás után is szívesen kipróbálnánk. Ettől eltekintve viszont nincs rossz dolga a Bravo sofőrjének, aki a Sport kivitelben fémpedálokat tipor, szépen varrott, bőrrel kárpitozott, jó fogású kormányt markol, és mind a kocsi dinamikája, mind pedig az üléshelyzet miatt akár egy Alfa Romeóban is érezhetné magát. Az üléshelyzet miatt pláne, mert a kormányt egészen maga elé húzhatja, sőt az ülések is emlékeztetnek a régebbi Alfák foteljeire: kényelmesek, szélesek, keményen tartanak és kicsit rövid az ülőlapjuk.
A tesztelt Bravo látványa különben becsapós kicsit: a hatalmas, 18 colos felniken feszülő peres gumikkal az autó egyszerűen gyönyörű, és egész megjelenésében ott feszül a stabil kanyarvétel ígérete. Csakhogy a felfüggesztés éppen csak annyira sportos, amennyire az egy családi autónál kell – szerencsére –, így az erős kanyarokban bizony kissé megdől a karosszéria. Ez persze teljesen természetes, csak mást várna az ember ilyen kerekek láttán. Ráadásul rázós úton határozottan pattogóssá válik az autó, pedig a futóműben ott a lehetőség ennek kiküszöbölésére, de ehhez kellene még a normális oldalfalú gumik plusz rugózása is. Mindegy, hisz valószínűleg amúgy is kevés vevő választja majd a 205/45-ös abroncsokat, aki pedig mégis ilyet kér, az tudja, mivel jár ez.
Bosszantó apróságok
A Bravóban ülni nagyon jó érzés, mert bármerre nézünk, minden szép. Sok helyütt láthatóan ügyeltek a részletekre: a krómozott belső kilincsek diszkrét megvilágítást kaptak, a műszerfal formaterve díjat érdemelne, a kárpitok anyaga és színe nagyon jól eltalált – akárhogy is, ez egy jó ízléssel megtervezett autó. Más részletek viszont inkább zavaróak: az ajtók széles, kényelmes könyöklője alatt csak egy keskeny, rosszul használható zsebet találunk, az első ülések közti pohártartó szerencsétlen helyen van, mert egy félliteres palack már zavar a váltásban, a kesztyűtartó pedig egy fura, mély üreg, amibe alig fér valami.
Az autó összeszerelési minősége első pillantásra meggyőző, de rossz úton apró zörgések, nyikorgások hallhatók innen-onnan, a gyújtáskapcsoló pedig kifejezetten megszokást igényel, mert a kulcs egyes állásai között nagyon gyenge a határolás, ami megnehezíti az indítást. Egy határozottabb fordítással már át is csúszunk minden köztes álláson, és az elektronika úgy értékeli, hogy egyszer már indítóztunk, így hát kezdhetjük elölről – jóval óvatosabban – az egészet. Ezek persze apróságok, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tesztautónk ára jóval 6 millió felett jár. ezért a pénzért pedig nem szokás apró huncutságokkal bosszantani a vevőt. Sőt kevesebbért sem…
Hátul inkább ketten
A hátsó üléssortól kifejezetten sokat vártunk, mert a Bravo nemzetközi sajtóbemutatóján a kategória legnagyobb lábterét ígérték. Sajnos ez nem így lett, bár a közepesen magas utasok térde valóban elfér, a lábtér inkább csak átlagos. Viszont az utasok kényelmesen szétterpeszthetik a térdüket, hiszen aligha fognak hárman utazni a hátsó üléssorban. A pad kialakítása eleve két személynek szól, akárcsak a padlóé, amit határozottan oszt két részre a “kardánalagút”, a háttámla pedig középen kifejezetten kényelmetlen, mert innen lehet kihajtani a csupán jelképesen kárpitozott középső kartámaszt. Ennek kialakítása is egyértelművé teszi, hány személyre tervezték a második üléssort: a támasz olyan széles, hogy azon két ember is kényelmesen pihentetheti a karját. S ha valakinek még mindig nem egyértelmű, hány utassal számolt a Fiat, az vessen egy pillantást az extrák listájára, ahol a harmadik hátsó fejtámla 10 ezer forintért rendelhető.
Két felnőtt tehát viszonylag kényelmesen utazhat hátul. Nem bökdösik majd egymás oldalát a könyökükkel, s a fejük sem lesz közel a plafonhoz. Komoly panorámára viszont ne számítsanak, mert az sajnos áldozatul esett a gyönyörű formatervnek. A látványos, meredeken emelkedő övvonalnak köszönhetően a hátsó oldalablakok alsó pereme meglehetősen magasan húzódik, és valószínűleg sok gyerek nyafog majd amiatt, hogy utazás közben nem lát ki az autóból. A kilátás hiánya egyébként a vezetőt is zavarhatja, amikor átsorolna egy másik sávba vagy mondjuk tolatna. Éppen ezért talán nem haszontalan a már említett extralistáról a parkolóradar megrendelése, már csak azért sem, mert a lökhárítók természetesen fényezettek.
Ahogy kell
Az átlagos lábtér leginkább annak tudható be, hogy az olaszok jól kihasználható családi autó megalkotására törekedtek, aminek fontos része a nagy csomagtartó. Így hát az autó 400 liternyi poggyászt képes szállítani – ami tényleg nem kevés –, ráadásul a csomagtartót sík lapok határolják, így meglehetősen kevés benne a kitölthetetlen tér. Tesztautónkban ugyan jelentős helyet rabolt el az extraként beépített mélynyomó doboza, de csodák nincsenek, és aki ilyen hifire vágyik, annak ezzel számolnia kell. A tér tehát tágas, ám a bőröndöket kicsit macerás bepakolni. Újra csak a designra kell hivatkoznunk, mert a far szép kialakítása sajnos megkövetelte az arasznyi magas peremet és az erősen szűkülő ötödik ajtónyílást. A csomagtér bővítésére semmilyen különleges, költséges megoldást nem vetettek be: az üléstámlák minden meglepetés nélkül dönthetők 60:40 arányban, ahogy kell.
Tulajdonképpen ez az „ahogy kell” lehetne a Bravo egész mottója, ha nem szembesülnénk az apróbb-nagyobb hibákkal. Hiszen mire vágyik a legtöbb vásárló? Jó motorra? Megkapja. Kényelmes és szép környezetre utazás közben? Megkapja. Olyan autóra, amit mindenki megnéz az utcán? Naná, hogy megkapja! Kifogástalan minőségre? Valószínűleg ezt is megkapja majd, ha a Fiat kijavítja az autó gyermekbetegségeit. Ahogy kell!
