Az Altea XL megjelenése nehéz helyzetbe hozta a Seat Toledót. A lendületes vonalú Alteával szemben eddig a 90 literrel nagyobb csomagtartó volt a kocsi egyetlen ütőkártyája – cserében viszont a lépcsős hátsó rész kialakítása nehezen emészthető. Ám a harmadik egyterűklón, az Altea XL most ettől az előnytől is megfosztotta: nem elég, hogy a poggyásztere már alaphelyzetben tágasabb, a hátsó ülések pedig sínen tologathatók előre-hátra, még a formaterve is harmonikusabb a Toledóénál. A spanyolok most egy 1500 darabos, limitált szériával próbálnak segíteni a “sanyarú sorsú” modellen.
Teniszszerelés
Az Open elnevezés a márka tenisz iránti elkötelezettségére utal, a Seat ugyanis már jó ideje támogatja a sportágat. Alapként a már amúgy sem szegényes felszereltségű Toledo Stylance kivitel szolgál, melyet többek között kanyarkövetős bi-xenon fényszóróval, Bluetooth telefonkihangosítással, fekete bőrülésekkel (elöl fűthető és gerinctámaszos), elcsúsztatható hátsó ülésekkel és függönylégzsákkal fejeltek meg. Az egyedi megjelenést 18 colos BBS könnyűfém keréktárcsák, dupla kipufogócső, krómhatású tükörház és hűtőrács, valamint gyári spoilerkészlet garantálják – utóbbiból az első és hátsó lökhárítóra, a küszöbökre, illetve a tető végére is jut. A Toledo Open kizárólag feketemágia gyöngyház színben, a kétezres, 140 lóerős dízelmotorral és kézi kapcsolású sebességváltóval rendelhető.
Nagymedve
Hidegindításkor és gyorsításkor elég dörmögős a négyhengeres hangja, viszont 2000-es fordulat felett remekül húz és lendületesen mozgatja a kocsit. Nyomatékos motorjának köszönhetően kényelmesen vezethető, bőséges erőtartalékokkal rendelkezik a Seat. A hatfokozatú sebességváltó fokozatkiosztása jól eltalált, s a pontos megvezetés is örömünkre szolgál. Könnyed stílusban autózva hét liter körüli átlagfogyasztással számolhatunk, de autópályán ez jelentősen emelkedhet, ha magasabb utazósebességet diktálunk. Nem lehet panasz a fékekre és a kormányzásra sem, bár a 225/40-es abroncsok miatt rossz minőségű úton kissé rázós a Seat. Ugyanakkor a kanyarokban határozottabban kapaszkodik – persze az egyterű-tulajdonosok ezt ritkán használják ki.
A Seatnál 6 861 800 forintot kérnek a Toledo Openért, hozzávetőleg 850 ezer forinttal többet, mint a Stylance kivitelért. Ennyiért egy hiánytalanul felszerelt, tágas, jól motorizált és a faramuci hátsótól eltekintve mutatós családi autót kaphatunk.