Az üzleti életben aranyat ér egy jó, megbízható partner, akire minden helyzetben számítani lehet, aki sohasem hagy cserben. Emberben ritka az ilyen, autóban már nem annyira, hiszen idén már tíz éve készül a Peugeot Partner, amely megbecsülést és fix helyet vívott ki magának a kisáruszállítók között, s az oroszlános márka egyik sikertípusának számít. Ezúttal a legutóbbi típusfrissítés eredménye járt nálunk, olyan „falrengető” módosításokkal, mint a divatosabb hátsó lámpa és az új kárpitozás. Ha mindössze ennyiről lenne szó, egy kézlegyintéssel nyugtázhatnánk, ám van itt más is, amihez képest csupán kedveskedő dekorációnak számítanak az iméntiek: az 1,6-os HDi motor!
Kicsi a bors…
A Peugeot mindig is a dízelfejlesztés élharcosai közé számított, közös nyomócsöves HDi erőforrásai az abszolút élmezőnyt képviselik. Még ennek tudatában is meglepőek azonban az új, kicsi dízel képességei. Simán indul (nagy hidegben is!), halkan jár, semmivel sem hívja fel magára a figyelmet, hacsak azzal nem, hogy méreteit meghazudtoló élénkséggel mozgatja a járművet. Méghozzá nemcsak akkor, amikor kipörgetjük, amit szívesen fogad, hanem már alacsonyabb fordulatszámtól. Elképesztően vitális ez a kis masina! Városban fürgén lehet kígyózni vele, országúton pedig simán tartja a tempót rangosabb személyautókkal. Rendben vannak az autópályán mutatott menetteljesítmények is.
Kiváló hatásfokára szerény fogyasztás utal. A teszt első napjaiban 7,1 litert mértünk, de ehhez figyelembe kell venni, hogy 120 kilométerrel az órában vettük át az autót, tehát még nagyon nyers motorral. Néhány száz kilométerrel később már 6,6-ra szállt le az átlag (terheletlenül), arra a reményre jogosítva, hogy idővel akár hat körül is elmegy. Nem volt mód kipróbálni, de hihető, hogy az engedélyezett 1100 kilós utánfutó sem jelent neki túlzott igénybevételt.
Szokás dolga
Behunyt szemmel felismerek egy Partnert, s erről néhány apróság tehet. A vezetési pozíció valahogy mindig fura egy kissé, noha a volán is állítható. Nem rossz, de valahogy „más”, szokni kell. Amikor pedig észreveszem, hogy a gáz felengedésekor megakad a cipőtalpam egy peremben, hogy aztán – pakk! – kiugorjon, már csak vigyorgok: Peugeot! Ugyancsak ők azok, akik megátalkodottan ragaszkodnak a relés fényváltó kapcsolóhoz, de ezt jócskán ellensúlyozzák a volán alatti rádiókezelő szatellittel. Amit viszont nem tudok, nem akarok megszokni tőlük, az a lötyögős váltómechanizmus. Mérőszámot is kitaláltam rá: a Karlovitz-féle gagyitényezőt. Úgy kapjuk meg, hogy előbb üresben mozgatjuk meg a váltókart, aztán az egyik fokozatban, majd a kettő hányadosát képezzük. A Partner esetében körülbelül egy lesz az eredmény, azaz százszázalékos a gagyiság. Ám nem illene megfeledkezni a pozitívumokról sem: remek a fényszóró, egyenletes és nagyon erős a kévéje, s teljes megelégedésemre szolgált az esőérzékelős ablaktörlő is.
Munkatárs
No de milyen a Partner a boltos, a mesterember, a vendéglős, az anyagbeszerző partnereként? A fülke legalább olyan kényelmes, mintha munka közben beülnénk egy jó presszóba. Kellemes ülésfűtés, klímaberendezés, szépen szóló muzsika teremt hangulatot. A kesztyűtartó minire sikerült, de a nagy ajtózsebekben elfér a télidőben oly hasznos termosz, az elemózsiával együtt. Kabátunknak, mint a legtöbb ilyen jellegű járműben, nincs igazán jó helye, a papírokat viszont teljes szélességű, zörgésmentes polc fogadja a szélvédő felett.
