Emlékeznek még legrosszabb óvodai vagy iskolai csoporttársukra, akitől sikítófrászt kaptak az óvó- és tanítónénik, s szinte állandóan büntetésben voltak? A kis rosszcsontokra, akiknek a szemük sem állt jól? Néhány autónak határozottan emberi tulajdonságai vannak, ahogyan például a BMW 130i M Sport is egy született suhanc.
Category
Teszt
Teszt
Audi TT Roadster: nyílt titok
A második generációs Audi TT Coupé leleplezését követően tulajdonképpen nyílt titoknak számított, hogy hamarosan érkezik a Roadster változat is. A győri üzemből kigördülő első példányokat Dél-Franciaországban próbálhattuk ki.
Teszt
Mercedes-Benz E 63 AMG teszt
514 lóerő, még leírni is sok, nemhogy kordában tartani. Az E-osztály 28-féle különböző modellből álló palettájának csúcsán helyet foglaló erőgép kissé kontrasztos személyiség, de talán ettől lehet igazán szeretni.
Teszt
Volkswagen Crafter 35 2.5 TDI HT
A Sárga tengeralattjárót dúdolgatva robogok a Volkswagen Crafterrel – szép az élet egy ekkora hajó fedélzetén, és külön díjazom, hogy nem merül alá. Sőt, arra készült, hogy felszínen tartsa tulajdonosát, a nagy furgon ugyanis nemcsak gyorsnak és komfortosnak mutatkozott, hanem a méreteihez képest takarékosnak is.
Teszt
BMW X5: a birodalom visszavág
Legfőbb piaci ellenlábasainak közelmúltbeli lépéseire válaszolt a bajor márka, amikor leleplezte nagykategóriás luxus-hobbiterepjárójának második generációját. Naná, hogy az új X5-ös (E70) méreteit, műszaki kvalitásait és szolgáltatásait illetően is jókora lépést tett előre.
Teszt
Seat Leon Cupra
A 200 lóerős Leon FR után most itt a Seat kemény magjának új vezéregyénisége. A Leon Cupra a márka eddigi legizmosabb és leggyorsabb szériamodellje!
Teszt
Volvo S60 2.0T Summum
Már a ráncfelvarrás sem a régi… A Volvo S60 modellfrissítése például mesébe illő: pontosan olyan, mint az a furfangos lány, aki hozott is ajándékot Mátyás királynak, meg nem is. Az S60 történetesen meg is újult, meg nem is. Olvassák csak!
Teszt
Volkswagen Touran
A Touran is megkapta a mai Volkswagenek egyenarcát, továbbá két 170 lóerős motor, kanyarfényszóró és parkolássegéd is kérhető hozzá.
Teszt
Kia Cee’d
A Cee'd megjelenésével új időszak kezdődik a Kia rövidke európai történetében. A dél-koreai gyártó nagyon bizakodó, amire minden oka meg is van.
Teszt
Audi S8 és S6 teszt
Kissé talán cinikus, ha azt mondom: az S8-assal kapcsolatban sokak számára nem a 30 milliós vételár, hanem az ülésrend kialakítása ad majd okot fejtörésre. Hátul luxuskörítéssel pöffeszkedhetünk, a vezetőülésben pedig komoly adrenalin-dózist szabadíthatunk fel. Most akkor kinek van jobb dolga, a cégvezetőnek vagy a szerencsés sofőrnek?