Ha be akarjuk skatulyázni a Qashqait (AM 2006/19.), egyszerre nehéz és könnyű a dolgunk. Nehéz, ha hiszünk a Nissan marketingszólamának, mely szerint ez egy besorolhatatlan, kategóriateremtő egyéniség. Könnyű, ha az autóipar egészének marketingszólamaira figyelünk: a Nissan Qashqai egyike annak a sok új keletű típusnak, amelyről azt állítják, hogy besorolhatatlan, kategóriateremtő egyéniség. Annyiban olyan tehát, mint a többi, hogy nagyon igyekszik más lenni, persze az igazi kitörés bátorsága nélkül. A lényegi különbség körülbelül annyi, mint a kalapot viselő emberek között, akik közül az egyik árvalányhajjal, a másik zergetollal igyekszik jelezni, hogy ő néptáncos, illetve vadász – de amúgy ugyanazon az emeleten laknak.

Gyári definíció szerint „crossover” a Qashqai, tehát két jelleg keresztezése: a közönséges személyautóé és a szabadidő-terepjáróé, ami egyrészt azt jelenti, hogy árban és képességekben körülbelül a Nissan-paletta közepét jelöli ki, másrészt azt, hogy eszünkbe ne jusson terepre menni vele, de bízvást kitehetjük a tél és az útviszonyok szeszélyeinek. Erre utalt a Barcelona környéki aszfaltutakon megrendezett menetpróba is, melyet nyugodtan végigjárhattunk volna egy sima Micrával – de persze az elvágyódó életérzés nélkül.

Együtt van

A Qashqai mokány autó, a szokottnál kicsit nagyobb szabadmagassággal, masszívságot sugalló designnal és csakugyan szilárd felépítéssel. Korrekt ajtócsukódási hang, meg sem nyikkanó karosszéria utal strapabírására. Védettnek érezzük magunkat benne. Mérete és férőhelye a VW Golf és a Ford Focus környékére helyezi, csomagtartója egyszerűen, támladöntéssel variálható. Minden kezelőszerv precízen működik, a váltó katonásan jár, a szervokormány nem viszi túlzásba a rásegítést, viszont nagyon határozott visszajelzést ad. Néhány kanyar után az is kiderül, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat a feszes hangolású futóműre: a lehetséges kanyarsebességnek a józan eszünk szab határt, a kocsi jóval többet is tudna.

Bőr és üveg

Menetpróbára mindig csúcsfelszereltségű példányokat állítanak ki, és a Qashqai is bemutatta, mi mindennel képes kényeztetni az igényes városi csavargót. Természetesen bőrüléssel – aminél jobb már csak a szövet, mint tudjuk… Nagyszerű viszont a tető nagy részére kiterjedő panorámaüveg: a városi épületeket és a hegyeket éppúgy nézegethetjük, mint a felettünk elhúzó vadlibákat, és nagyon világossá, derűssé teszi az utasteret. Bluetooth mindegyik kocsiban lesz, a mienkből nem hiányzott a műszerfal középrésze fölé kiemelkedő képernyőjű navigátor sem, amely az ígéret szerint nemsokára „tud majd magyarul”. Itthon egyébként február végétől, március elejétől lehet majd megrendelni a Qashqait.

A berendezés praktikus, elég nagy a kesztyűtartó, használható az ajtózseb, van hová tenni az innivalót. A csomagtér ajtaja nem olyan magasra nyílik, hogy aláállhatnánk, de legalább lefejelésmentesen helyezték el a zárat. Az viszont nem jár semmi gyakorlatias előnnyel, hogy a gyújtáskapcsolóba nem kell kulcsot dugni, hiszen egyébként a szokott módon működik. Többre értékelhetjük a magas üléspozíciót, melynek köszönhetően jól látunk a pályán, illetve a pompás tolatókamerát.

Benzin és dízel

Hasonló küllemmel eléggé különböző modelleket kínál a Qashqai család. Az alapbenzines egyszerű használati autó, akárcsak a kisebb dízelmotorral felszerelt változat. A felhasználók túlnyomó többségének csakugyan nincs többre igénye, mint amit ezek nyújtanak. Aki viszont többet is áldozna egy kis nomádkodásra, választhat a nagyobb motorok közül, illetve háromféle üzemmódban (4×2, automatikus és fix 4×4) összkerékhajtást, no és CVT-váltót is. Kicsiben szinte azt kapja, mintha Patrolt vett volna, hiszen Tél tábornok támadása után is biztosan hazajut, anélkül, hogy nyakig összekoszolva magát, elgémberedett ujjakkal szerelgetné a hóláncot. S a menetpróba tapasztalata alapján bízvást kijelenthetem, hogy élvezetes autózásra nyílik lehetősége, még ha az összkerékhajtás többletsúlya le is vesz egy árnyaltnyit a dinamikából. Nagyon jól húz a kocsi, erősen emelkedő hajtűből csak úgy ugrik rá az egyenesre – akár paripáját sarkantyúzó nomádnak is érezhetjük magunkat a volánjánál.