Csak kontinensünkön számít újnak ez a modell, hiszen a tengerentúlon már 1986 óta hódít ilyen néven a japán szabadidő-autó, ott a mostani már a harmadik generáció. A vadonatúj Pathfinder (nyomkövető) a 2003-as Frankfurti Autószalonon leleplezett Dunehawk koncepcióautó megnyerő, robusztus stílusát örökölte. Valódi izomkolosszus hatását kelti a kocsi! Minden elismerésem a tervezőké, mert szögletessége ellenére sikerült divatos formát rajzolni a Nissannak. Mégpedig úgy, hogy vetélytársaival – például a Jeep Grand Cherokee-vel, a Mitsubishi Pajeróval és a Toyota LandCruiserrel – ellentétben egyetlen feminin vonás sincs rajta.
Medvetánc?
Amilyen mackós a Pathfinder megjelenése, olyan a mozgása is. Papíron meggyőzőek a 2,5 literes turbódízel motor adatai, s elfogadhatók a menetteljesítmények is. Csakhogy a valóságban nehezen birkózik meg a 2,3 tonnás önsúly cipelésével, ráadásul az ötfokozatú, automata sebességváltó is visszafogja az iramát. Gyakorlatilag 80 km/órás tempóig gyorsít elfogadhatóan a Nissan, de akárcsak egy grizzlymedve, vonakodva ered „futásnak”. Hiába tapossuk padlóig a gázpedált, mindössze annyi történik, hogy felbőg a motor, majd lassan kúszik felfelé a sebességmérő mutatója. Pedig az automata nyomatékelosztó viszonylag gyorsan és puhán kapcsolgat – kézi váltóval valószínűleg elevenebbnek érezhető a kocsi. Mit ér a tekintélyes előzési presztízs, ha nincs meg hozzá az előzési rugalmasság…
A négyhengeres dízel nyers hanghordozása pedig inkább egy pick-uphoz illik, mint egy luxusterepeshez. Szerencsére egyenletes sebességgel utazva halkan dolgozik, csak erőteljes gyorsításnál, avagy hidegindításkor kellemetlen a zaja. Menet közben jelentős energiákat emészt fel a monstrum, ez pedig az átlagfogyasztásban nyilvánul meg, amit csak kínkeservesen lehet 11 liter alá szorítani.
Műúton természetesen a Pathfinder vezetése is olyan, mint bármelyik terepjáróé: habár elöl-hátul független, kettős keresztlengőkaros felfüggesztéseket kapott, alvázas felépítése miatt mégis esetlenül lépi át az úthibákat, kanyarban például pattog rajtuk a hátulja – ugyanakkor egy méretes kátyúba hajtva nem kapunk szívinfarktust amiatt, hogy mindjárt kiszakad a futómű. Magabiztossá tesz az üléspozíció, hiszen jól rálátunk a forgalomra, de a magas felépítés miatt indirekt a kormányzás, erősen dől a karosszéria, s fékezéskor bólogat az autó.
A vadonban sokkal otthonosabban mozog a Nissan. Az X-Trailtől átvett és továbbfejlesztett összkerékhajtási rendszer kezelése gyerekjáték. Amikor
letérünk a kiépített útról, akár menet közben is elegendő tekerni egyet a forgókapcsolón, hogy az első kerekeivel is kapaszkodjon az autó. Ha pedig még keményebb feladatok elé állítjuk, ott a terepfelező, s a kerekek egyenkénti fékezésével a menetstabilizáló rendszer is besegít. A 254 milliméteres szabadmagasság (a fellépő csökkenti), a 33 fokos első és a 25 fokos hátsó terepszög, illetve a 24 fokos rámpaszög impozáns képességekkel ruházza fel a luxusterepjárót. A Pathfinder szinte mindenhol elmegy, ahova átlagos felhasználó elmerészkedik, de kár lenne mélyen bevinni az erdőbe és összekaristolni a fényezést. Használjuk inkább szabadidő-autóként, s tegyük be hátra a hegymászó felszerelést, a lovagló nyerget, a szörföt vagy a hódeszkát.
Átrendezhető
Ebbe a kocsiba akkora utasteret képzel az ember, mint egy tágas nappali, mégpedig kényelmes fotelekkel berendezve. Elvárásainkhoz képest kisebbfajta csalódást okoz a helykínálat. Nem mintha elöl vagy középen
szűkös lenne a lábtér, netán vállszélességben nem férne el két megtermett felnőtt, de inkább egy passzentos sportkabáthoz, mint bő pufajkához hasonlítható a belső. A középső XE kiviteltől alapfelszerelésként biztosított harmadik üléssor viszont inkább csak gyerekeknek ajánlható tiszta szívvel, de a szokatlanul szélesre, 85 fokban nyíló hátsó ajtóknak köszönhetően legalább nem túl körülményes beszállni oda.
A két szükségülés egyébként pofonegyszerű módon a padlóba hajtogatható, míg a 40/20/40 osztású középső sorban a támlák több ponton rögzíthetők és ledönthetők, majd a székek egyenként előrebuktathatók. Ha még hosszabb tárgyakat szeretnénk szállítani, az anyósülés háttámláját szintén előre lehet dönteni. Összességében 64 féle
konfiguráció alakítható ki. Ennek megfelelően a csomagtartó befogadóképessége 190, 515 és 2091 liter között változik. A bútorboltban pedig felesleges házhoz szállítást kérni, mivel a raktérpadló közben teljesen sík marad (alatta műanyag tálcára lelünk a piszkos dolgok részére), ráadásul maximális hossza nem kevesebb, mint 2,8 méter, míg a kerékdobok között a szélessége 1128 milliméter. Praktikus megoldás, hogy a kisebb dolgok, például egy bevásárlószatyor bepakolásához nem feltétlenül szükséges a csomagtérajtó megemelésével bajlódni, mert a hátsó szélvédő külön is nyitható. Nemcsak rugalmasan variálható, hanem praktikus is a belső tér, temérdek hasznos pakolórekeszt, „csempészüreget” és pohártartót alakítottak ki a kocsiban, még leghátul sem jelenthet gondot az apróbb holmik és az üdítő elhelyezése.
A műszerfal formavilága tökéletes harmóniában áll a külsővel, egy masszív terepjáróhoz pontosan ilyen passzol. A felhasznált anyagok, illetve a kidolgozás minősége azért helyenként lehetne egy hajszállal igényesebb (az európai kivitelt Spanyolországban gyártják), a logikusan elhelyezett kapcsolók és kezelőszervek viszont olyan finoman járnak,
akár egy luxuslimuzinban. A legmagasabb, LE specifikációnál a felszereltség is ehhez méltó: az utasok biztonságát egyebek mellett bi-xenon fényszóró, menetstabilizáló rendszer, valamint az utastér teljes hosszán végighúzódó függönylégzsák szavatolja, míg kényelmüket kulcs nélküli nyitás és indítás, kétzónás légkondicionáló rendszer (a hátsó utasoknak külön szabályozhatósággal), automatikus világításkapcsolás, esőérzékelős ablaktörlő, sebességtartó automatika, hat hangszórós audioberendezés (hatlemezes CD-váltóval és kazettás magnóval), napfénytető, továbbá motorosan állítható, memóriafunkciós bőrülések szolgálják. Egy jó tanács a végére: ha alkalmanként terepjárásra is használjuk a Pathfindert, érdemesebb a kevésbé kényes sötét kárpitozással választani.
A luxus ára
