Az S-osztály nem azért fontos modellje az elmúlt három évtized autóiparának, mert drága és nagy, s nem is azért, mert státuszszimbólum. Hanem azért, mert a mai autók technikai arzenáljában nagyon sok olyan dolog van, amely az S-osztály valamelyik előző generációjában volt világújdonság. Ha a Mercedes új technológiát vezet be zászlóshajójában, akkor annak jó esélye van arra, hogy széles körben elterjedjen. Az S-ben volt először blokkolásgátló, kipörgésgátló, tárcsafék, hárompontos biztonsági öv, gyűrődőzóna, légzsák és szervokormány. Ugye, mind-mind ismerős tétel a mai kiskocsik felszereltségi listájából? Ha ma egy autók iránt fogékony óvodásnak megmutatjuk az új S-t, akkor 15-20 év múlva – amikor megveszi első Opel Corsáját – ismerősként fogadhatja mondjuk az éjjellátó berendezést vagy a követési távolságot tartó tempomatot.
Utat mutat
Autót vezetni jó dolog. De nem olyat, mint az S-osztály. Az S-ben jobb, ha valaki más vezet, a legjobb pedig az, ha maga az autó. Itt persze még nem tartunk, de sokkal közelebb vagyunk hozzá, mint hinnénk. Igaz, hogy az S-ben van éjjellátó berendezés, marasztalóan kényelmes masszázsülés és minden, amit az autós Nirvanában remél az ember, a legjobb dolog mégiscsak az, amikor az autó magától megy. Az ember bekapcsolja a sebességtartó automatikát, beállítja a neki tetsző követési távolságot, s nem kell mást tennie, mint kormányozni. Azt sem muszáj persze, mert mielőtt nekimennénk valaminek, az S úgyis megáll, de ha oda akarunk érni, ahova elindultunk, akkor mégiscsak jobb követni az utat. Eleinte furcsa érzés volt teljesen az autóra bízni magamat, hosszú percekig a féken tartottam a lábam – hátha téved a derék Merci, s nem lassít időben –, fékeznem azonban sosem kellett. Amikor az előttünk haladó kocsi lassított, az S-ben “Herr Komputer” is elvette a gázt, s ha ez
sem volt elég, fékezett vagy akár teljesen meg is állt. Amikor szabaddá vált az út, ismét felgyorsított a beállított sebességre, és máris suhantunk tovább. Ha a kormány tekergetésével beavatkoztam a rendszer működésébe – azaz sávot váltottam, hogy nekieresszem a lovakat –, először kicsit habozott gyorsítani, de miután meggyőződött arról, hogy valóban nincs akadály, lelkesen elhúzott a megelőzött kocsi mellett. Az S-nek ez az egyetlen funkciója gyökeresen megváltoztatja majd az autózási szokásokat – a vezetés sokkal kevésbé lesz fárasztó, s biztos, hogy jóval kevesebb ráfutásos baleset, koccanás történik. Ugyanakkor a Distronic-funkció megmutatja, merre is haladunk: előbb-utóbb a vezető lesz az autó leginkább “felesleges” tartozéka, a mérnökök visszaminősítik őt egyszerű utassá. Ha S-osztályt akarnak vezetni, akkor gyorsan vegyenek egyet – ezt a sorozatot még lehet, a következő már nem biztos, hogy hagyja magát…
Üléskirály
De mit nekünk távolságtartó elektronika, s főleg mit nekünk futómű vagy motor! Az új S-ben ezek csak mellékes dolgok, az autó legjobb elemei az ülések. Látványra semmi különös, legfeljebb a perforált fekete bőr ötlik szembe. Aztán pedig az, hogy itt nem a megszokott módon működnek a dolgok. Kézzel nem állíthatunk semmit – legfeljebb a nyakkendőnk csomóján igazíthatunk egy kicsit –, mindent villanymotor mozgat. Az ülőlap első része keményebbre fújható és kijjebb húzható, s az oldalpárnák keménysége is állítható. Sőt, a központi számítógép menüjében még azt is beállíthatjuk, hogy kanyarban az ülés milyen erővel tartson ellen az ív külseje felé lendülő testünknek. A háttámla nemkülönben mindentudó: alsó és felső részének dőlésszöge, az oldalpárnák keménysége és a fejtámasz helyzete is gombnyomásra változik. Ez azonban még nem minden: igaz, hogy már így is a legjobb helyen vagyunk, de a masszázs még csak most kezdődik – akár mind a négy ülésen egyszerre! A láthatatlan kezek négyféle programot futtatnak le az ember hátán a lassú és gyengédtől kezdve a gyors és erősig. A Mercedes S-ben már nem utópisztikus így utazni: az autó magától gyorsít és lassít, az ülés masszírozza elgémberedett hátunkat, a táj valószerűtlen csendben suhan el mellettünk, s van is időnk nézelődni, mert a navigációs rendszer mutatja az utat, a TMC-funkció (idehaza még nem működik) pedig elkerüli a dugókat. Ha hosszú útra indultunk, s ránk esteledett, a kanyarkövető fényszóró előzékenyen bevilágít a kanyarba, az éjjellátó berendezés pedig felhívja figyelmünket a több száz méterre lévő őzbakra. Igen, valóban ez az autózás jövője.
Lát a sötétben
Az ülések mozgatására, a pazar hangminőségű hifi vagy a fedélzeti számítógép kezelésére több tucat gomb szolgál, nyomjunk hát meg egy újabbat. A világításkapcsoló tárcsa melletti billenőkapcsoló pöccintése nyomán a műszerfal nagy részét fekete-fehér kép tölti be, amelyen az autó előtti táj látható. Lakott területen gyakorlatilag semmi értelme az infravörös éjjellátó berendezésnek, hiszen a közvilágítás többnyire elég ahhoz, hogy magunk is észrevehessük az út szélén őgyelgő gyalogosokat, vagy a csalinkázó kerékpárost. Az esti országút sötétjében azonban az infrakamera messzebbre lát, mint a kanyarkövető, xenonizzós fényszórókkal támogatott emberi szem, így már olyankor is észlelhetjük a kivilágítatlan biciklist, kóbor kutyát vagy egyéb kikerülendőt, amikor szabad szemmel még nem is látjuk. Íme, egy újabb biztonságot javító rendszer, amellyel a Mercedes még magasabbra emeli a mércét – még a 30 milliós kategóriában is!
Rejtett értékek
Az autó hagyományos részeit eddig szándékosan kerültem – mégpedig azért, mert az S 500-asban a motorra nincs értelme sok szót vesztegetni. Az 5,5 literes V8-as olyan, amilyennek egy ilyen autóban lennie kell: észrevétlen. Akkor viszont minek 388 lóerő és 530 newtonméter, kérdezhetik. Nos, éppen azért, hogy az autóban töltött idő 99 százalékában potenciáljának legfeljebb 20-25 százalékát leadva észrevétlen is maradhasson. A hozzá kapcsolt 7G-Tronic nevű hétfokozatú váltó is mindent megtesz, hogy a háttérbe húzódjon, a váltásokat nem érezzük, rántás nincs, s a sok fokozat miatt a fordulatszám is alig esik
