Vannak emberek, akiknek – nimbusza, minősége, históriája okán – a Mercedes az autó, és punktum. Nézzük meg hát, hogy nekik mennyire, illetve közülük kinek felelhet meg a stuttgarti márka meglehetősen alapfokú modellje, a háromajtós A 170.
Ki-be
Nézzük mindenekelőtt az ajtókat! Azok kitárásához bőséges hely kell, s ügyelni kell a parkolószomszéd épségére. Garázsban az egyik fal mellé ajánlatos húzódni, vagy végezhetünk kígyóember-gyakorlatokat, artistaiskolai előkészítőként. Az első ülésekre persze nagyon könnyű bejutni, hátra azonban, noha pozíciómemóriával csúsztathatjuk előre az első kettőt, már kelletik némi hajlékonyság, kiszálláskor pedig inkább van szó előmászásról, mint daliás színre lépésről. A kisebb kocsikat szokták
női autónak aposztrofálni, megfeledkezve a gyengébb nem gyengéjéről, a gyermekáldás iránti vonzalomról. Nos, családosoknak inkább az ötajtós ajánlható, mert ebbe egyáltalán nem könnyű gyerekülést beszerelni és kivenni, ha pedig megnőnek a lurkók, a mozgásukhoz ki kell pattanni a felnőtteknek. Szóval inkább kétszemélyes járgány ez, bő másfél köbméteres csomagtartóval!
Szolid minőség
Mi szól az A 170 eme változata mellett? Például az, ami az egész típuscsalád javára felhozható: kompakt méretek mellett viszonylag hosszú belső tér, amelynek jóvoltából hátul is rendes a helykínálat. Ha már egyszer ott ülünk, jó dolgunk van, külön szellőző fújja ránk a levegőt, holminkat tudjuk hová pakolni, s megfelelő a fejmagasság. Előnyeként könyvelhetjük el a szolid kidolgozást, a jó általános minőségi hatást, amely a műanyagoktól a szőnyegekig mindenre kiterjed. Megvannak az ismert mercedeses jellegzetességek, mint a kezelés szisztémája, a műszerek jó leolvashatósága, az a masszívság, amely hosszú, gondtalan használatot ígér. Kicsit kilóg e képből a motor. Az még csak hagyján, hogy
