Ami az autósnak, autónak terep, az másfelől élőhely, bioszféra. Az Iveco pedig nagyon odafigyel, hogy autóival ne pusztítsák, hanem gazdagítsák a természetet. Az Iveco Campagnola – noha a bemutatón aggályosan kerültek minden utalást – igazából a Massif rövid tengelytávú, háromajtós kivitelének jellegében kissé civilebb változata. Mivel a Massif bemutatója már szerepelt lapunkban (2008/10: cikk és poszter), ismételgetés helyett most arra összpontosítunk, miképp igyekszik hatni az Iveco azokra a bizonyos „civilekre”, hogy járművükkel ne legyőzni, hanem szolgálni igyekezzenek a természetet.
Akárhogy is, de nélkülözhetetlen
Már a nemzetközi menetpróba megszervezése is tanúsította a környezet iránti felelősségtudatot. Az útvonalat Courmayeur környékén tűzték ki olyan hegyoldalakon és magaslati pontokon, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Mont Blanc 3500 méter magasságú, fantasztikus keleti letöréseire. Talán mondani sem kell, hogy nemzeti park az egész! De akkor mit keres itt gépjármű?
Nos, világunk bonyolultságára jellemző, hogy igenis van létjogosultsága. Odafenn akad azért néhány turistaház, amelyet ellátni, illetve sípálya, amelyet karbantartani kell, és e célra csakis autó jöhet szóba – de nem akármilyen, mert a keskeny, murvás utak bizony bitang meredekek néhol. Másrészt a vadon élő állatok (a jelen esetben például mormoták, zergék, sasok) nem félnek az autótól, nyugodtan nézik áthaladását, míg a gyalogos embertől beindul menekülő ösztönük. A lényeg az, hogy lehet, sőt kell ott autózni, de a szükséges minimumra korlátozva, és csakis úton! Ne tapossuk le a füvet és a mohát, mert odafenn sokkal lassabban regenerálódnak, ne élvezkedjünk, hogy milyen ügyesen gázol át járművünk a patakon, mert lejjebb valaki talán inna a vizéből.
Tükörkép: inkább ló, mint lóerő…
Jelezve, hogy mennyire komolyan gondolja mindezt, az Iveco sajtóinformációja sem a jármű akadályleküzdő képességéről áradozik (holott volna mivel büszkélkedni), hanem merőben szokatlan módon a lelkiismeretünkre igyekszik hatni. Nagyon szép, megszívlelni való szentenciák vannak benne, más autómárkák tulajdonosai is tarthatják magukat hozzájuk, az endurósokról és quadosokról nem is beszélve…
Szóval, a Campagnola-kampány támogatja a terepjárók felelősségtudatos használatát, kiáll a terepjárósok jó hírének megőrzése mellett, túraútvonalakat bocsát közre, hogy az autósok károkozás nélkül élvezhessék járművük képességeit, felhívja a figyelmet a védett zónákra és védelmi időszakokra, odafigyel a helyi lakosság szempontjaira, és nem tűri, hogy tereppályává degradálják a természetet.
Érdemes néhányat szó szerint idézni a kiadvány gyöngyszemei közül:
– Mondj nemet a gombamód szaporodó bevásárlóközpontokra. Menj gombászni!
– Több lovat, kevesebb lóerőt!
– Ellenezd a vad ingatlanfejlesztést, tégy madáretetőket a városba!
– Ne taposd le a füvet, inkább hemperegj egyet rajta!
Az egészben az a szép, hogy hitelesen illik a Campagnola karakteréhez. Bizonyára lehetne vele facsemetét tőből kitépni, bokrot legázolni, csermelyben dagonyázni, de a jármű barátságos arculata másra indít. Motorját felesleges bőgetni, mert felezőbe kapcsolva alapjáraton, gázadás nélkül (!) kúszik-mászik át a művi akadálypálya megannyi gödrén, púpján, sziklatömbjén, illetve fékezés nélkül araszol le a legvadabb lejtőn. A murvás erdei úton eszünkben sincs porfelhőt húzva száguldozni, mert ahhoz azért kissé kemény a rugózás. Szép lassan vesszük be a hajtűkanyarokat, mert a masszív első tengely konstrukciója miatt elég nagy a fordulókör. Végig olyan az érzés, mintha nem autógyári termék lenne a Campagnola, hanem itt, a hegyekben született volna. Négyen mentünk vele – na ez kissé túlzásnak bizonyult. A második sorba csak a csomagtérajtón át lehet bemászni, és oly magasan ülünk, hogy alig látjuk a hegyeket. A Campagnola két személynek ideális. Kettesben viszont akár a világ végére elmehetünk vele. Feltéve, hogy vezet oda valamilyen út…
