A Maserati Coupé nagyszerű telivér, egyike a világ legpompásabb GT-autóinak, amely kastélyfeljáróban éppolyan jól mutat, mint a Monte Carlo-i Casino előtt. Luxuskocsi, Ferrari motorral… Csupán annyi a baj vele, hogy hiába az a Ferrari V8-as, hiába a valóban kiemelkedő menetteljesítmények, a Coupé sohasem fogadtatott el igazi sportkocsinak. Abban a körben, ahol az átalagautókét tízszeresen meghaladó vételár kifizetésének képessége helyezi egészen magasra a

mércét, mindig is felrótták neki, hogy a világ leggyorsabbjainak presztízsvetélkedőjén elmarad egy hajszállal a messze nem annyira előkelő, ám könyörtelenül hatékony Porschétől. Ez azonban ma már a múlt. A jelen a GranSport, amely bármilyen autóval felveszi a versenyt. Legyen az összeméretés műfaja kígyózás a szerpentinen, vagy száguldás az autópályán, mindenütt képes úgy menni, hogy mindössze a vezető képzettsége, vagy kockázatvállalási hajlama szabjon határt a tempónak. Mivel pedig ez így van a többieknél is, a GranSport bekerült abba a körbe, ahol már nincs helye kicsinyes méricskélésnek, ahol a legszigorúbb ítész is jobban teszi, ha döntetlent hirdet, és a személyes ízlésre, preferenciákra bízza a döntést. A Maserati célba ért.

Finom módosítások

Az alap Coupé, amely főbb vonásaiban nagyon hasonlít a vászontetős Spyder modellre csupán néhány részletében változott meg, de ott is csak finoman, hogy GranSport legyen belőle. Az aerodinamikai csiszolás legfeltűnőbb jele a kidomborodó küszöb és a szerény kilépőél a csomagtartó fedelén. A motoron a szívórendszert tökéletesítették, teljesítménye 390 lóerőről a mégiscsak imponálóbban hangzó kerek 400-ra nőtt. Erőátvitelként kizárólag a részben önzáró differenciállal összeépített hatfokozatú robotváltó, a Cambiocorsa áll rendelkezésre, de azt gyorsabb kapcsolásokra, sportosabb reakciókra hangolták.

Lényegében ennyi. De a hatás… A hatás – az mellbevágó. Pontosabban hátba vágó. Mármint gyorsításkor. A fejedelmi bestia ugyanis öt másodpercen belül katapultálja magát százra, de ez még afféle bemelegítésnek sem számít nála, hiszen vehemensen folytatódik a nekirugaszkodás: kétszázig, amelyet negyedikben ér el, mindössze 17,4 szekundum telik el, majd az első kilométer után 23-nál áll meg a stopper. Aki ügyes, tolatva is szerezhet meglepetést ismerőseinek, a GranSport ugyanis 89 km/órát ér el hátramenetben… Előre azért valamivel többet, 290-et.

Basszus!

De hagyjuk most a papírízű adatokat, várnak a Modenától délre elterülő hegyek! Kocsink már odáig, ködszitálásban és nyüzsgő forgalomban is élvezetté teszi az utazást, hiszen míg gusztálgatjuk a bőr-szövetkárpit mesteri kivitelét és a szép részleteket, lélekbemarkoló hangélményben van részünk az egész fordulatszám-tartományban öblös basszuson megszólaló motor jóvoltából. Már csak azért is fel-le kapcsolgat az ember, hogy újra meg újra végigborzongjon a gerince ettől a tompított, de azért fenyegető vadságot sugalló morgástól. Nem vitás, az a talián zeneszerző, aki ezt a muzsikát komponálta, a kotta elejétől végéig kitette a basszuskulcsot!

Az autóktól hemzsegő síkságot végre magunk mögött hagyva kezdődhet a tánc. A zenekar fura ugyan, mintha csak nagybőgőből és kontrafagottból állna, de a ritmus fergeteges! Elképesztő, ahogy ez a némi jóindulattal négyszemélyesnek nevezhető, nem éppen filigrán kocsi ráveti magát az ívekre. Kormánya könnyű, jól érzékelhető, a futómű reakciói élénkek, a ráfordulás készséges, az ívtartás precíz, a kigyorsítás viharos. Kanyarról-kanyarra fokozódik bizalmam, ahogy érzem, hogy mehetek bármily gyorsan, még mindig bőségesek a biztonsági tartalékok. És ahogy a Cambiocorsa közben kapcsolgat… Villámgyorsan vált, de visszakapcsoláskor még eközben is marad idő egy gázfröccsre, természetesen a leírt zenei kísérőjelenségekkel.

Kétség sem fér hozzá, hogy ebben az esetben sikerült az, amit sokan állítanak, de csak kevesen joggal: egyesíteni az első osztályú komfortot a versenypályára illő dinamikával. GranSport – ennél jobb nevet nem is találhattak volna az autónak!