Annak idején kicsit úgy hatott a Sorento, mint egykor az Európába vetődött japán modellek: na, itt egy új rizsbombázó… Hathengerest mutató motorburkolat alatt négyhengeres géppel – tiszta gagyi… Annál jobban meglepődhet, aki ismerte a régit, és most kipróbálja az újat, annyira kiforrott, koncepciójában és részleteiben egyaránt átgondolt, megkedvelhető autóval van dolga. Talán abban ragadható meg leginkább a sikerrecept titka, hogy nagyon józanul válogatták össze a komponenseket. Minek V6-os motor, ha remekül megy a kocsi a négyhengeres turbódízellel is (amelyen még mindig ott a nevetséges burkolat – remélem, eltüntetik a következő típusfrissítéskor)? Minek több lengőkaros hátsó futómű, ha aszfalton korrektül kanyarodik, terepen pompásan rugózik a csavarrugós merev tengellyel is? Nagyon sok pénzt takaríthattak meg az öncélú műszaki bravúroskodás mellőzésével, és így telt pazar felszerelésre. Igen, gyorsan tanulnak a Kiánál, elismerésre méltó a felzárkózásuk üteme.
Szemrevaló
Az ember hajlamos a küllem alapján ítélni, és az rendben is van: mutatós, méretes, ugyanakkor dinamikus kocsi a Sorento, mindenkinek tetszett, akivel beszélgettem róla. Áramvonalazását dicséri, hogy nagy sebességnél sem túl erős a szélzaj, és jól meghajtva is 11,0 liter alatt maradt a fogyasztás, ami a 80 literes tankkal 700 kilométeres hatótávot jelent. Meredeken álló ablakai a tágasság érzetét adják, de ez nem csak látszat, mert megfelelők a belső méretek. Csomagtartója eléggé tágas, alája függesztett teljes méretű pótkerékkel, no és nagyon ügyes lépcsőfokkal a hátsó lökhárítóban, melyre tízóraizáskor, csizmahúzáskor rá lehet ülni, a tetőcsomagtartó pakolásakor fel lehet állni, a sörös rekesz emelgetése közben pedig lehet támaszkodni.
Expressz utazás
A 170 lóerős turbódízel szárnyakat ad a Sorentónak. Országúton úgy megy, hogy csak dörzsölgetem a szemem: ez nem lehet igaz… Nem is az, hiszen – talán a téli gumi eltérő gördülő körfogata miatt – jócskán siet a sebességmérő, 120-nál már 135-öt mutat. Viszont a GPS-műszer szerint is könnyedén túlléptük a 170-et, viharosan előzgettünk, mintha hétmérföldes csizmával a lábunkon járnánk. Városban pedig, ha úgy hozza kedvünk, könnyedén cikázhatunk a forgalomban, amit elősegít a fekete terepjáró megjelenésének tekintélye.
Feltűnik, milyen jó a rugózás. Hát persze, korunk bolond divatjától eltérve nem alacsony keresztmetszetű, „peres” gumik vannak az autón, hanem jó ballonosak. Úgy megyünk át az úthibákon, mintha ott sem volnának, legfeljebb kanyarban lassítunk egy picit – kit zavar? A kormányzás nagyon jó, a fékkel sem volt bajom, noha ízlésemhez képest puha a pedálérzés, a váltó pedig precíz, ahogy az egy hosszában álló hajtóműtől elvárható. A kar furán hosszú utakon jár, s menet közben mozogva-ingadozva jelzi a gumibakok lágyságát. Jó fényszóró, fényszórómosó, derék ablaktörlő segíti haladásunkat őszies viszonyok között.
Hepehupás
Természetesen nem hagyhattuk ki a programból a földutakat sem! A Kiskunság homokján a menetstabilizáló bizonyította, mit tud (azt, amit kell), a Nyírség saras talaján pedig az összkerékhajtás. Mindenütt elég volt AUTO állásban hagyni a forgókapcsolót, a Sorento szépen átment a kátyúkon, de azért kipróbáltuk a LOW helyzetet is, amikor merev 4×4 jön létre, terepáttétellel. Néha hangos kattanás hallatszik, nyilván a rendszer befeszülései miatt, de az országúti téli abroncsokkal felszerelt Sorento nagyon katonásan törtet előre.
Közben remekül vizsgázik a rugózás. Szépen elnyeli a legnagyobb huppanókat is, semmi felütés vagy kopogás. Bakhátas szekérutakhoz elegendő a kocsi szabad magassága, nem szedtünk fel „szakállt” az aljára. Arra, amire a tulajdonosok túlnyomó többsége használni fogja, teljesen megfelel az autó.
Mindent bele!
A felszerelést két marokkal szórták a Premium kivitelbe. Kétzónás klíma, hatlemezes CD-táras, magnós, MP3-as rádió, hangszórócsokor, volánról kezelhető sebességrögzítő, négy darab 12 voltos aljzat (!) – mennyit kellene fizetni egy-egy prémiummárka hasonló méretű és tudású modelljéért, hogy benne legyen mindez? Igaz, itt néha csakugyan olyan a hatás, mintha csak beszórták volna a dolgokat, mert néha ötletszerű a kezelőszervek elhelyezése, a világítás kapcsolói például négy különböző helyen találhatók, s az is zavaró, hogy négy kijelző van, négyféle magasságban. Viszont mindennek rendes a minősége, kellemesek az anyagok, nem zörög semmi, és szerencsére kikerült az autóból néhány „fahatású” és „fémhatású” plasztikcsoda. Jó az összhatás, sőt a bőrülésekkel csakugyan van némi prémiumjellege az egésznek. Tízmillió alatti árért ennyi – nem kevés!
