Amíg a Kia-képviseletnél az autó átvételére vártam, az ár- és felszereltségi lista böngészésével töltöttem időmet. Gondolkodtam, vajon milyen minőséget kínálhat a gyártó ekkora összegért? Aztán kezembe nyomták a kulcsot: ezeréves design, kellemetlen tapintású, sorjás műanyagból, rosszul elhelyezett gombbal. Kezdtem aggódni, hogy a menetpróbán szerzett pozitív tapasztalatok a szürke hétköznapokban alapvető elvárásokká silányulnak, vagy netán visszájára fordulnak. Aztán megpillantottam a parkolóban, s újra elmosolyodtam, a Picanto ugyanis nemes egyszerűséggel aranyos. Játékos orr-rész hatalmas, színre fényezett hűtőráccsal és bociszemekkel, gömbölyű tetővonal, valamint jól eltalált hátsó traktus kényezteti a konszernek egyenruhás minijeihez szokott szemet. A távirányító megnyomásakor hangjelzés nélkül nyílnak az ajtók, ami egyrészt jó, mert már mindenkinek elege van az élesen sipákoló elektronikákból, másrészt viszont zavaró, mert ha nem figyeljük az irányjelzőket, nem tudni, sikerült-e a nyitó-záró művelet.
Minőségi munka
Szokásosnál nagyobb méretű kézitáskám túl nagynak bizonyult a jelképes, 157 literes csomagtartó számára, amúgy sincs sok értelme használni, mert a feláras kalaptartó híján parkolásnál csupán a poggyásztér padlója alá rejtett rekeszekben szabad értéket hagyni. Maradt hát az anyósülés előtti lábtér, ahol a viszonylag nagy tengelytávnak köszönhetően bőséges hely áll a végtagok, jelen esetben pedig a poggyász rendelkezésére. Az ülés alatt egy fröccsöntött fiókot találni, ami egy-két CD számára elegendő, de olyan nehéz kihúzni, hogy az ember előbb-utóbb feladja a próbálkozást. Remélhetőleg idővel bekopik, mert igen praktikus, ám ebben az állapotában nem nagyon illik a jó minőségű kezelőszervek miliőjébe. Az alapkivitelnél kereken egy
millióval drágább Limited Edition utasterében körültekintve kedvező az összkép. Kellemes tapintású, színes kárpitozást kaptak az ülések, a gyakrabban “tapogatott” műanyagok pedig megfelelnek az autó árának. Zavaróak lehetnek a kevésbé feltűnő helyeken alkalmazott poliészterek, amelyek egyelőre csak kopogtatásnál éreztetik költségkímélő mivoltukat, ám félő, hogy később bosszantó zörejek forrásai lesznek. Ettől függetlenül nem panaszkodhat a pilóta, mert a
kapcsolók elhelyezése és működése logikus. A két, kör alakú órából és üzemanyagszint-jelzőből összeálló műszeregység némiképp divatjamúlt, de jól leolvasható, s nem terheli felesleges információval az egyszerű kisautóra vágyó hölgyeket.
Unisex?
A Picanto ugyanis elsősorban számukra készült… Az egyliteres erőforrásnál mindössze százezer forinttal drágább 1086 köbcentis, 65 lóerős motort a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük dinamikusnak, visszafogott ereje először 2800-as fordulatszámnál jelentkezik érezhetően, innen 5200-ig elfogadható gyorsasággal pörög fel. Persze, csak az első három fokozatban, negyedikben és ötödikben csak hosszú
másodpercek alatt növekszik az autó sebessége, így az előzéseknél körültekintő távolságbecslésre és visszakapcsolásra van szükség. Az alacsony teljesítményért cserében kedvező a fogyasztás, a tesztút során mért 7,8 literes átlag a beiktatott visegrádi szerpentinezésnek tulajdonítható, normál hétköznapi használattal 6-6,5 literrel kalkulálhatunk. Ehhez nagyban hozzájárul a sebességváltó. Az áttételek a gyors városi manőverezéseknek kedveznek, a váltókar precíz megvezetésű és rövid úton jár, ám néha akadozik, de ez annak is betudható, hogy a teszt kezdetén mindössze 11 kilométer szerénykedett az autó műszerén.
A Picanto legjobban sikerült pontja a futómű. Kemény rugózás, tökéletes útfekvés, mégsem kocognak fogaink a rázós budapesti utakon. Kifejezetten tetszettek a 175/50 R15 méretű abroncsok, melyek alacsony oldalfalukból adódóan minimális oldalkúszást mutattak, így meghökkentő képességekkel ruházták fel a kisautót. Hiába vesszük el kanyarban a gázt, vagy fékezünk erősen, az ESP és a felfüggesztés hathatós együttműködésének köszönhetően nem kell kitöréstől tartanunk. Ez kitűnően ellensúlyozza a motor erőtlenségét, mert nem kell jelentősen lassítanunk a kanyarokban, így remekül autózhatunk lendületből. A négytárcsás fékrendszer rácáfolt a menetpróba tapasztalataira. Megszűnt a rossz adagolhatóság, sőt, a rendszer egy kicsit átesett a ló túloldalára, ugyanis majdnem padlóig kell taposni a pedált, ha hirtelen szeretnénk megállni.
Venni, vagy nem venni…
Összességében nyugodtan elmondhatom, hogy remek autóval volt dolgom. Jó benyomást keltő összeszerelési és anyagminőség, megfelelő műszaki tartalom és érdekes külső segíti az előrejutásban az újhullámos Kiát. Alapfelszereltségként vezetőoldali légzsák, immobiliser és defektelhárító rendszer csábítja a vásárlókat, de egy kompletten “felextrázott” változat árcédulája már megközelíti a hárommillió forintot. Jól pozicionált alapárával mégis erős versenytársnak számít a hazánkban legkedveltebb kategóriában, s ha az évek során megbízhatóságban is jeleskedik, kijárt utat hagy maga után Dél-Korea új termékeinek.
