Egy sportmodell mindig jobban néz ki, mint mezei rokonai, erről kár is lenne vitatkozni. Már pusztán a látványelemek vonzóbbá teszik, s ezt az optikai tuning hatalmas piaca is alátámasztja. Más kérdés, hogy ezek a kiegészítők legtöbb esetben csak a szemfényvesztést szolgálják, a forgalomban nincs mulatságosabb, mint egy hatalmas szárnyakkal, kályhacső méretű kipufogóval és egyéb vizuális csapdákkal felvértezett, technikailag azonban az alapmodellekkel teljesen megegyező sufnituningos járgány. Egy komoly gyártó természetesen nem engedhet meg magának ilyen átverést, a gyári páncélzatnak általában hihetünk: a kihívó ruha alatt rejtőző alkatrészeket mérnökök hada igyekszik a harcias megjelenéshez passzítani, igazi autórajongónak pedig kevés örömtelibb pillanat akad, mint amikor a vonzó külsővel tökéletes összhangban működő technikát érzékelhet a feneke alatt. A Ford RS Team mérnökei komoly szakemberek, komoly célokkal, múlttal és háttérrel, csoda lett volna, ha bakot lőnek az új Focus ST megalkotásakor. Nem tették…
Csúnyább, de sokkal szebb
A Focus második generációja – számomra és a legtöbbek számára, akikkel megvitattam a kérdést – külsőre nem okoz akkora örömet, mint elődje, egyszóval az első jobban nézett ki. Fordított a szedán helyzete, az új orrkikékpzéssel már komoly limuzinnak hat, nyoma sincs az előző ragasztott puttonyos sutaságának. De ez más lapra tartozik, hiszen az ST-t csak csapott hátú, három- és ötajtós változatban kínálják. A fenevad részletei nemcsak vizuális gerjedelmet keltenek, legtöbbjük valamilyen, a nyugodt sportoláshoz nélkülözhetetlen funkciót is rejteget. A hűtőrács nagy lukú szerkezete a turbómotor légszomját elégíti ki, a kiszélesített kerékjáratok a nagyon széles és irgalmatlanul keskeny profilú
225/40 R18-as gumiknak biztosítanak helyet, a nagy kerekek pedig kiváló hatásfokú, szintén nem kis méretű 320×25 mm-es hűtött féktárcsák felszerelését tették lehetővé. Az ST külsejét megtervező David Hilton először állítható hátsó szárnyról álmodozott, de ezt a megoldást a fejlesztés költsége és az engedélyeztetés bonyolultsága miatt el kellett vetni. Ha már erről le kellett mondania, külön szerepet osztott a végsőként kialakított fix légterelőre: a ferde hátsó szélvédő körül kialakuló turbulencia kiküszöbölése és a nagy sebességnél termelt leszorító erő mellett a hosszan kinyúló szárny segít tisztán tartani a hátsó ablakot esős időben. Hasonlóan hasznosak a kétoldalt mélyen húzódó oldalszoknyák, aerodinamikai szerepük mellett megvédik a karosszériát a kerekek által felvert kavicsoktól.
Szemnek, kéznek
Az ST az első, visszapillantó tükörbe integrált irányjelzővel készülő Focus, ami szintén érthető, 241 km/óránál nagy jelentősége van, hogy az előttünk haladó észleli-e az előzési szándékot. Néhány részletet leszámítva az autó egységesen színre fújt, a fekete tetővonalak és az ablakok fekete keretei a régi idők nagyszerű sport Caprijait idézik. A hagyományos Focus-színek mellett van két, kizárólag az ST-hez készülő fényezés, kollégáim nagy részét egyenesen rabul ejtette a sejtelmesen csillogó Electric Orange, míg számomra a hagyományosabb, de nem kevésbé lendületes Performance Blue az igazán csábító árnyalat. Elöl-hátul krómkeretet kaptak a mélyen húzódó, hátul diffúzorszerű kialakítású lökhárítóba mélyesztett, fekete műanyag foglalatban elhelyezkedő ködlámpák, csak az első kerekek felett trónoló piros ST-felirat trapéza csalás: valójában meleg tapintású plasztikból készült. Hátul kétoldalt kaptak helyet a kipufogóvégek, a kívülállóknak igazi hangorgiát biztosító hatalmas hátsó dob elrabolta a pótkerék csomagtér alatti
helyét, így az ST-hez defektjavító készlet jár, ami az összsúly szempontjából sem elhanyagolható választás. Az utastér természetesen méltó az autó külsejéhez, a főként fekete cockpit nyugodt hangulatát csak néhány alumíniumburkolattal és a piros szín visszafogott alkalmazásával optimalizálták. Sportos fényű fémből készültek a kilincsek, a kézifékkar, a légbeömlők keretei, a váltókar teteje és a pedálok, melyek közül a kuplung- és a fékpedált gumipöttyökkel varázsolták tapadóssá. Alubetét fedi a biztos fogású, bőrborítású sportkormány három küllőjét és a központi, valamint a középkonzol tetejére helyezett kiegészítő – olajhőmérsékletet, turbónyomást, olajnyomást jelző – körműszereket. Bitangul jó oldaltartást biztosítanak az állítható fejtámlájú Recaro ülések, kívánságra pedig a hátsó sor is rendelhető pad helyett két kagylós székkel.
Szívátültetés
Ha szemmel feldolgoztuk a látványt, ideje indítani. Magasra szökő, majd lassan lenyugvó fordulatszámmérővel üdvözli a kulcs elfordítását a Volvótól kölcsönzött, majd a Team RS által a célnak megfelelően továbbfejlesztett 2,5 literes, öthengeres turbómotor. A beltér hangellátását egy Composer nevű rendszerrel biztosították, ez valójában egy akusztikus cső, ami a motorhangot bevezeti a masszív kasztni által leszigetelt
utastérbe. Pörgetésre harsány hörgéssel válaszol, a magasabb fordulatszám-tartományban ilyenkor érezni, ahogy az öt henger megtáncoltatja a segédkeretre szerelt blokkot a motortérben. 225 LE, tízzel több, mint az ikonikus RS modellben, 1600 és 4000-es fordulat között pedig 320 Nm vár a felkérésre. Simán kattan a váltókar egyesbe, majd megkezdődik a tánc. Az alacsony fordulaton is bőséges vonóerőt biztosító nyomatékra csodaszépen épül fel az alacsony, max. 1,2, de leggyakrabban csak 0,65 barral töltő turbónyomás. 4000-nél érezhetően még egy lépcsőt erősödik a húzás, de a régi idők turbós hátbarúgása már elmarad, hétezernél nyugodtan, kapkodás nélkül pakolhatjuk a következő fokozatot, egészen a hatodikig. Szinte minden tartományban és fokozatban magabiztos a motor ereje, száraz, de érzékletes szám, hogy negyedikben 50-ről 100-ra 6,1 másodperc alatt gyorsul az ST, országúton erőből, könnyedén előzhetünk, s a szűkebb kanyarokból kihúzatva is elegendő hármasig visszakapcsolni. A futómű csodás középút biztonság és sportosság között, a Nürburgringen hangolt szerkezet az alapváltozatokénál 30%-kal keményebb, de hosszabb utakon járó rugói hepehupás utakon, kikapcsolt ESP-vel is sziklaszilárd útfogást
