A Fiat árpolitikája nem rossz a Linea esetében. Néhány országban – köztük hazánkban is – közkedveltek a szedánok, a Linea pedig elfogadható vételárral kívánja fokozni a népszerűséget. Az 1,4-es, 77 lóerős benzineshez hárommillió alatt hozzájuthatunk, a tesztalany 1,3-as Multijet fél millióval többet kóstál.
Ízlések és pofonok
Mint minden potenciális autóvásárló, én is körbesétáltam jó párszor tesztautónkat. A hátuljával kezdtem, mégiscsak egy szedánról van szó! Egészen szolid, semmi nyoma a Grande Punto és a Bravo extravagáns designjegyeinek. Oldalról sincs semmi kivetnivaló a Lineában, amolyan „mai” képe van az autónak. Végül odaléptem az elejéhez, ahol aztán elakadtam. Először tetszett a pofás maszk, majd néhányan odajöttek bámészkodni, s kisebb vita alakult ki, hogy most akkor szép, vagy sem. Az utcai diskurzus végül is döntetlennel zárult – semmiképpen sem ronda, de nem is klasszikusan szép a kocsi frontja. A krómozott hűtőrács és a tetszetős lámpák miatt van egyfajta bájos képe, de kisbuszszerűen emelkedő frontja egy kicsit bumfordivá teszi a Lineát. Maradjunk annyiban, hogy a maga kategóriájában még így is a szépségek közé tartozik!
Végre egy kényelmes ülés!
Az elmúlt évek Fiatjainak legnagyobb nyavalyája, hogy egészen egyszerűen kényelmetlenek az üléseik. Csak a „higanygerincűek” érezték kényelmesnek autójukat, úgy alakították ki az ülés vázát és a szivacsozást, hogy pont deréktájékon nem biztosított semmilyen támasztékot sem. A Linea túllépett ezen, ülései már komfortosabbak, az elektromosan állítható deréktámasz révén pedig egyhuzamban levezethetünk akár 5-600 kilométert, az sem jelenthet gondot hátunknak. Igen ám, de a deréktámasz gombját rossz helyre, a két első ülés közé, jó mélyre szerelték, az állításhoz pedig nyújtózkodnunk kell. Ha pedig a könyöktámasz le van hajtva, akkor szinte elérhetetlen a sofőr számára a saját ülésállító gombja! Az utas felől, a könyöklő alatt átnyúlva fixálhatjuk a kívánt pozícióba a deréktámaszt, kár érte…
A műszerfalon nincs semmi meglepetés, a gombok elhelyezése egyértelmű, a kormány vonala szép, fogása pedig jó. Nincs City kapcsoló, mely az amúgy is kissé túlzott szervorásegítést fokozná – ezt nem is sajnáltuk. A kormányzás egyébként kényelmes, különösen városi forgalomban, de autópályán adhatna több visszajelzést az útról. A műszerpult óráinak grafikája túljátszott, a fordulatszámmérőn nincs „piros” mező, aminek hiánya egy benzinesnél még megbocsátható, de egy dízelnél nem.
Hely van bőven
Az elöl helyet foglalók nemcsak a kényelmes üléseknek, hanem a rendelkezésükre álló megfelelő mennyiségű pakolórekesznek is örülhetnek. Ott van rögtön két pohártartó, a vezető térdénél lévő polc, az ajtók rekeszei, de a könyöklő is tárolót rejt magában. A középső szellőzőrostélyok feletti kis polcocska pont akkora, mint egy átlagos mobiltelefon. A méret tehát eltalált, csak éppen gumírozott bélés nem jutott bele, ami miatt minden ott tárolt holmi erős zörgésbe kezd menet közben. A másik nem igazán kihasználható rész a kesztyűtartó. Itt rejtették el a Blue&Me hifi USB-csatlakozóját, valamint a rádióhoz tartozó egyéb egységeket, melyek akkora helyet vesznek el, hogy a kezelési könyv és a szervizfüzet jóformán ki is tölti a teljes kesztyűtartót. Apropó, gyári füzetek! Okos dolog az MP3-lejátszós CD-s rádiót Bluetooth telefonkihangosító és üzenetfelolvasó funkcióval is ellátni, a felett viszont nem hunyhatunk szemet, hogy nincs hozzá magyar nyelvű használati útmutató. Bízunk benne, hogy egyedi esetről volt szó, vagy ha nem, akkor nemsokára pótolják ezt a hiányosságot!
Hátul két felnőtt fér el kényelmesen, a lábaknak jut hely bőven, széltében sem szűkös a tér, egyedül a 180 cm felettieknek gyűlhet meg a baja a tetőkárpittal. A második sornak is van állítható levegőnyílása és kihajtható könyöklője, amiből ha nem is éppen egyszerűen, de elő lehet húzni egy pohártartó fület. A kalaptartóba integrált árnyékoló roló apró figyelmesség, de annál praktikusabb erős napsütésben.
Ezért vesszük
Nem is annyira az elegáns forma, hanem a nagy csomagtér adja el a négyajtós autókat. A Lineát is féltonnás terhelhetősége, alaphelyzetben 500 literes, bővítve pedig 1,2 köbméteresre öblösödő poggyásztere miatt fogják vásárolni. Csomagjainkat sík padlójú, jól kihasználható tér fogadja, a nyílás mérete és a rakodási magasság is elfogadható. A hátsó kerékdobok nem lógnak be zavaróan a hasznos térbe, egyedül a fedél lecsukása furcsa. Bár van egy süllyesztett fogantyú, de azt úgy tervezték, hogy csak tenyérrel felfelé tudjuk megmarkolni, így viszont nem lehet akkora erőt kifejteni. Megoldás: lendítsük meg, kapjuk el és csapjuk le, vagy ha nem félünk kezünk összepiszkolásától, akkor nyomjuk le egyszerűen a fedelet kívülről. Hasznos és mondhatni kötelező extra a tolatóradar. A 4,5 méternél is hosszabb karosszéria „láthatatlan” része az autó fara, ajánlott tehát a gyári radar megrendelése, melynek 60 ezer forintos felára még mindig olcsóbb, mint a lökhárító javíttatása, újrafényezése. Koptatócsíkok nincsenek, körös-körül mutatós, de vajmi kevés funkcióval bíró krómozott díszléceket tettek a Lineára.
Megcáfolva
A teszt elején azt hittem, hogy a dízelmotor igen nyomatékos, hiszen papíron mutatós darab. 1248 cm3-ből préseltek ki 90 lóerőt és 200 Nm-t, amely már 1750-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésünkre áll – elméletben. A valóság ennél jóval árnyaltabb, szükség volt egy új szó bevezetésére is, ez pedig a „turbókráter”. Normál esetben turbólyukról beszélnék, de ez túl enyhe kifejezés lenne. A nagy homlokfelületű autó eleve nehéz feladat elé állítja a csöpp kis gázolajost. Átlagos dinamikánál többre ne számítsunk, ha pedig személyesen is találkozni szeretnénk azzal a 200 Nm-el, akkor bizony soha ne kapcsoljunk feljebb 2500-as fordulatszám alatt. Ha mégis 2000 környékén váltunk magasabb fokozatba – ami a dízelmotorok többségénél normális –, számítsunk rá, hogy drámaian lelassulunk, s a padlógáz sem segít ilyenkor. Aki dízelpárti, annak kissé idegen lesz az 1,3-as Multijet vezetése, mivel a tempós haladás érekében kénytelenek vagyunk néha 4000-es fordulatszámon autózni. Mintha egy benzines aggregáttal lenne dolgunk! A dízeleknél nem megszokott az efféle pörgetés. Az ötfokozatú sebességváltó nem érdemel hosszas méltatást, mindössze szerény átlagot hoz. Kicsit hosszúak a kar útjai, lehetne határozottabb a megvezetése, de összességében jól működik, amolyan fiatosan.
Azért a gázolajos szépített a végére, ugyanis a tesztautó a bejáratós időszak dacára is hozta a 6,0 literes átlagot. Nem rossz érték ez, pláne egy ilyen karakterisztikájú dízeltől. Lendületünknek egyedül az aprócska tank (45 l) szabhat korlátot, illetve a túlzott hitünk. A fedélzeti számítógépben bízva majdnem autótolásra kényszerültünk… Az egyik pillanatban még 70 kilométeres távot írt ki a készülék, hogy addig még elegendő a gázolajunk, a másikban pedig – ugyanolyan tempóban haladva, a hirtelen gyorsításokat kerülve – nullát jelzett. Nem kis meglepetést tud okozni a szigorúan „tájékoztató” jellegű üzemanyagjelző, erre érdemes fokozottan odafigyelni!
Az erős oldaldőlésről és billegésről szóló tippem sem jött be, pedig az autó szedán karaktere ellenére majdnem olyan magas, mint például a Peugeot 308-as. A futómű kialakítása partner a tempósabb kanyarokban, még teljes terheléskor is kellő biztonsági tartalékokkal rendelkezik. Az úthibák többségén fölényesen lép át, de a keresztbordák már megvezetik a kocsit. A jókora hasmagasság másik előnye, hogy nincs veszélyben a lökhárító alja, ha mondjuk egy padkára vagy egy járdasziget szélére állunk fel éppen.
A Linea összeszerelése Törökországban zajlik, ennek ellenére nem tapasztaltunk minőségbeli különbséget Olaszországból érkező modelltársaihoz képest. Nagy dicséret ez a Tofas gyárnak, hiszen megfelelő technológia és minőség-ellenőrzési rendszer mellett már ők is képesek európai szemnek elfogadható kvalitást produkálni! Nem rossz vétel a Fiat, pláne nem a 3,5 milliós dízel, hiszen például egy Opel Astra Sedanért – amelyben szintén ez a motor van, igaz, valamivel magasabb a felszereltsége – 4,3 milliót kérnek. Ha megszokjuk az egy-két bosszantó apróságot (deréktámasz gombja, csomagtérfedél lecsukása, pontatlan üzemanyagjelző), s eloszlatjuk az előítéleteket, akkor nemcsak praktikus, hanem jópofa, nagy csomag- és utasterű autót vásárolhatunk.
