Azzal nem nagyon lehet vitatkozni, hogy a Nissan egyik korábbi sikertípusa Magyarországon a Vanette Cargo volt. Még a normál autókhoz szokott sofőrök is elboldogultak a felfújt Serena karosszériával, a 2,3 literes szívódízelt meg a legsportosabb sofőrök sem tudták egykönnyen kinyírni, s a középmotoros felépítés miatt még terheletlenül is tudott közlekedni télen a hátsókerék-hajtású modell. Mindezt jó árral tetézte meg a forgalmazó.

Azonban idővel búcsúzott a Vanette Cargo, s olyan űrt hagyott maga után, amit sem a Kubistar (Renault Kangoo), sem pedig a Primastar (Renault Trafic) nem tudott betölteni.

Minden tekintetben célszerű jármű

Azonban nemrégiben a Nissan újra saját kézbe vette a haszonjárműfejlesztést. Az első kézzelfogható eredmény az NV200-as, amely pontosan a Vanette Cargo utóda abból a szempontból, hogy kategóriák között helyezkedik el. Csak a dízelmotort kölcsönzi a Renaulttól, egyébként teljesen japán alkotás. Még akkor is, ha Európában igazából csak akkor indult be a forgalmazása, amikor elkezdték gyártani Barcelonában – a Nissan Magyarországtól kapott cseh rendszámos tesztautó egyébként még japán gyártású, de állítólag az európai is ugyanilyen jó.

Sok a pakolási lehetőség, de csak az utasülés alatti rekesz fedett Sok a pakolási lehetőség, de csak az utasülés alatti rekesz fedett

Keskeny és magas a felépítmény, ráadásul ezúttal tényleg doboz formájú a hátsó, függőleges falakkal. Kicsivel több fényezetlen, fekete műanyag elem nem ártana a karosszéria védelmére, de ne legyünk telhetetlenek. A válaszfal ellenére még a nagyra nőtt emberek is el tudnak helyezkedni a kormány mögött, ha nem is ideális az üléspozíció, de azért nem kell szorongani sem. Új, hogy az erőforrást elöl, keresztben építették be, s az első kerekeket hajtja. Esetünkben a Renault-tól származó, 1,5 literes dízelről van szó, amely a 85 lóerejével igen tempósan tudja mozgatni a dobozt. A hangja teherautósan mindig velünk utazik, de kifejezetten dinamikus teljesítményleadásával és szemtelenül alacsony fogyasztásával könnyen kiengeszteli a sofőrt. Mi ugyan terheletlenül használtuk az NV200-ast, de napjában többször is autóztunk vele Budapesten, a sok lámpától lámpáig gyorsítás ellenére 6,2 l/100 km-es fogyasztást mértünk. Nem rossz egy alapvetően városon belüli áruterítésre szánt járműtől.

Tárolóval töltötték meg az ülések közötti felesleges teret Tárolóval töltötték meg az ülések közötti felesleges teret

A 11,1 méteres fordulókör néha meghátrálásra kényszerítheti a sofőrt. Nekünk ilyenkor segített a képét a sebességmérő mellett elhelyezett multifunkciós kijelzőn közvetítő tolatókamera (az európai gyártású és így nálunk is megvásárolható autókból hiányzik ez a hasznos extra). A váltókar könnyen mozog és kényelmesen kézre esik, rengeteg a pakolási lehetőség a műszerfalon, az ajtón, az ülések között – sajnos egyik sem rejti el tartalmát, még kesztyűtartófedél sincs. A rugózás még terheletlenül is kényelmes, de azért jobban tesszük, ha kikerüljük a kátyúkat és az egyéb úthibákat. Ebben és a sávváltásokban segít a nagy külső tükör, egyébként elég átláthatatlan a karosszéria, hiszen az orr is jóval előrébb végződik annál a peremnél, amit a vezetőülésből látunk.

Alacsony a 4,2 köbméteres raktér padlója, a Tekna szinten három irányból közelíthető meg Alacsony a 4,2 köbméteres raktér padlója, a Tekna szinten három irányból közelíthető meg

A raktérhez három irányból férhetünk hozzá: hátulról kétszárnyú ajtón keresztül, kétoldalról pedig tolóajtók segítségével. Utóbbiak közül a bal oldali feláras extra. A padló alacsonyan van, 52,4 centi a rakodómagasság, a nyílások nagyok, így könnyen megy a be- és kipakolás is. A rakományrögzítéshez használható fülek mindenhol megtalálhatók.

Árkedvezmények és 110 lovas dízelmotor

A Nissan jelenleg igen kedvező feltételekkel kínálja az NV200-ast, 16% (kb. bruttó 600 000 forint) kedvezménnyel lehet megvásárolni a haszonjárművet, míg az ülésekkel felszerelt Combi változat árából 5%-ot engednek. Az egyes motorok és felszereltségek között kicsi az ugrás, így könnyen ki lehet választani a vállalkozás igényeihez és lehetőségeihez legjobban illő konfigurációt. Alaphelyzetben 1,6 literes (110 LE) benzinmotorral szerelik fel az autót, ezért nettó 2 721 600 Ft-ot kell fizetni, az idő közben Euro-5-ös tisztaságúvá váló és 89 lóerőre erősödött dízel nettó 2 990 400 Ft-tól kapható. Az új modellévben már 110 lóerős dízel is elérhető, de csak a közepes felszereltségtől, minimum nettó 3 402 000 forintért. A még Euro-4-es dízelmotorral felszerelt, csúcsfelszereltségű (Tekna) tesztautónk nettó 3 183 600 forintba kerül.

Éppen csak a karosszéria sarkait védi fényezetlen műanyag elem, jól látszik a laprugós, merev hátsó híd Éppen csak a karosszéria sarkait védi fényezetlen műanyag elem, jól látszik a laprugós, merev hátsó híd

Nissan NV200 1.5 dCi
Összlökettérfogat: 1461 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Maximális teljesítmény: 63 kW (85 LE) 3750/min
Maximális forgatónyomaték: 200 Nm 2000/min
Hosszúság/szélesség/magasság: 4400/1695/1860 mm
Tengelytáv: 2725 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1248/752 kg
Raktér térfogat: 4,2 m3
Raktér hosszúság/szélesség/magasság: 2040/1500 (1220*)/1358 mm
Üzemanyagtank: 55 l
Maximális sebesség: 158 km/h
Város/országút/vegyes: 5,7/4,9/5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 137 g/km
A modell nettó alapára: 2 721 600 Ft
A tesztelt modell nettó ára: 3 183 600 Ft