Ha nem lenne a Golf aktuális nemzedéke is igazi sikermodell, akár azt is gondolhatnánk, hogy a T-Roc a klasszikus kompakt leváltására született. Merthogy méretét tekintve nagyon közel áll hozzá, hossza mindössze 2,5 centivel marad el a Golfétól. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a VW most önmagát ismételné a bevált formákkal, a T-Roc nemhogy a Golfra, hanem a nagytestvérének tekinthető Tiguanra sem hajaz túlságosan. Az ok egyszerű, a 4,0-4,3 méter közötti szabadidő-autók szegmensében csupa érdekes, bátor külsejű autó közül választhatnak a vásárlók, és a T-Rocnak is ki kell tűnnie – a kupés hátsó és a hangsúlyos kerékjárati ívek pont ilyenek. Sőt, az újdonság azon kevés VW egyike, melynek elképesztően jól állnak a markáns színek, pirosban vagy sárgában egészen trendi és karakteres autó! A beltér is feldobható színes betétekkel, de a tesztautó mutatja, hogy ennek a katonás beltérnek kell egy kis optikai lazítás, mert alapból igen komor tud lenni. Az sem mellékes, hogy az anyaghasználatot tekintve inkább a Polo, mintsem a Golf juthat eszünkbe, sok helyen találkozunk rideg felületekkel. Cserébe a T-Roc nem ad fel rejtvényeket a vezetőnek, pofonegyszerű kezelhetőség jellemzi – a tűéles képű központi rendszerre sem lehet panaszunk.
4,2 méteres hosszához képest kifejezetten tágas a kis VW, a nagy üvegfelületek és a magas pozíció miatt a vezetőülésből nézve simán letagadhatná kompakt méreteit. 180 centis magasság felett sem kell kuporogni a hátsó sorban, a lábhely persze egy árnyalatnyival szűkösebb, mint a Golfban (-3 centi a különbség tengelytávolságban), de hátul sem rövidek az ülőlapok, és a felvett pozíció is kényelmes. A csomagtartó 392 literes értéke mutatja, hogy teljes értékű családi autóról van szó, ahogyan az 1,2 m3-esig bővíthető maximális kapacitás és a teljesen síkba hajtható ülések is említésre méltók. Az egyetlen, ami furcsa, hogy nagy erő kell a fedél lecsukásához.
A T-Rocot jelenleg négy motorral kínálják, az 1,0 literes, 115 lovas alapbenzines felett két 150 lóerős blokk, az 1.5 TSI és a 2.0 TDI helyezkedik el, míg a csúcs a kizárólag 4×4-es hajtással rendelhető 2.0 TSI 190 lóerővel. A 150 lovas benzines érdekessége a hengerlekapcsolás (DSG-váltónál is), vagyis részterhelésen átvált kéthengeres módba a motor, mindezt pedig nagyon finoman csinálja. Bár a 7,1 literes tesztátlagtól nem estünk hanyatt, az 1,5-ös lineáris teljesítményleadása, vaskos nyomatéka és élénk gázreakciója is pozitívum.
A 150 lóerős benzines 6 874 420 Ft-os ára arányban van az autó tudásával, főleg, hogy a kormánykorrekcióra képes sávtartóért és az adaptív tempomatért sem kell plusz pénzt fizetni. Nyilván nem reális arról beszélni, hogy a Suzuki Vitarát letaszítja majd az eladási lista első helyéről az új VW, de a megrendelések alapján már egyértelmű, hogy a szegmens egyik meghatározó tagjává válhat.
Tetszett
• kényelmes, tágas utastér
• nyomatékos, kulturált motor
• konfigurációs lehetőségek (külső)
Nem tetszett
• komor belső
• hosszú úton járó váltó
• nagy erő kell a csomagtérfedél lecsukásához
Összegzés
A T-Roc helykínálata és technikai színvonala is mutatja, hogy korrekt munkát végzett a VW. A Golfnál nemcsak divatosabb, hanem hajszálnyival olcsóbb is a jövevény, ugyanakkor az is tény, hogy a klasszikus kompakt utastere azért igényesebb.
Volkswagen T-Roc 1.5 TSI ACT
Összlökettérfogat: 1498 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 6000/perc
Max. nyomaték: 250 Nm 1500-3500/perc
Hossz./szél./mag.: 4234/1819/1573 mm
Tengelytáv: 2590 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1538/1533 mm
Fordulókör: 11,0 m
Tömeg/terhelhetőség: 1350/595 kg
Csomagtér: 392/1237 l
Üzemanyagtank: 50 l
0-100 km/h: 8,4 s
Max. sebesség: 205 km/h
Fogyasztás (város/országút/vegyes): 6,6/4,7/5,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 122 g/km
A modell alapára: 6 167 670 Ft (1.0 TSI, 115 LE)
A tesztelt verzió ára: 6 874 420 Ft