Az autópályán igazából nem megyünk gyorsabban a többieknél. Tartjuk a belső sávban kialakuló tempót. Hosszabb ideje együtt utazunk ugyanazzal a Ford Mondeóval. Pontosabban: ők utaznak. Mi parádézunk. Egy-egy vad dübörgéssel aláfestett megugrásunk, cikkcakk-sávváltásunk észrevehetően szórakoztatja a többieket. Készségesen beengednek, hogy miután megbámulták a Corvette hóekeszerű orrát és földönkívüli profilját, vethessenek egy pillantást a hátuljára is. De csakugyan egyetlen futó pillantásról lehet szó! Mert mire jól megnéznék a magasan álló lámpákat és a diffúzorból felfelé meredő négy öblös kipufogót, úgy tűnünk el a szemük elől, mint a trükkfilmben. A mi tükrünkben meg a többiek zsugorodnak össze varázslatos gyorsasággal. Aztán gázelvétel – nem akarunk mi száguldozni, csak egy kis tréfa volt az egész!
Tigrisidomítás
A nem könnyen csodálkozó benzinkutasok körülállják a Corvette-et, szeretnék látni belülről is. Például azt, ahogy az indítógomb megnyomására a skála aljától a végéig kicsapnak a műszermutatók, majd visszalendülnek a normál pozíciójukba. S közben az a bődülés… Bődületes! Olyan a hatása az egésznek, mintha valaki tigrist vinne sétálni a ligetbe. No és… tessék mondani… mennyit zabál ez? – kérdené tőle megilletődve egy kutyás. Most a kutasokon és nem kevésbé rajtunk az álmélkodás sora, mert ez a bestia nem fogyaszt többet 14,5 liternél. Húszat vártam tőle, az alapján, ahogy a Sümeg környéki néptelen országutakon repesztettünk. Az sem volt akármi! Persze, kivettük a tetőt, s bepattintottuk a csomagtartóba, amely eddig sem volt nagy, de most is befogadja kis táskáinkat. Jön be a napsütés, jön be a szél – dehogyis szél, orkán! A kis bukkanókkal tarkított hosszú egyenesben ugyanis a csúcssebesség kétharmada, kétszáz fölé kúszik a mutató, és a mérést megerősíti a szélvédő alá rakott GPS-műszer is. A nyomvályúkban ficánkol egy kicsit a bestia, amint csakugyan bestiálisan megy, beszélgetni körülbelül akkora eséllyel lehetne, mint a vasúti alagútban, amikor éppen elzúg mellettünk a gyorsvonat. Sapkámat biztonságba helyezem, mielőtt lekaphatná a légörvény, állandósult boldog vigyorunkat még szélesebbre húzza az arcunkba süvítő levegő és egy-egy bitang gyorsulás – mintha saját farsangi álarcunkat viselnénk. Mi ez, ha nem hecc? Az bizony, a javából!
Tánc a tűzhányón
Egyébként azért hecc és nem életveszélyes kaszkadőrmutatvány, mert csak veszedelmesnek néz ki, de valójában nagyon jóindulatú ez a motorizált tűzhányó. Ilyen tempónál, amikor apró és finom, ám nagyon fürge korrekciókra van szükség a kormányon, bizony nem bánom, hogy megszabadít a sebességváltás feladatától. Automata sebességváltó van benne, persze nem akármilyen, hanem a Corvette-hez illő, volánbillentyűkről kapcsolgatható. Megpróbáltam billegtetni a füleit, aztán leszoktam róla. Jobb szórakozás figyelni, mit csinál magától! Normál guruláskor alig emelkedik a fordulatszám az alapjárati fölé, ilyenkor békés brügyögés hallatszik elölről. Na most egy padlógázt! Aki azt hiszi, hogy ettől egymásba olvad a műszermutató és a tiltott tartomány vörös színe, az meghökkenve észlelheti, hogy ilyesmiről szó sincs. Tény, hogy készséges hirtelenséggel visszaakaszt két vagy három fokozatot az automata, de a mutató éppen csak pillanatokra ugrik fel a skála közepéig, majd mint aki jól végezte dolgát, rögtön visszahanyatlik. Ez a hatliteres motorvulkán ugyanis nyers őserőből tolja az autót, ahogy az Etna lassan hömpölygő lávája is ellenállhatatlanul söpör el az útjából mindent. Ha csak úgy közlekedgetünk a Corvette-tel, nagyon simák a váltások, sportos menetben viszont érezni a meg-megújuló gyorsulást, ahogy kell.
Hecces parkolás
Ez az autó nagy, férfias demonstrációvá avat még egy olyan banális műveletet is, mint a parkolás. Óriási helyen fordul meg, szörnyen alacsony az orra, és hát pontosan annyira látni ki belőle, mint a formája alapján várni lehetett… Oda kell figyelni rendesen, lemondó legyintéssel hagyunk ki helyeket, ahová simán beállnánk más kocsival. Jócskán kárpótol viszont ezért a fenomenális fék, amelynek a sokadik kanyar után sem csökken a hatása, a rázós utakon és utcákon meglepően kényelmesnek bizonyuló rugózás, a kanyarvételek megnyugtató biztonsága, a nagyon komfortos ülés és a gazdag felszereltség, rengeteg vagyon- és személyvédelmi megoldással. Végül pedig – ceremónia a megállás is. Ahogy gombnyomásra pattan fel az ajtó, ahogy egy-két mozdulattal visszarakjuk a tetőt, ahogy még az iménti mélyrepülés hatása alatt, kissé remegő térdekkel, de közönyt mímelve elsétálunk a Corvette-től. Nagy hecc, óriási hecc volt!
