Miközben halkan és kulturáltan, turbinára emlékeztető simasággal felpörög a hathengeres gép, óhatatlanul előjön az összehasonlítás a BMW-vel. Mintha 3-asban ülnék! Még az is arra emlékeztet, hogy inkább a fordulatszámból, mintsem a nyomatékból él a motor: pörgetni kell, s akkor aztán szárnyal! A kocsi viselkedésében, megjelenésében sem akkora a különbség – más emblémákkal és egy-két designmódosítással szinte elhitethető lenne, hogy a bajorok modelljéről van szó. Csakhogy ezt Chevrolet Epicának hívják és hatmillióért adják, míg a nála közel harminc centivel rövidebb 3-asból a hasonló teljesítményű, de csak négyhengeres 320i is nyolc felett van, a legkisebb hathengeresért, a 325i-ért pedig közel tizet kell fizetni – igaz, az már magasabb teljesítményszintet képvisel. Hát még ha figyelembe vennénk a felszereltséget is… Természetesen tudom, hogy ennek az egész spekulációnak nincs sok értelme, hiszen alapvetően eltér a két márka presztízse és vevőköre, de akkor is érdekes, hogy milyen magasra jutott a Chevrolet európai csúcsmodellje…

Szuper motor

Elvileg és gyakorlatilag is tökéletes a hathengeres, soros motor tömegkiegyensúlyozása. Csodás a hangja, a decens vijjogás pedig szinte ösztönöz a fordulatszámmérő megtáncoltatására. Igaz, rá is vagyunk szorulva erre, a nyomaték és a teljesítmény maximumát is szokatlanul magas fordulatszámon adja le a 2,0 literes erőforrás. Ám azért van annyi tartaléka, hogy városban is nyugodtan kapcsolhatjuk az ötödiket – legfeljebb, ha ugrani kell, nem egyet akasztunk vissza, hanem mindjárt kettőt. Itt mindjárt megemlítem, hogy a váltó elmarad egy árnyalatnyit a motor nívójától: nem karcos, de nem is igazán sima a kapcsolása, és jobb lenne öt helyett hat fokozattal.

Szép nagy “tesztkört” mentem az Epicával, dombos és alföldi vidéken is. Természetes utazósebessége 160 km/óra körül van, ezt különösebb erőfeszítés nélkül eléri, s könnyedén tartja. Autópályán jobb benyomni a volánon a sebességrögzítőt, nehogy beleszaladjunk a radarcsapdába. Ehhez a tempóhoz képest elégedettek lehetünk a közel tízliteres átlagfogyasztással, no és a 600 kilométer feletti hatótávval.

Jó utat szeret

Az elöl MacPherson, hátul több lengőkaros futómű élénken viselkedik, és nagyon kellemessé teszi az Epica vezetését. Szerencsére nem túl feszes a hangolás, mindig tisztában vagyunk az útminőséggel, de nem ráz a kocsi. A rossz utat viszont nem szereti, kátyún, dobósabb vasúti átjárón dörömbölve figyelmeztet, hogy nem esete az ilyesmi. A legfinomabb valami keskeny, harmadrendű, kissé hullámos, de nem lehasznált alföldi országúton robogni vele, ahol billeg, táncol az autó az aszfalt hullámain, érezni a sebességet, s közben teljes a biztonságérzet, soha nem kell korrigálni, kocsink magától tartja az egyenest. Kanyarban egészen magas határig semlegesen viselkedik, hogy fokozatosan menjen át jóindulatú alulkormányzottságba. Azt viszont nemtetszéssel vettem tudomásul, hogy ESP majd csak valamikor az év során lesz hozzá – ejnye, miért is?

Kiborult a bőségszaru

Felszereltség tekintetében amúgy olyan az Epica LT, mintha ráborult volna a bőségszaru. Van ebben szinte minden! Bőrülés (én személy szerint a szövetet szeretem jobban), a vezető oldalán elektromos állítással, „mindenes” rádió (CD-tár, MP3), automatikus klíma, tolatássegítő, két irányban állítható volán, fedélzeti számítógép, távnyitós csomagtartó ABS, ködfényszóró, és még tucatnyi tétel. El lennék ragadtatva, ha nem lenne néhány felesleges baki a berendezésben. Az első italtartó a középalagútban van, félliteres palack már zavarja a váltást, a túl lapos ajtózsebbe viszont nem fér, az ülésfűtés gombja fura helyre került az ajtón, valamint – ezért ráncolom leginkább a homlokomat – kicsi az átrakónyílás a csomagtartó és az utastér között.

E hibákat viszont bőségesen ellentételezi az Epica. Helykínálata bőséges, jól „elférek magam mögött” (182 cm), a csomagtartó nagy, alatta mankókerékkel, ami jól megfelel e járműjelleghez, van sílécalagút, s ami legalább olyan fontos, mint a részletek: nagyon becsületes az autó összerakása, jó a minőségi hatás, általában úgy érezni, hogy kellő ellenértéket adnak az árért.