Sűrűn méri az újdonságokat a BMW: alig negyed éve, hogy elsimították a Z4 ráncait, aminek apropóján bemutatták a rég várt M-változatot, most pedig a kupé felépítményen a sor, hogy újabb rajongókat szerezzen a márkának. Elődjének ez csak részben sikerült: a filigrán Z3 kecses idomai fölé húzott kombiszerű tetővonal ugyancsak megosztotta a piacot, s némileg elhomályosította az autó valós értékeit. A Z4 Coupé valamivel kedvezőbb pozícióból kezdhet: a roadster vonalai körül folyó polémia már évek óta tart, a fémtetőt Chris Bangle eleve ellentmondásos karosszériájára illesztette rá Adrian van Hooydonk vezetőtervező és csapata.
A birodalom ékköve
Habár a modellsorozat jelölésében a Z jelentése Zukunft, azaz jövő, a BMW ismét a múltból merített ihletet az autóhoz. A hatvanas évek könnyű brit kétülésesei köszönnek vissza az ívekből – az ilyen formákért volt szokás akkoriban lovaggá ütni a designert. A hatalmas hátsó ajtó átnyúlik a C-oszlop oldalán, keskeny ablaka magasan kezdődik, majd körvonala lágy átmenettel folytatódik a tető fémlemezében. Utóbbi erősen domborodva buborékot formáz, közepén pedig mély árok húzódik, ami egyfelől merevebbé teszi a szerkezetet, másfelől újabb tisztelgés a fél évszázaddal ezelőtti sportkocsik előtt. A far szárnnyá húzott élében persze a 6-os kupéval való rokonságát sem rejti véka alá a Z4 Coupé, ám azzal szemben valójában háromajtós – tulajdonképpen az lett volna a legstílusosabb, ha a csomagtérhez pusztán a hátsó szélvédő felnyitásával férhetnénk hozzá. Mindenesetre ha lehet, még nagyobb a kontraszt az
első tengely mögötti és előtti formai megoldások között, mint a roadster esetében, bár ha belegondolunk, némely angol klasszikus orra is alternatív ízlésvilágot képviselt, ami csak még hitelesebbé teszi a bajor kupé megjelenését. Az utastérben semmi változás nem történt, eltekintve persze a tető jelenlététől. A ballonként felfújt acéllemez bőséges fejteret biztosít, ugyanakkor az ajtónyílás rendkívül szűk, így bár magasabb sofőrök is kényelmesen elférnek az autóban, a be- és kiszállás némi kényelmetlenséggel jár számukra. A berendezés az utolsó csavarig megegyezik a roadsterével, az ergonómia megfelelő, a kezelőszervek precízen működnek. Elmarasztaló kritika talán csak a kapaszkodási lehetőségek hiánya miatt érheti az autót – és ezzel el is érkeztünk a Coupé lényegi tulajdonságaihoz.
Szunnyadó vulkán
Habár a vászontetősök körében kedvezőnek számít a Z4 roadster torziós szilárdsága, a kupé zömök tetejével csaknem két és félszer merevebb nála. Maradéktalanul kiaknázhatók tehát a futóműben rejlő tartalékok, ez pedig azt jelenti, hogy a hajtóerővel sem szükséges spórolni. A BMW ezért kizárólag kétféle, egyaránt izmos motorral kínálja a fedett Z4-est. Az alapmodellt a többszörösen díjnyertes soros hathengeres család legújabb sarja, a változó szelepvezérlésű, 265 lóerős háromliteres hajtja. Ezt sem a hatfokozatú manuális váltóval, sem a kormányról is kapcsolható Steptronic automata kivitelben nem tehettük próbára – a Z4 M Coupé jelenlétében azonban hamar enyhült az égő hiányérzet. A roadster kivitelben szintén frissen bevezetett, hengerenként külön pillangószeleppel felszerelt motor a ma kapható legspontánabb,
legőszintébb erőforrások közé tartozik. Vaskos nyomatékgörbéjének köszönhetően minden fordulatszámról örömmel kezd sprintbe, s még a szűkre szabott előzéseknél sem igényli feltétlenül a visszakapcsolást. Mégis érdemes gyakorolni a végtelenül pontosan működtethető kar és a harapós kuplung összjátékát, mert alacsonyabb fokozatba váltva superbike motorkerékpárokat idéző vehemenciával veti magát előre. Fokozottan igaz ez akkor, ha Sport üzemmódba kapcsolva érzékenyebbre állítjuk a fojtószelepek, valamint a gázcsere vezérlését. Keresztbordákon haladva kis gáznál is fel-felvillan a kipörgésgátló lámpája, finoman emlékeztetve a vezetőt arra, hogy valójában ki is ural kit.
Pályamunkás
Az említett keresztbordákon persze a vezető nagyon is tisztában van azzal, hogy a Z4 M Coupé nem hétköznapi közlekedésre termett autó. Az egy centiméterrel lesüllyesztett futómű ütéselnyelő képessége közel áll a nullához – nem is vártunk mást. Az úttal mikronpontosságú kapcsolatot
tartó, hidraulikus szervóval felszerelt kormánymű a fantasztikusan kézre álló, hengeres profilú volán, valamint a versenyautókból származó fékrendszer szintén túlzás a közutakra. Irány tehát a versenypálya, jelen esetben a tíz éve még Formula–1-es futamoknak otthont adó portugál Autódromo do Estoril, ahol a BMW kiélheti vele született hajlamait. Homlokhorpasztó gyorsulással veti magát előre, feltéve, hogy eltaláljuk az ideális ívet – ellenkező esetben vagy a menetstabilizáló elektronika, vagy azt kikapcsolva a kitörő far vet gátat a sebesség növekedésének. Értő kézben egyébként az utóbbi sem jelent megoldhatatlan problémát, az alapváltozathoz képest átdolgozott első futóművével finoman korrigálható, kezes marad a kupé. A fejlesztőmérnökök azokra is gondoltak, akik csak elméleti vonzalmat táplálnak a versenyzés iránt: a csaknem tökéletesen szimmetrikus tengelyterhelésű autó nyújtott kanyarban elektronikai biztosítással is enyhe túlkormányzottságot tanúsít, s bár az M-szériától távol áll mind az illúziókeltés, mind a kompromisszum, az ismerkedés korai szakaszában nem feltétlenül elvetendő ez az átmeneti félmegoldás.
Vissza a földre
Bár a vászontető varázsa tagadhatatlan, a Z4 Coupé több szempontból is tökéletesebb autó, mint a roadster. A legfontosabb szempont, hogy nagyságrendekkel jobb torziós szilárdsága és a zárt utascella biztosabbá és biztonságosabbá teszi nagy sebességnél. Ha emellett földhözragadt érvekre is szükség lenne, álljon itt kettő: a Coupé csomagtere nemcsak eleve tágasabb, hanem a takarórolót kiakasztva néhány literrel még bővíthető is, ráadásul az ára is kedvezőbb, mint a roadsteré. Akit persze ilyen fájdalmasan gyakorlatias gondolatok foglalkoztatnak, az meg sem érdemli a jelenleg létező talán legizgalmasabb BMW-t.
