A BMW – 26 évvel ezelőtt – a járműgyártók közül elsőként szervezett autóvezetői tréninget, azzal a céllal, hogy a közutak biztonságát speciális továbbképzéssel, kritikus helyzetek szimulálásával, a kedvezőtlen közlekedési szituációkra való felkészítéssel fokozza. Ez hagyománnyá vált – Németországban tavaly 15 ezren végezték el a BMW különböző kurzusait -, a legizgalmasabbnak ugyanakkor a másfél esztendővel ezelőtt debütált off-road-tréning tűnik. A menetpróbák között igazi színfoltnak számít, amikor az autók kipróbálására izgalmas körülmények között, a járművek tulajdonságait ismerve, rendhagyó környezetbe illesztve kerül sor. A BMW legutóbbi invitálása is különlegesnek bizonyult, hiszen az X5-ös luxusterepjáróval egy szlovákiai katonai gyakorlópályán kalandozhattunk.
Befizetős
A rendezvény a maga nemében hétköznapi, hiszen bárki számára elérhető, sőt rendszeresen meg is szervezik. A katonai nehézgépjárművek számára kialakított gyakorlótéren a bajorok évente többször szerveznek vezetéstechnikai tréninget, melynek keretében vásárlóik megismerhetik az X5-ös képességeit, az instruktorok segítségével pedig olyan terepre is bemerészkedhetnek, ahová normál helyzetben eszükbe sem jutna. A közel 300 négyzetkilométeres katonai bázis Európa egyik legnagyobb egybefüggő homokos területe. A laza talaj speciális vezetési technikát, a szokásosnál is nagyobb körültekintést – különös tekintettel az X5 közel 2,2 tonnás tömegére és a süllyedés lehetőségére – és apró bordázatú abroncsokat kívánt. A tréning reggelén a kilenc egyforma terepjáró alig látszott ki a hótakaró alól. Számunkra ez egy izgalmasabb terepezés lehetőségével kecsegtetett, a müncheni szakemberek körében azonban kisebb riadalmat okozott a téli csapadék, elsősorban a homokra szánt gumik elképzelt sárdagasztása okozott némi fejtörést. A program azonban nem változott, rövid eligazítás után nekivágtunk a közúti etapnak, majd a gyakorlótér bekötőútjára fordulva a szlovák hadsereg két tisztje várt bennünket.
Újabb ismertetés, majd a havas sárrá változott dűnéken zárt oszlopban elindult az X5-ös konvoj. Állandó rádiókapcsolatban voltunk a felvezető autóval, a nehezebb feladatoknál bevártuk egymást, végighallgattuk az instruktorok útmutatását, s folyamatosan vizsgáltuk, vajon mire is képesek ezek az alapvetően aszfaltra szánt óriások. A háromliteres, 184 lóerős turbódízelek mély morgással tették a dolgukat, a 25 milliméterrel megemelt karosszériák magabiztosan kúsztak át a homokbuckákon. Bizony meglepő volt, ahogy ezek az inkább szabadidő-autók közé sorolt járművek mennyire magabiztosan kűzdötték át magukat az akadályokon. Elakadás persze történt, ez részben a sárban nehezen boldoguló, inkább homokra szánt abroncsoknak, részben pedig a luxusterepjárókra alapvetően jellemző túlsúlynak volt köszönhető, ilyenkor egyik X5-ös húzta a másikat, ha minden kötél szakadt, akkor a lapátok is előkerültek. A terepezést a késő délelőtt előtörő napsütés tette még felhőtlenebbé, olvadni kezdett az éjszaka leesett hó… Mély homokkatlanokba ereszkedtünk le, tengelyig érő vízben gázoltunk át, s kemény emelkedőkön vizsgáltuk az autó kapaszkodóképességét. Naplementekor félholdszerű meredek szurdok partján sorakozott fel egymás mellett a kilenc autó, s zárt sorban, egyvonalban ereszkedtünk le a völgybe, a kerekek tolták a homokot maguk előtt, mormogva dolgoztak a lejtmenetvezérlők, a szomszédos autóba átpillantva láttuk az izgalmat és a jóleső fáradtságot egymás arcán.
Kalandorok
Ha négykerék-hajtású utcai autókra gondolunk, elsőként a kompromisszumos megoldásokból adódó hátrányok jutnak eszünkbe, amelyekért néhány kellemes, de alapvetően elhanyagolható pluszt kapunk cserébe. A Skoda palettáján már évek óta szereplő Octavia 4×4 skóciai menetpróbája azonban egészen más színezetet adott a dolgoknak. Amikor kézhez kaptuk a Skoda meghívóját , nem igazán sejthettük, milyen újdonsággal szolgálhat még számunkra az évek óta közepes sikerrel értékesített összkerekes Octavia és a kibővült motorpaletta. Bár a programfüzetből tisztán kitűnt, hogy nem sok aszfaltos szakasz lesz az útvonalban, az senkinek sem fordult meg a fejében, hogy terepjárók számára is kihívást jelentő pályán vehetjük majd górcső alá Mlada Boleslav büszkeségeit. Pedig ez történt. Néhány “elvetemült” PR-es ötletei alapján kijelöltek egy több mint 50 kilométeres szakaszt a Loch Ness-i tó mellett húzódó hegyen, amelyre aztán ráterelték a gyanútlan újságírókat.
Úton…
A program az Inverness repterén kezdődött, ahol némi köd és eső kíséretében átvehettük a 1.9 PD TDI és 1.8 20V turbómotorokkal hajtott 4×4-es Octaviák valamelyikét. Első nekifutásra kicsit nehézkes volt a Csehországból érkezett, balkormányos autókat a bal oldalon vezetni, de az 1,8-as 150 lóereje és a Laurin&Klement felszereltség hamar feledtette a nehézségeket. Az első nap inkább a szilárd burkolatú utaké volt, már csak azért is, mert a kijelölt erdei szakaszon éppen a helyi favágók tevékenykedtek. Maradt tehát a szűk fordulókkal teletűzdelt hibátlan minőségű aszfalt, ami inkább a benzines modelleknek kedvezett. A tó partvonalát követő hosszú, enyhén íves kanyarok rendszerint 90 fokosra szűkültek, így a nagy és kis sebességű úttartás mellett a lassítási és gyorsítási képességek sem maradtak rejtve. Sok szégyenkeznivalója egyik szempontból sincs az Octaviának. A stabilitás és irányíthatóság még bőven 100 km/órás tempó felett is kitűnő, a fékrendszer sok-sok erőteljes fékezés után sem veszít hatásfokából, a 150 lóerős aggregát pedig – a szinte érezhetetlen turbólyuknak köszönhetően – könnyedén gyorsította az alaptípusnál …..kg-mal nehezebb kocsitestet. Külön dicséretet érdemelnek a Continental Winter Contact abroncsok, hiszen fagypont közeli hőmérsékletnél még a legnyálkásabb felületen is biztos tapadást nyújtottak.
…útfélen
A tapasztalatokból kiindulva másnap sem számítottunk nehéz feladatokra, reményeink azonban hamar szertefoszlottak. Reggel néhány kilométernyi városi szakasz után rögtön „sarazás” következett. A csúszós földutakat és az azokat borító szikladarabokat egyaránt jól bírta az Octavia és a már említett gumiköpeny. Ezen felbuzdulva igazi örömautózás vette kezdetét – egészen az első meredek emelkedőig. Ránézésre annyira “súlyosnak” tűnt, hogy többször is ellenőriztük az útvonalleírást, úgy gondolván, hogy biztosan nem ezen a mély nyomvonalú, alvázgyötrő sártengeren kell felhajszolni egy makulátlan állapotú, full extrás Skodát. Mégis. Bár tudtuk, hogy az összkerekes verziók bőségesen fel vannak vértezve alulról, ez nem jelentett mást, mint hogy a hasmagasság a kiegészítők (kartervédő,……) miatt megegyezik a normál kivitelével. A kezdeti bizonytalanságon azonban gyorsan felülkerekedtünk, s óvatos tempóban, problémamentesen felkaptattunk a hágón. Hiába a traktorok által kivájt hosszanti árkok, a kocsi alját nyüstölő aljnövényzet és a folyamatosan pattogó kőtörmelék – bőrülésekben, száraz lábbelivel jutottunk át egy olyan helyen, ahol legszívesebben csak terepjáróval, vagy egyáltalán nem közlekednénk. A meglepetések sorozata itt nem ért véget. A Haldex-rendszer javára írható, hogy soha nem kapartak el a kerekek, s minden gázadásra kiszámíthatóan reagált az autó, tekintet nélkül arra, hogy kanyarban vagy emelkedőn tapostunk a pedálra. Ehhez járult az ESP áldásos tevékenysége, amely számos esetben lehet életmentő, különösen hasonló útviszonyok közepette. Terepen inkább a dízel érezheti magát nyeregben, mivel a csak lépésben leküzdhető akadályok alacsony fordulatszámot és hatalmas nyomatékot igényelnek. Ezért is fontos, hogy az eddigi 90 mellett végre a 100 lóerős dízellel is rendelhető az Octavia 4×4. Ezzel a motorral megerőltetés nélkül vállalhatjuk a hosszabb külföldi túrákat is – a Volkswagen-konszern dízeljeire jellemző alacsony fogyasztással és a négykerék-hajtás nyújtotta szabadsággal fűszerezve.
Telitalálat
A kétnapos kocsikázás nagyon jól telt. Kivételezettnek érezhettük magunkat, hiszen Magyarország nem számít a négykerék-hajtású autók legfőbb piacának, a hazánkban preferált kiskategóriától pedig fényévnyire áll az Octavia. Mindenesetre a menetpróbán meggyőződhettünk róla, hogy a hibátlan precizitással összeszerelt Skodák jóval többet tudnak, mint azt gondoltuk volna.
