A “melyik kereket hajtsuk?” klasszikus kérdésre egykerekű biciklin ügyeskedő artista fényképével válaszolt hirdetéseiben a BMW, arra utalva, hogy kormányzást és hajtást csak ilyen extrém esetben lehet ugyanazzal a kerékkel megoldani. Poénnak jó volt, de a bajor márkára hagyományosan jellemző hátsókerék-hajtás attól még nem lett jobb. Látványosan igazolta ezt egy 7-es limuzin, amely az alig arasznyi hóval borított úton szánalmasan vergődve próbált feljutni az ausztriai Rettenbachtal sípályáihoz vezető magashegyi úton. Ugyanakkor, ugyanott teljes könnyedséggel robogtak el más autók, amelyek szintén a kék-fehér propelleres emblémát viselték, de a münchenieknél fújdogáló új szeleknek megfelelően intelligens Xdrive összkerék-hajtással voltak felszerelve. Hát igen, telente nem a lóerők száma a döntő, hanem a hajtás módja, ahogy azt az X3 (száraz menetpróba: AM2003/23; hajtómű leírása: AM 2004/1) téli vezetéstechnikai tréninggel összekötött menetpróbája fényesen igazolta.
Iskolapadban
Az autó leggyengébb “konstrukciós láncszeme” gyakran az ember, a vezető. Sok balesetet lehetne megelőzni, sok kiváló kocsi képességeit lehetne jobban kihasználni, ha megfelelő szinten állna a volánnál ülő személy képzettsége, rutinja. Éppen ezért rendez a BMW vezetéstechnikai kurzusokat — nyáron valamelyik versenypályán, télen az Alpokban, illetve Skandináviában. A néhány napig tartó, bennlakásos tanfolyam során elméleti oktatásra és sok-sok gyakorlatozásra kerül sor. Aki kikerül az iskolapadból, biztonságosabban, magabiztosabban közlekedik. Ilyen továbbképzés zajlott idén ősztől Söldenben, és ha már úgyis minden meg volt szervezve, beiktattak egy turnust az újságíróknak is. Csakhogy, míg a BMW-sek hátsókerék-hajtású 3-asokkal gyakorolgatták azt, amire a mindennapokban szükségük lesz, nekünk az Xdrive-hajtóműves X3 téli alkalmasságáról nyílt alkalmunk meggyőződni. Volt szlalom, körpálya és ügyességi verseny, hágómenet a Timmelsjoch útján, s végül külön a nekünk megnyitott hegyi út, néhol eléggé zord viszonyokkal.
Szükség szerint
Az Xdrive lényege, hogy egy elektronikus felügyeletű tengelykapcsoló segítségével tetszés szerinti arányban, mindig a pillanatnyi igénynek megfelelően osztja el a hajtónyomatékot a tengelyek között. Ha kell, akár mind a száz százalékot előre, vagy hátra juttatja. A finom szabályozással eleve minimumra csökkenti az autó alul-, illetve túlkormányzottsági hajlamát, ezért ritkábban van szükség az elektronikus menetstabilizáló (DSC) beavatkozására. Az autósnak persze nem kell tisztában lennie a teóriával, neki szinte csak annyi a dolga, hogy sebességigényének megfelelően nyomja a gázt, s a kívánt irányba fordítsa a volánt. Az autó még jeges alapú havon is nagyon semlegesen viselkedik, alig vagy egyáltalán nem tolja kifelé az elejét a kanyarból, farolásra pedig éppenséggel rá sem lehet bírni. Hacsak egy gomb megnyomásával ki nem kapcsoljuk a menetstabilizálót. Ilyenkor kedvünkre bolondozhatunk a kocsival, sodródva vehetjük a kanyarokat, ami pompás móka az elkerített területen, de kissé vészes lenne közúton. Egyébként az ügyességi verseny során mindenki lehetőséget kapott, hogy be-, illetve kikapcsolt DSC-vel is menjen egy kört, és az időeredmények szinte hajszálra megegyeztek. A számítógépesített autó már gyorsaságban is a rutinos pilóták szintjére jutott, a biztonsági nyereség pedig alig felmérhető.
Hójáró
Kissé néztek a sízők, amikor a gleccserhez felvezető, ilyenkor amúgy a forgalom számára lezárt úton kereszteztük a pályájukat. Olyan gyorsan mentünk felfelé, mint ők lefelé. Az X3 itt is bolondbiztosnak bizonyult, még olyan helyeken sem kívánt ügyeskedést a sofőrtől, ahol hó és jég váltogatta egymást egy-egy száraz aszfaltfolttal. Csak egy kis rándulás érezhető néha a kocsin, amikor egyenesbe hozza magát, s bizonyos helyzetekben lelassul, például erősen emelkedő, mély havas hajtűkanyarban. Teljesítménnyel bírná, hiszen a háromliteres, 231 lóerős változatot próbáltuk, automatikus váltóművel, de éppen arról van szó, hogy mi csupán a haladási tempóra vonatkozó vágyunkat közöljük a gázpedál útján, azt viszont, hogy ténylegesen mennyivel mehetünk, az autó állapítja meg. Kivétel nélkül mindig helyesen. Lefelé érdemes kézzel kapcsolgatva kihasználni a motor nem csekély féknyomatékát, így alig kell rálépni a fékpedálra. Az X3, mint életmódautó, többek között arra való, hogy síelni járjanak vele. A dolog csak ott hibádzik, hogy ha rájön az ember, milyen élvezet fel-le robogni a gleccserpályáig, estig sem csatol lécet: ez is téli sport a javából!
Csak könnyedén!
Az összkerék-hajású kocsik rendszerint kissé nehézkesen mozognak aszfalton, érezni a súlyukat, a magukkal cipelt szerkezet negatív hatását. Nem így a BMW X3 esetében, mert ez az autó kifejezetten agilis, élénk viselkedésével, készséges kanyarvételével, azonnali reakcióival örömet szerez vezetőjének. Mozgására elegáns könnyedség jellemző. Szerencsések a méretei is: ügyesen mozog szűk utcácskában és a forgalomban, de elég magasan ülünk ahhoz, hogy legyen egy kis fölényérzetünk, úgyhogy megkockáztatnám a véleményt: ez a legharmonikusabban, legkellemesebben vezethető a BMW 3-as családjából. Mintha kizárólag előnyei lennének, hátrányok nélkül. Persze csak addig ez a benyomás, amíg megyünk vele, mert amikor megállunk a benzinkútnál, vagy a számlavezető banknál intézkedünk az esedékes befizetnivalók felől, kiderül azért, hogy ilyenkor sem árt egy kis könnyed attitűd: könnyen jött, könnyen ment!