Nehéz dolog objektívnek maradni a Spider tesztelése közben. Az ember persze észreveszi hamar, hogy az indexkar nem mindig akar visszatérni középállásba a kanyar után, vagy hogy egy-egy kátyúban elemi erővel rázkódik meg a karosszéria. Feltűnik, hogy a műszerek és kapcsolók nagy részén angol nyelvű a felirat, ugyanakkor a középkonzol kijelzőin azt látjuk, hogy „benzina”, „acqua” meg „olio” – de a fenébe is, kit érdekel mindez, amikor mindenki mosolyog, ha az autóra néz? Na mindegy, mi azért megpróbálkoztunk elfogulatlanul tesztelni…
Utánfutóval?!
A tesztre kapott autót az Alfa 2.2 JTS motorja hajtja, ami megegyezik a Brerában és a 159-esben használt blokkal. A korábbi Spider 2,0 literes JTS-motorjához képest ez az erőforrás nagyobb lökettérfogatú és 20 lóerővel izmosabb, emellett pedig a működésén is finomítottak valamit az olaszok, amivel sajnos nemcsak az emisszióból sikerült lefaragni, hanem az Alfa-hangzásból is, bár annyi mindenképpen maradt, hogy gázadásoknál még élvezhető maradjon a mély, morgós kipufogóhang. A szolidabb fordulatszámok mellett viszont meglehetősen csendes a motor, így ha csak a fülünkre hagyatkozva akarjuk megtalálni a váltási határt, bizony nagyon kell figyelnünk – ugyanúgy, ahogy a 159-esben.
Bármennyire izmosnak tűnik is az Alfa, a 185 lóerős motor nem varázsol belőle sportkocsit. Nem mintha ez annyira fontos lenne, hiszen a 8,8 másodperces százra gyorsulás éppen elég agilitást jelent a legtöbb forgalmi helyzetben. A Spider egyébként is több mint másfél tonnát nyom, vagyis bőven van mit mozgatnia a 230 Nm nyomatéknak, s ha már a tömegnél tartunk, ne feledkezzünk meg a műszaki adatlap legtréfásabb kitételéről, ami az utánfutó maximális súlyát 1450 kilogrammban határozza meg.
A méret a lényeg?
Kétüléses autónak a Spider egyébként kifejezetten testes darab – és itt most nemcsak a súlyára, hanem a méretére is gondolunk. Ennek a hátrányok mellett azért előnyei is vannak, hiszen a tágasabb karosszéria 235 literes csomagtartót rejt, sőt még az ülések mögött is maradt annyi hely, hogy egy kis polcféleségre begyűrhessünk néhány sporttáskát. S jutott hely a kabriókban kötelező brutális merevítéseknek is – ezek tehetnek a túlsúlyról –, bár annyi acélidomot nem sikerült betuszkolni a gyönyörűen formázott lemezek alá, hogy a kocsitest igazán merev legyen. Egy-egy bukkanón érezhetően megrázkódik a kasztni, s a sportosra hangolt futómű sem a magyar utak nagy barátja.
Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Spidert ne lehetne élvezetesen vezetni! A kormányzás nagyon direkt, a kézbe simuló hatfokozatú váltó kapcsolásai pontosak, és az olasz kabrió igazi élményautó a kanyargós utakon. A kanyarsebességnek igazából nem is futómű szab határt, inkább a bőrrel kárpitozott, kissé határozatlan oldaltartású ülések, így hát egy rendesebb útkanyarulat előtt érdemes térddel-lábbal kitámasztani a testet. A textilborítás talán célszerűbb lett volna, mint a csúszós, izzasztó bőr, de mert a Spider világa legalább annyira szól a designról, mint a vezetési élményről, ezen kár is lamentálni.
A Napra lehet nézni…
Bár az autó felhúzott ponyvával is mutatós darab, a Spidert alapvetően kabriónak formatervezték, és az embert tényleg elemi erővel hajtja a vágy, hogy ha csak teheti, tető nélkül használja. A vászon nyitása-csukása nagyon egyszerű: járó motor mellett, álló helyben fél percig nyomunk egy gombot, miközben a tető szépen behajtogatja magát a helyére. A topless üzemmódban azonnal feltűnik valami, ami addig nem szúrt szemet: a szélvédő felső pereme meglepően közel van a homlokunkhoz, ami a kis termetűeknek csak furcsa, a magasabb utasok számára viszont kifejezetten nyomasztó. Persze éppen az erősen döntött szélvédőtől annyira szép az autó sziluettje, ráadásul ez a kialakítás sokat segít abban, hogy az utastérbe országúti tempó mellett is alig jusson be némi turbulencia. A légáramlatok megzabolázásában az ötletes hátsó szélterelő is segít, ami átlátszó plexiből készül, így nem rontja a rendkívül mutatós bukócsövek látványát.
A Spiderhez kötelező a napszemüveg viselete – nemcsak azért, mert ez is hozzátartozik a latinos életérzéshez, hanem mert a polírozott alumíniummal borított középső konzolról gonoszul visszaverődik a napsugár, s ez erősen vakít. Ezt a dekorációt láttuk már a 159-esben és a Brerában is, és mindenkinek nagyon tetszett, csak éppen azokban az autókban nem fordulhatott elő, hogy olyan meredek szögben essen be a napfény az utastérbe, mint egy kabrióban. De ez nem lehet igazi probléma, hiszen a Spidert arra tervezték, hogy elvakítson mindenkit, ezt a feladatát pedig minden szempontból teljesíti is.
