Hiába az utolsó csavarig új az autó, koncepcióját tekintve teljes mértékig megegyezik elődjével – ez egy életstíluskombi, egy divatautó. Igaz, a méretnövekedésnek köszönhetően a csomagtér is bővült valamicskét, de a 445 literes érték még mindig szerénynek számít a kategóriában. Ellenben az 520 kilós teherbírás rendben van. Nehezíti viszont a pakolást, hogy a rakodónyílás szűkös, a küszöbnél egy nagy lépcsőn kell átemelni a poggyászokat. Ha ledöntjük a 60/40 arányban osztott hátsó üléstámlákat, a befogadóképesség 1235 literre nő, ám a raktérpadló nem lesz sík. Jópofa viszont az oldalfalban kialakított négy rekesz és a hálós zseb. Aki együtt tud élni a hátrányokkal, s nem kétajtós hűtőszekrényt, vagy hasonló méretű tárgyakat kíván szállítani, az örömét lelheti a 159 Sportwagonban.
Minőségi fejlődés
Annál is inkább, mert a BMW-től elcsábított Karl-Heinz Kalbfel vezényletével sokat javítottak az összeszerelési minőségen. A fejlődés szinte kézzel fogható, de azért van még néhány apró részlet, ami a régi Alfákra emlékeztet. A könnyebb és gyorsabb áttekinthetőség érdekében leheletnyivel visszafogottabb a műszerfal, mint a 156-osé volt. Persze, látványos megoldásokban nincs hiány, továbbra is az olaszoké az egyik legizgalmasabb belső. A túlbonyolított bajuszkapcsolót leszámítva a kezelhetőségre sem lehet panasz, ám ötletes pakolórekeszeket nem nagyon találunk, még használható pohártartó sincs a 159-esben. Sportkombihoz méltó a helykínálat: a korlátozott lábtér miatt inkább csak átlagos magasságú utasok férnek el egymás mögött, de hátra se erőltessünk be kettőnél többet belőlük.
Valódi sportkombi
Az Alfánál folyamatosan nyomva kell tartani a startgombot, amíg be nem indul a motor. A tervezők szerint ez rögtön megalapozza a pilóta hangulatát. Nos, a 260 lovas 3.2 V6 verziónál biztosan átérezném, a többinél viszont – főként a dízeleknél – nem feltétlenül kellene erőltetni a dolgot. Egyébiránt számomra meglepő volt, hogy menet közben is le tudtam állítani a motort – normális ember ezzel biztosan nem szórakozik, de ezt akkor is illene kivédeni. Tesztautónkat az 1,9 literes Multijet turbódízel 150 lóerős változata hajtotta. Kicsit kedvetlenül lát munkához a 16 szelepes motor, 1800-as fordulat környékén azonban megembereli magát, s rendesen nekiiramodik. Innentől foga egészen a piros mezőig energikusan pörög fel, élénken gyorsítja az autót. Tehát a lendületes
előzésekhez érdemes visszakapcsolni egyet: szerencsére a hatfokozatú sebességváltó megvezetése határozottabb a korábbinál. Bár a karja enyhén akadozva jár a kulisszában, immár nem csorbítja a vezetés élményét. Ez pedig azért is jó pont, mert a közvetlen kormánnyal olyan precízen irányíthatjuk az Alfát, akár egy sportkocsit, s az igényes futómű ugyancsak partner a kanyarodásban. Remek a 159-es útfogása, kezesen viselkedik az autó, erőltetett menetben enyhe, könnyen korrigálható alulkormányzottsággal fordul. A fék nyomáspontja könnyen kitapintható, a négy tárcsa erélyesen lassítja a kocsit, a kipörgésgátlóval, visszagurulásgátlóval, motorfék-szabályozással és vészfékasszisztenssel kombinált VDC menetstabilizáló rendszer azonban csak a legmagasabb, Distinctive szinten széria.
A szépség ára
