Idén az ADAC és az ÖAMTC autós klubok 2 méretben (205/60 R16 és 225/45 R17) vizsgáltak téli abroncsokat, és a 4 prémiumgyártót emelik ki a mezőnyből, hiszen a Continental, Dunlop, Goodyear és Michelin abroncsai mindkét teszten az első 4 helyezést szerezték meg. A 2023-as téligumi-teszten egyébként egy kicsit módosítottak a metodikán, a végeredményhez 70%-ban veszik figyelembe a „Menettulajdonságok” és 30%-ban a „Környezeti terhelés” fejezetet – ez jelentősen megváltoztatta a sorrendet.
Idén a vizsgált 32 garnitúrából 11 végez jó minősítéssel – ezeket nyugodt szívvel ajánlják a szakemberek –, 18 lett kielégítő, ahol azért a sofőrnek észben kell tartania az abroncsának gyengeségeit, de egyébként nyugodtan közlekedhet, és 3 abroncs bukott meg.
A 205/60 R16-os abroncsok között az Austone Athena SP-901-es tipikusan olyan abroncs, amelynél nagyon rámentek arra, hogy téli útviszonyok között legyen jó, cserébe száraz aszfalton gyengélkedik, és kifejezetten gyenge a teljesítménye nedves aszfalton. Ennek szinte tökéletes ellentéte a Lassa Snoways 4, amely nedves és száraz aszfalton viselkedik egész jól, cserébe télies útviszonyok mellett elvérzik. A 225/45 R17-esek között vizsgált Kormoran Snow abroncs is nagyon jó téli útviszonyok között, de gyenge a tudása száraz és nedves aszfalton.
A 205/60 R16-os méretben a 16 garnitúrából 7 végzett jó minősítéssel, ezek menettulajdonságok és környezeti terhelés tekintetében is meggyőzőek. A 7 darab kielégítő eredménnyel záró abroncsnál legalább 1 mérésnél gyenge lett a menettulajdonságok-fejezet, ezekkel sincs túl nagy gond, de azért az autósnak észben kell tartania ezeknek a hibáját – a mi klimatikus viszonyaink között leginkább nedves útfelülettel találkozunk télen. A 2 megbukott abroncsról korábban írtunk.
A 225/45 R17-es méretben a 16 garnitúrából 4 végzett jó minősítéssel, itt különösen széles a középmezőny 11 abronccsal, az 1 bukott gumiról már korábban írtunk.
Az ÖAMTC osztrák autósklub egyébként jubilál, hiszen fél évszázaddal ezelőtt, 1973-ban készítették el az első téligumi-tesztjüket, amelyből mára a partnerszervezetekkel közösen végzett téligumi-teszt kinőtte magát. Egyvalami nem változott: a gyártóktól független méréseket elvégezve tájékoztatja a vásárlókat a teszt.