A 90-es évek második felében a gyártók az autók lopásfeltörés védelmét magasabb szintre emelték. Ennek része a reteszelődő ajtózár, ami annyit tesz, hogy lezárás után hiába törik be például az ablakot, sem a belső kilinccsel, sem pedig a zárúszó erőszakos felhúzásával nem nyílik fizikailag a zár. Mindez jól hangzik, addig, amíg jól működik. Ha viszont elromlik a zár, ami nem csak idős autóknál fordul elő, ott bizony baj lesz.
A zárat elektromotorok működtetik, ez a központi zár lényege. Plusz beépítettek még egy reteszelő motort is, amely nevében hordozza a funkcióját. Mindez egy záregységbe van szerelve, közös műanyag házba. A szakemberek szerint igazán nem is a motorocskák mennek tönkre, hanem a csatlakozók: van úgy, hogy az ajtóba átmenő vezetékek törnek meg, de jellemzőbb a zárnál lévő motorcsatlakozók hibája. A lényeg ugyanaz, az ajtó nyithatatlan lesz. Általában azonban nem rögtön lesz zárkózott az elromlás útjára lépő ajtó. Néha nyit, néha nem, a tulajdonos pedig ilyenkor rohanhat is a szervizbe. Ha halasztgatja a javítást, autója eljuthat a teljes üzemképtelenségig. Márpedig a zármotorok javításához, cseréjéhez le kell szerelni az ajtóburkolatot, ez meglehetősen nehézkes belülről. Nem lehetetlen, de szerelőink szerint a kárpit roncsolásával oldható csak meg, tehát a javítási költség megfejelendő egy általában nehezen beszerezhető, színazonos kárpit megvásárlásával.
A zárhibás Passatot a VW-csoport autóinak elektronikai rendszereire, azok telepítésére és javítására szakosodott Szöllősi Zsolt műhelyébe vittük. Zsolt alvázszám alapján előre megrendelte a cserélendő motort. Akkor még néha-nyílik-néha-nem stádiumban volt a zár, de kétszer is elhalasztottuk a javítást, így végül bezárt a bazár, mire a szervizbe gördült a kocsi. Fejvakarás, hümmögés, de hát nem véletlenül szakértő a csapat. A VW-k tuningjára, restaurálására szakosodott budapesti szakember, Cseke Zoli módszere segített, amit alkalmazva végül nyitott a retesz. Mivel érintkezési hibára vezethető vissza a konszernmodellek ajtózárhibáinak a többsége, a központi zár ütemes nyitása-zárása közben a kilincs magasságában alkalmazott „szívmasszázsra” egyszer csak nyílt a zár. Méghogy az autónak ne lenne lelke…
Innentől mondhatnánk, hogy laza séta volt a sztori, de azért nem teljesen. Lekerült a kárpit, csak egy bolha törött – 17 éves autónál ez jó arány, tekintve, hogy pár éves Škoda Superbek bolhái nevetve ugrálnak szét. Ha lent van a burkolat, eljutunk az ajtópanelhez, amely pozícióban tartja az emelőmotort és egyéb kellékeket. A zárúszó mozgató rudazatának lebontása, a stekkerek széthúzása könnyen megy, az üveglap rögzítésének oldása viszont türelemjáték. A lap egyenletes mozgását egy csúszka biztosítja, ehhez rögzül az üveg fémnyelve, a csúszka pedig fut a vezetősínen. Egy kis ledugózott szerelőnyíláson át kell oldani a stiftet, ami összefogja a két alkatrészt. Ehhez pontosan kell pozicionálni az ablakot, amely véletlenül sem valamelyik végállás, hanem kidekázandó köztes állás. A stift nehezen akart kijönni, persze végül engedett. Ezután az üveget ragasztószalaggal a felső állásban rögzítették, és kiemelhetővé vált az ajtópanel a hóbelevancokkal. Pár csavar fogja, ugyanezt egyes Škoda modelleknél inkább szegecselik… A panel leemelésével hozzáférhetővé vált a zármozgató-reteszelő motoregység, amely a kilincs mögötti részen bújik meg. A kiszedéséhez még kiugrik pár csavar, meg félig a kilincs, mert oda is fűzi intim kapcsolat. Régi motor ki, ami még rajta maradt holmi, azt átszerelték, majd új motor be. A friss egységet házasítani kell a kilinccsel, aztán mehet vissza az ajtópanel. Most újra használható a bal hátsó ajtó, aminek hiánya akkor tűnik fel, ha zárva marad.
