Körülbelül 200 000 kilométer lefutása és/vagy 10 év megélése után az autók többségében már számítani lehet a műanyag és gumi alkatrészek hibáira. Egyszerűen elöregednek, az anyaguk kiszárad, porózussá, törékennyé válik, berepedezik. Az összetettebb műanyag alkatrészek deformálódni is képesek, ekkor például egy csőcsonk esetén törés vagy repedés nélkül is elengedik a bennük keringő anyagot.
Ha gyakran világít a kis, sárga figyelmeztető lámpa, először ki kell olvasni az adattároló memóriát, derüljön ki, hol érzékelt hibát a motorvezérlő. Ez már sokszor közelebb visz a megoldáshoz. Persze, ha konkrétabb üzenet jön, például szövegesen, hogy kevés a hűtőfolyadék, akkor különösebb kiolvasás nélkül is rá lehet közelíteni a hibára. Esetünkben mindkét jelenség fennállt, így volt miért felnyitni a motorháztetőt.
Az egyik jel a másodlagos levegőrendszer hibáját dobta fel (ismét). Ennek a rendszernek a feladata, hogy hidegüzemben a katalizátor elé friss levegőt juttasson, gyorsítva annak felmelegedését a belejutott, de el nem égett szénhidrogének „utánégetésével”. A rendszer csöveinek lekövetéséhez pár műanyag burkolatot és alkatrészt el kellett távolítani, így a légszűrőház takaróelemét, a szűrő előtti légszívócsövek kiemelését. Így valamelyest jobb a hozzáférés, „kígyókézzel” lekövethető a rendszer. Autószerelőnek küldött gyors kérdés alapján a cső visszaillesztését a kocsi orrának a lebontásával, egyik nap viszem, másik nap hozom megoldással vállalta volna, mivel nem lehet hozzáférni a szétcsúszott csövekhez. A megoldás végül a fent említett elemek kiszerelése után cirka 10 perc alatt megszületett.
A levegőpumpát az EGR-rendszer fémcsövével összekötő flexibilis műanyag cső jött le a fémcsőről. Ezt így visszailleszteni nem lehetett, ahhoz tényleg nagyon szűk a hely. Azonban a flexibilis cső végéről lehúzható a speciális csatlakozó, amely a fém csővéget fogja – a csatlakozó csöve belemegy a fémcsőbe, a nagyobb átmérőjű karimája pedig rápattan a fém csővég roppantott karimájára, így rögzülve. A műanyag csatlakozó már jó keménnyé vált, de önmagában sikerült sebészi módszerrel rápattintani a csővégre (látatlanul), mert a mozgatását korábban akadályozta a flexibilis cső. Ez utóbbit már könnyebb volt ráhúzni a csatlakozóidom másik végére: hiba felszámolva.
Jöhetett a következő probléma, a hűtővíz fogyásának miértjét megtalálni. Az elmúlt időszakban több hengerfejhibán (több autóra elosztva) túl az első rémkép természetesen ez, hiszen a gyorsan ürülő tágulási tartály túl sok jót nem ígér. Így annak feltöltése után az első ellenőrzés a vízbugyogásra, gumicső-keményedésre, és bemelegedett, már futott motornál a kipufogóból távozó vízre vonatkozott. Ezeken átment a kocsi, így vízfolyásnyomokat kell keresni, illetve a gumicsöveket ellenőrizni. Látványos repedést, szivárgást nem találva feltételezhető, hogy a szivárgás során a hűtőfolyadék elpárolog, ilyen történik, ha például a motor hátsó végén lévő műanyag vízelosztó csonk deformálódik el és a talpa alatt szivárogtatja ki a hűtőfolyadékot. Ez megint egy eldugott pont, nehéz ellenőrizni, észrevenni, igazán a környező alkatrészekre rásült-rászáradt nyomok mutatják meg. Nem csak bennem fogalmazódott meg, hogy jó lenne erre frappáns megoldást találni, így bukkantam rá német gyártmányú vízcsőidomokra, amelyeket nem műanyagból, hanem alumíniumból gyártottak. Ez esélyt ad rá, hogy „élettartam” megoldás szülessen, így hát megrendeltem a készletet. A műanyag vízcsőcsonkok-vízcsőelosztók ára 1500-6000 Ft között mozog, az adott darabtól és gyártótól függően, az alumínium felára minimális volt. És hogy beválnak-e? Kiderül a használat során.
