A motorok nagyon érzékenyek a kenésre, így fontos, hogy könnyen meggyőződhessünk arról, minden rendben van-e? A rendszer egyik ilyen ellenőrzési pontja a kenőanyag mennyisége – ha van olajból elég, alapvetően jól indulhat a nap. Erre szolgált hosszú-hosszú időn át a nívópálca, amely egy, az olajteknőbe nyúló fém pálca, amelynek segítségével a motorháztető felnyitása és a pálca kihúzása után kontrollálható a kenőanyag szintje.
Azonban sokszor a motorüzem közben történik olyan dolog, ami negatívan hat a kenőanyag mennyiségére, így felmerült az igény, hogy használat közben is kapjon jelzést a sofőr arról, ha gond lenne az olajszinttel. Már a 80-as években megjelentek szériaszerűen az autókban az olajszint esésére figyelmeztető műszerfali lámpák. Azonban az elektronikus szintjelzés elterjedésére a 2000-es évekig még várni kellett, addigra kerültek be a konfekcióautókba is, de párhuzamosan megtartották a gyártók a nívópálcát is. Persze nem minden típusnál, vannak márkák, amelyek teljesen megbíznak a felügyeleti rendszereikben, és a klasszikus szintmérő pálcát elhagyták az autóikból. Az ilyen típusoknál olajat cserélve pontosan kell adagolni a friss kenőanyagot, mert „monitorozásra” töltés közben nincs mód. Sőt, indítás után is egy darabig még „panaszkodik” a rendszer, a frászt hozva a karbantartást végzőre.
Természetesen, ahogy Murphy megfigyelte, „ami elromolhat, az el is romlik”, így van ez az olajszint mérő szenzorokkal is. A gond velük az, hogy az autókat használók megszokták, hogy figyelmezteti őket a kocsi arra, hogy fogy az olaj. Így a nívópálca marad a helyén, az autós vígan halad, miközben kialakul a kenőanyaghiány. Ezért érdemes időnként az elektronikus szintjelzővel és nívópálcával is felszerelt kocsikon mégiscsak kihúzgálni ez utóbbit a helyéről (ha van persze), ezzel is megelőzve, hogy a csökkenő olajnyomásra való figyelmeztetés riogassa az autóst.
Amúgy az olajszintjelző egy viszonylag olcsó és egyszerűen cserélhető alkatrész. Esetünkben az olajteknő aljára van beépítve (mint általában, de lehet más megoldás is). A cseréjét az olajszintszenzor elektromos csatlakozóját is védő haspajzs leszedésével kell kezdeni, majd leengedni az olajat. Az olajleeresztés után a stekker lehúzását követően kiszerelhető az olajszintjelző. Mivel elektronikus alkatrész, nem látszik rajta, ha rossz. A fészkét meg kell tisztítani a szennyeződésektől, majd az újat új tömítéssel visszarakni. Tiszta munka és jó minőségű tömítőgyűrű mellett nincs szükség a pasztázásra. A pasztával amúgy is érdemes óvatosan bánni, mivel a „túlhasználat” során az olajtér irányába is kitüremkedik, erős olajáram esetén leszakadhatnak a pasztadarabkák, amiket az olajpumpa felszív és eltömíthetik a szívótölcsér rácsszűrőjét, ami olajnyomás elégtelenséghez vezet: láttunk már ilyet.
Az olajszintjelző csavarjaira is megadják a gyártók a húzási nyomatékot, ennek ismerete hiányában a jó tanács annyi, hogy nem kell nagyon megtépni, hiszen a szintjelző háza részben műanyag, a teknő, amiben a menet is van, általában alumínium, nem kell sem menetet szakítani, sem szenzort törni. Ha a helyén az új alkatrész, feltölthető a motor olajjal. Indítás után jöhet a szivárgás-ellenőrzés, majd, ha minden rendben, mehet fel a haspajzs is.
Cikkünk elkészítéséhez a szentendrei BLT Szerviz nyújtott segítséget
