A korszerű autók elég jól védettek a víztől. Ennek elsődleges oka, hogy az elmúlt 20 év fejlődése megsokszorozta az elektromos komponensek számát, amelyek kiemelten igénylik a víz elleni védelmet. A fontosabb alkatrészeket az utastéren belül – a műszerfaltömbbe, az ülések alá –, vagy a csomagtartóban a sárvédők öblébe, a kárpitok alá rejtik. A nyitottabb motortéri részben szigetelt dobozokba helyezik el a kényesebb alkatrészeket, illetve különböző fedelekkel, védő- és terelőlemezekkel óvják őket. A csatlakozókat védik a porvédők, a szoros illesztés, további oltalmat pedig a motor tokozása, valamint a haspajzs jelent. De bármennyire óvják is az autó részegységeit a gyártók, összességében ezek a megoldások csak a felcsapódó, fröccsenő víz ellen adnak hatékony védelmet. Tehát kerülni kell a tengelyig érő víztócsákat, a jelentős vízmennyiség felcsapásával járó nagysebességű tócsafogásokat, jó példa erre a Kecskeméten „szörföző” Audi esete – lásd az esetről készült videót!
A sérült vagy elveszett műanyag takaróelemeket mielőbb érdemes pótolni, mert ezek hiányában a vízveszélynek jobban kitettek az alkatrészek. Érdemes nagyobb szerelések után is ellenőrizni ezek meglétét, szakszerű visszaszerelését, ha máskor nem, egy nagyobb eső után nedves részeket keresve ott, ahol száraznak kellene lennie az autónak – például az ülések alatti szőnyegezésnél. A használt magyar autóparkra jellemző a haspajzs hiánya. Az öregedő műanyagok könnyebben törnek, kisebb mechanikai behatásra is elhagyható ez a műanyag elem, amit később a tulajdonosok zöme nem pótol. Gyakorta marad ott a szervizben is, egyszerűen elfelejtik visszatenni. Pedig onnantól a motortér alulról védtelen a felcsapódó vízzel szemben, és attól függően, hogy melyek a blokk alsó részén elhelyezett részegységek és csatlakozók, kezdődhetnek a hibák. Alul elhelyezett generátor tekercse korróziónak indul, kifejlett esetben megszorulhat a forgórész. A szabadon lévő testkábelek csatlakozói is korrodálódhatnak, ezután „szellem költözik” az autóba, fura elektromos hibák, kattogó relék, felvillanó műszerfali figyelmeztetések jelentkeznek.
Gyakorta nem is a javítás alkatrészköltsége a magas, hanem mire megtalálják a kóbor hibát, az sok munkaidő. Idősebb autók esetén gyakori vízkárok a beázás. Ennek is több oka van. Például a gyárilag kialakított vízelvezető csatornák az évek alatt felgyülemlett kosztól eltömődnek. Így a víz összegyűlik a karosszéria üregeiben, és arra fog kitörni, amerre utat talál – ezt segítheti egy nagyobb fékezés, gyorsítás, vagy egy élesebb kanyar is. Ha ez az út az utastérbe vezet, akkor arra. Háztartási szemszögből nem olyan nagy mennyiségű vizek ezek, 0,5-2 liter: de ahhoz bőven elég egy autóban, hogy tönkretegye azokat az elektronikus alkatrészeket, amelyeket eláztat a hirtelen beömlő víz. Szintén idősödő autók problémája a tömítések és a szélvédőragasztások elöregedése. A tömítés gyakran azért is hiányzik, mert egy szerelés során elfelejtik visszatenni. A hatékonyságukat vesztett tömítések a nagyobb esőt nem bírják, ahogy a mikrorepedésekkel, elválásokkal öregedő szélvédőragasztások sem. Átengedik a vizet, tartós beázásokat okoznak, vizes környezetet teremtenek, amelyeket az utastérben elhelyezett, az eredetileg védett és száraz környezet okán már külön védelemmel nem óvott elektromos egységek nem tolerálnak és tönkremennek.
A beázási pontokat lehet ellenőrizni például egy bő vizes autómosással, megfigyelni, hol folyik be a víz, majd követni azt annak forrásáig. A vízelvezetők eldugulása ellen érdemes mindig megtisztítani például a motorháztető alatti részeket is a beszóródott kosztól, falevelektől: ezek kiszáradva elporladnak és a vizes homokkal, porral kiváló „tömítőtrutymót” képeznek.
