A motor ugyanaz, mint a VW Eosban, a tálalás azonban abszolút eltérő. A Seat gyakorlatilag háromféle hátsó kiképzéssel kínálja ugyanazt az egyterűt: Altea, Alta XL és Toledo néven. Utóbbit most gazdag felszereltséggel igyekszenek a másik kettő fölé pozicionálni.
Tag
Seat
Teszt
Seat Leon Cupra 2.0 TFSI – teszt
A 240 lóerős Seat Leon Cuprára tökéletesen igaz a mondás, miszerint a puding próbája az evés. Kívülről ugyanis nem sok minden utal arra, hogy ez itt a spanyol márka történetének eddigi legizmosabb és leggyorsabb modellje!
Budapest
A SEAT Leon Cupra az „Év GTI-je” Görögországban
Sikert sikerre halmoz a SEAT Leon Európa-szerte és különösen Görögországban, ahol immár harmadik alkalommal tüntették ki. Ezúttal a SEAT Leon Cupra nyerte el a „A 2006–2007-es Év GTI-je” elismerést.
Teszt
Kipróbáltuk: Seat Altea Freetrack
Egyelőre megállíthatatlannak látszik az SUV-szegmens térnyerése az autópiacon, évről-évre többen választanak ebbe a kategóriába tartozó modellt. Döntésük érthető, hiszen a felfokozott tempójú életvitelből a természetbe menekülés, az aktív kikapcsolódás lehet a legjobb elixír. Ehhez pedig olyan autóra van szükség, amelynek nem állja útját kisebb vízmosás, murvás, sáros talaj, elfér benne agy rafting-felszerelés vagy a családi sátor hálózsákokkal, kemping főzőkészlettel. Nos, a Seat Altea Freetrack pontoson ilyen autó.
Sport
SEAT Leon Szuperkupa – lendületet vesz a gyorsasági szakág
Tizenhárom éve indult hódító útjára Magyarországon a gyorsasági autósportban az első márkakupa versenysorozat. Nem túlzás, tényleg hódított a korábban nálunk kevéssé ismert versenyzési forma, amelyekben egyforma gyártmányú és típusú versenyautók szerepelnek. A szervezők és a 15 felkészült pilóta reményei szerint mostantól ez a versenyzési forma még népszerűbb lehet a spanyol márka 300 lóerős gyári építésű versenyautóival, amelyek már hazánkban is elérhetőek, harcban a magyar bajnoki címért.
Teszt
Teszt: Seat Altea XL 1.9 TDI Stylance
A Volkswagenhoz fűződő szoros rokonsága okán szigorúan véve a C-szegmensbe tartozik a Seat Altea XL, a használati értéke ugyanakkor az egy mérettel nagyobb kombikkal vethető össze.
Budapest
Gazdára találtak a SEAT reklámszereplői
XL. Két betű, jelentése extra large, azaz rendkívül nagy. Azt hiszem ezek a betűk, több értelemben is igen jól passzolnak a SEAT új jövevényéhez, az egy hónapja Magyarországon is bemutatott Altea XL- hez.
Teszt
Seat Leon FR 2.0 TFSI és 2.0 TDI összevont teszt
A dízelmotor nagyobbat hódított az utóbbi egy-két évtizedben, mint Nagy Sándor az ókorban. No de vajon a sportkocsik között is van keresnivalója a minden járműkategóriában teret nyerő motorváltozatnak? A Seat Leon FR benzines és gázolajos változatát ugrasztottuk egymásnak, hogy választ kapjunk a kérdésre.
Teszt
Seat Leon Cupra
A 200 lóerős Leon FR után most itt a Seat kemény magjának új vezéregyénisége. A Leon Cupra a márka eddigi legizmosabb és leggyorsabb szériamodellje!
Teszt
Seat Altea XL
A Seat Toledo-méretűre növesztette az Alteát, a tetővonalat azonban nem törték meg. Az újdonság az XL utótaggal, no és a dimenzióival hirdeti saját nagyságát.