“Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” létezett egy olyan Citroen márka, amelyik nem csupán különc formai megoldásairól, de újító műszaki hajlamáról, innovatív autóiról is híres volt. Nos, ez a derék francia gyártó bő másfél évtizeddel ezelőtt elveszítette a fonalat, s egyre inkább a sablonos tömegtermékek jellemezték kínálatát. Ám az utóbbi időben – legalábbis ami a designt illeti - kezdett kilábalni alkotói válságából, a vadonatúj C4-essel pedig csalhatatlan jelét adta, hogy visszatalált a helyes útra!

A Citroennek sikerült összeboronálnia a játékos vezetési élmény és a gazdaságosság látszólag egymással összeférhetetlen fogalmát: a robotizált SensoDrive sebességváltó immár a C3 turbódízel motorral felszerelt változatához is elérhető. Amint azonban köztudott, a házasélet nem minden esetben fenékig tejföl…

A Citroen C2 1,4-es, 75 lóerős motorja alapvetően nem gyenge, a sportos látványú VTR-változathoz azonban nem passzol, csakúgy, mint a sokszor "gondolkodó" SensoDrive robotizált váltó. A furcsa összeállításnak mégis van létjogosultsága.

Nem könnyű újat mondani egy olyan járgányról, amelyről a toll- és kormányforgatók már megírták szakszerű kritikájukat. Sejtésem szerint azonban valamennyien férfiak voltak... Attól fogva, hogy kézhez kaptam a Citroen C2 slusszkulcsát, a káros befolyást megelőzendő kényszeresen kerültem, hogy beleolvassak az írásokba, amelyeket egyébként életem párja időt és energiát nem kímélve dugdosott az orrom alá. Elhatároztam hát, hogy szigorúan szakszerűtlen és szubjektív naplót írok arról a pár napról, amelyet a C2 társaságában töltöttem.