Őszintén szólva ritkán taxizok, mert a hatóságilag szabott viteldíj fáj a pénztárcámnak. Ettől a mostani tarifától viszont dobtam egy hátast… Az Audi RS 5 DTM verseny-taxira ugyanis gyakorlatilag bárki befizethet, a három körös menet potom 1500 euró, azaz 465.000 forint – micsoda szerencse, hogy jómagam az Audi meghívására „intettem le” az élményautót. Ez annyit tesz, hogy a 4,381 km hosszú Hungaroringgel számolva kb. 115 euró/km avagy 35.000 Ft/km a tarifa. Tehát a páciens ennyivel lesz szegényebb, cserébe viszont egy örök élménnyel gazdagabb!
Akármennyire is hasonlítanak egymásra, a kétüléses taxivá átalakított DTM versenyautónak vajmi kevés köze van az utcai változathoz: egyedül az RS 5 logók és a „csomagtérfedélen” található négykarikás Audi márkajelzés a közös bennük. Habár az is 450 lóerős és papíron ez sem sokkal izmosabb (465 LE), az érzés azonban ég és föld. Merthogy az Audi RS 5 DTM valójában egy végletekig kihegyezett formula-versenyautó, amit a hatásvadász látvány és marketing-érték kedvéért történetesen karosszéria-elemekkel ruháztak fel. Ahogy az egységes monocoque váz, úgy persze ezek is pehelykönnyű, ugyanakkor rendkívül erős karbonból készülnek.
Az eligazítás alkalmával a kezünkbe is adták az egyetlen mozdulattal levehető ajtót, illetve a csomagtér-fedelet. Igazából egy újjal meg lehetne tartani bármelyiket, és csak azért nem teszem, mert előtte finoman jelezték, hogy az előbbi értéke 10.000, az utóbbié 5.000 euró (kb. 3.100.000/1.550.000 Ft)… Khm, nem szeretném egy ajtó miatt anyagi romlásba dönteni a családom. A kormány értékét már inkább meg sem mertem kérdezni. Audis idegenvezetőnk pedig azt állította, hogy maga a DTM versenyautó hozzávetőleg 1.000.000 euróba (kb. 310.000.000 Ft) kerül, ha nem számoljuk a fejlesztési költséget és a kiszolgáló személyzetet – ebből kijönne 12 darab utcai Audi RS 5-ös. Márpedig a versenytaxi csupán annyiban különbözik a versenygéptől, hogy a pilóta mellett elhelyezett 120 literes üzemanyagtankot 28 literre zsugorították és a helyére beépítettek egy utasülést.
Nos, amíg a taxit egy quaddal kivontatják a boxutcába, sorstársaimmal együtt aláírjuk az ilyenkor szokásos felelősség-vállaló nyilatkozatot és átöltözünk tűzálló overálba. Némi nyugalommal tölt el, hogy még az olyan sokat próbált és edzett élsportolók, mint Gyurta Dániel és Miklós Edit is pont úgy izgulnak, mint én az átlagember. Persze a lelkem mélyén tudom, hogy nincs miért parázni, hiszen kiváló kezekben leszek. Taxisofőrünk ugyanis nem más, mint az 1991-es DTM és 1996-os BTCC bajnok, illetve ötszörös Le Mans-i 24 órás és négyszeres 12 órás Sebring győztes Frank Biela! Mégsem tudok nyugalmat erőltetni magamra, a kezem és a térdem finoman remeg. Amikor szólítanak, hogy ideje felvenni a tűzálló maszkot, a bukósisakot és a HANS nyakvédőt, már nincs visszaút. Akkor hajrá!
Odasétálok az autóhoz, a szerelő nyitja az ajtót és letakarja a masszív küszöböt. Na nem vörös szőnyeggel, hanem karbon-lemezzel. Mintha említették volna, hogy beszálláskor ajánlatos vigyázni, mivel közvetlenül alatta fut a kipufogócső, ami akár 800-900 Celsius fokra is felforrósodik. Azért ez nem is olyan egyszerű, mert úgy kell magam behajtogatni térdmagasságban, a szűk nyíláson át a bukócsövek között. Végre csak „elfekszem” a kagylóülésben és bekötnek az ötpontos biztonsági övvel, hogy mozdulni sem tudok. Mit mondjak, a pilótafülkében sincs éppen hűvös, verseny közben például 60-70 fokos szauna is lehet idebent. 52 esztendős vezetőmmel kezet fogunk, de beszélgetni sajnos nem igazán tudunk, mert a kocsiban nincs átbeszélő. Igaz, hosszas eszmecserére amúgy sem lenne idő, mert megnyomja a startgombot: közvetlenül a hátunk mögött felhörög a 4,0 literes V8-as, majd egy hangos csattanás kíséretében első fokozatba kapcsol és indulunk.
Ahogy kiérünk a boxutcából, rálép a gázpedálra és elszabadul a pokol: a füldugó dacára a motor fülsiketítő módon bömböl és nyersen üvölt, a 465 lóerő pedig olyat rúg a versenyzővel együtt 1120 kg-os (plusz az én 80 kilóm), hátsókerék-hajtású gépen, hogy a horizont az ölembe szakad. Nincs lehetőségem felocsúdni a durva meglepetésből, mert máris jön a következő: a célegyenes végén Biela agresszíven belerúg a fékpedálba és a karbon-kerámia fékek olyat lassítanak az autón, hogy ha elfelejtettem volna bezárni a számat, a fogaim most kiszaladtak volna rajta. Ám a „megpróbáltatásaimnak” ezzel még nincs vége, ugyanis az Audi RS 5 DTM kifinomult aerodinamikája is egy kínzóeszközzel egyenértékű. Akkora leszorítóerőt termel, hogy a Hankook slick-gumikkal karöltve szinte odaragasztja a kocsit az aszfalthoz. Felfoghatatlan kanyarsebességekre képes és veszettül stabilan, szinte rezzenéstelenül fordul ez a taxi, miközben a fejem úgy pattog az oldaltámaszok között, mint valami pinball labda. És ez csak a felvezető kör volt, úgyhogy még most jön a java. A célegyenes végén ezúttal nem sokkal a 100-as tábla előtt, közel 240 km/órás tempóról fékezünk. Megfeszítem az izmaimat és próbálom tartani magam, már nagyjából tudom, mire számítsak és kezdem élvezni a dolgot. Minden porcikámban érzem a V8-as lüktetését és figyelem, ahogy Frank Biela műértő kezei között pengeéles táncát járja az autó. Villámgyorsan eltelik a három kör, miközben egyre szélesebb vigyor terül szét az arcomon. Akárhogy is, azért megváltásként élem meg, amikor kicsomagolnak a kocsiból… Ahogy mondani szokás: az élmény megfizethetetlen, minden másra pedig ott a vastag bankkártya.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
