Jövőre Németországban külön márkakupában indulnak majd az Opel Corsa-e Rally villanymotoros raliautók, az ADAC Opel e-Rally Cup bajnokság hat fordulós lesz. A nevezési díj autónként 7500 euró, amiben benne van a versenyoverál, a vezető/navigátor továbbképzése az elektromos hajtás kapcsán, az autók helyszíni töltése. Az első tíz helyezett pénzjutalmat is kap minden egyes futam után, pontokat az első 15-nek osztanak, illetve a powerstage első 5 helyezettjének.
A gyári fejlesztőmérnökök a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy zavartalan legyen majd a versenyzés, az elmúlt héten például három nap alatt két teljes németországi rali távját (gyorsaságik és etapok, szervizelés) tették meg versenytempóban, Marijan Griebel, Horst Rotter és Volker Strycek voltak a pilóták. Annyi volt az eltérés a valódi raliktól, hogy nem közúton, hanem a Pferdsfeldi motorsport-centrum területén kijelölt aszfaltozott pályán ment az autó.
Először vizsgálták versenykörülmények között az akkumulátor és a hajtáslánc viselkedését, beleértve a szerviz idő alatt végzett akkumulátor-töltést is; az 1500 kilométernyi távon nem tapasztaltak problémát a mérnökök, akik azért pár végső finomhangolást végrehajtottak még az akkumulátor-hőmérséklet vezérlő szoftveren.
Azért kerített sort erre az egyébként be nem tervezett teszthétre az Opel Motorsport, mert a koronavírus-járvány miatt több tesztralit és tesztnapot is le kellett mondaniuk, de a jövő tavasszal induló bajnokság előtt még élesben is ki akarták próbálni a technikát. Jövő tavasszal egyébként az ADAC Opel e-Rally Cup bajnokság nevezett versenyzőinek még egy tesztnapot megpróbálnak beiktatni, de ennek időpontja illetve megtartása a koronavírus-járványtól függ.