– Mióta éli a kerekesszékesek életét?
– Tizenhárom évvel ezelőtt – nem az én hibámból – egy építkezésen leestem a magasból. Szilánkosra tört három csigolyám. Nyolcvan százalékos rokkant lettem, mellkastól lebénultam. Mindenki lemondott rólam, de én nem adtam fel.
– Mi adott erőt az élethez?
– Édesanyám odaadó gondoskodása mellett a festészet és a ralizás. Úgy kerültem haza a kórházból, hogy csak feküdni tudtam. Gyakran voltak és vannak nagy fájdalmaim. Sokat segít, ha valami nagyon lefoglal, ha van miért kikászálódni az ágyból a kerekesszékbe. Tizenhárom éves voltam, amikor a szomszédos Nyergesújfalu szülötte, Vecsési Sándor Munkácsy-díjas festőművész azzal bíztatott, hogy képeimen a szín és a vágy már megvan, a többi a szorgalmon múlik.
– Mi volt a folytatás?
– Sokat rajzoltam, festettem. Életem egy szakaszában öt éven át nagyon sok alkotótábor résztvevője voltam országszerte. Kiállítások során mutatkozhattam be, néha egyszerre három helyszínen voltak láthatók a képeim. A balesetem után, amikor már tudtam, sokszor festettem éjszakákon át. Jelentősen feledtetni tudta a fájdalmakat. Aztán egyre erősebben visszatért másik nagy gyermekkori szerelmem, a ralizás.
– Egészen más műfaj, mint a festés.
– A balesetem előtt nem sokkal sikerült vennem egy rali Ladát. Mentem vele néhány kilométert, aztán leadtam a nevezésem a nyírádi ralikrossz versenyre. Nem tudtam elindulni. Rám ugyanolyan hatással van egy raliautó vezetése, mint a festés. Ha beülök a vezetőülésbe, beindítom a motort, egy egészen más világban érzem magam.
– Akkor ralizzunk tovább!
– Három éve, sok hitellel és kölcsönnel, sikerült hozzájutnom az Interneten egy 1994-es évjáratú, automata váltós BMW E36-os széria autóhoz. Gál István, Ray Zoltán, Papp Attila, Csongrádi Attila, Porkoláb Gergő, ifj. Szarka Zoltán és a többi segítő közreműködésével teljesen átalakult, 159 Lóerős versenyautó lett belőle. A napokban polikarbonát elemek felhasználásával százhúsz kilót könnyítünk rajta, sokat javulnak a paraméterei. A következő versenyeken talán előrébb tudok végezni, mint az eddigieken.
– Hohó, már élesben is ralizott?!
– Minden papír megvan hozzá. A kiskunlacházi FRT Kupasorozat három versenyén vagyok túl. Novemberben, decemberben és ebben a hónapban is a középmezőnyben végeztem. A januári találkozó idején az ágyat nyomtam, ráadásul a pénz is nehezen jött volna össze az induláshoz. Áprilistól áprilisig tart a sorozat, havonta négy négykilométeres futammal. A mezőnyből egyedül én voltam mozgássérült. A versenytársak többsége észre sem vette. Meghívásom van a HEGYCSI egyesület szlalomverseny sorozatára is, amely az ország több helyszínén zajlik majd.
– Hogyan tudja vezetni az autót?
– Autómentő trélerrel Szarka Zoli szállítja a járgányt a verseny helyszínére. Segítőim, Lohner Ádám és Almási János betesznek az ülésbe, becsatolom a hatpontos biztonsági övet, aztán start. Balkézzel csak kormányzok. Jobb kezem négy ujjával húzom a gázt, a hüvelykujjammal tolom a féket. A célban a fiúk visszatesznek a tolószékbe.
Kiút kilátástalan helyzetből
Vass Gyula elmondta azt is, hogy nagy belső késztetést érezz arra, hogy tapasztalatait széles körben megossza sorstársaival. Ezek a gondolatok csak részben szólnak gyakorlati dolgokról, nagyon hisz abban, hogy a kilátástalannak látszó jelenből a biztató jövőbe vezető út iránya, a cél elérésének sebessége fejben dől el. Arra bíztat mindenkit – egészségi állapotától függetlenül –, hogy felnőttként idézze fel gyermekkori álmait, aztán tegyen meg tőle telhetően mindent azok megvalósításáért. Ebben sokat segít az őszinte beszélgetések sora, a különböző élethelyzetben élők világának megismerése közös rendezvényeken. A legutóbbi kiskunlacházi versenyre néhány mozgássérült szurkoló utazását is megszervezte Vass Gyula. Ha talál hozzá támogatókat, ezek a kirándulások rendszeresek lehetnek. Szívesen látogatna el például Bátor Táborokba, folytatni szeretné iskolai látogatásait.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
